Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-03-19 / 12. szám

magyar ember, úgy-e?" „Az én, eleitől fogva, maga talán a gyülekezetet keresi?" „Azt én." ,>No jöjjön, majd elvezetem." Épen szeretetvendégség van. A minek többrendbeli áldását tapasztaltuk. Közelebb hozott bennünket egymáshoz, a régebbi tagoknak serkentés volt, hogy tanuljanak verseket és szavalják is el, azonkívül pedig csodaszép verseket kaptunk — mind egyszerű bakáktól. Még eddig minden szeretetvendégség hozott egy költőt. Ha az idő megengedte, le is fényképeztettük a társaságot. Az uzsonnát úgy terveztük, hogy megfőzzük magunk. Azonban hát a gyülekezet csak úgy gyülekezet, ha vannak Tábithái és Fébéi, hát a jó Isten rendelt ilyeneket is. Megment a behívó Hartára, hogy a Hettesheimer Heinrich tiszt, úr vonuljon be tábori papnak. Otthon illendőképen elsiratta a felesége, meg a három kis lánya, hogy „elviszik apát a háborúba, aztán meghál". De hát nem halt meg, csak lefogyott tíz kilót s akkor rájött, hogy jobb lesz, ha felhozatja a családját, legalább lesz, a ki gondját viselje. Mert, hogy a tiszteletes asszony feleslegessé tesz minden gondoskodást. Igazi falusi papné, a kinek nincs más gondja, minthogy éljen a családjának és gondját viselje a szeretteinek. Ebben azután tökéletességre is vitte, hogy még nekem is jutott a gondoskodásból, a mit én hálás köszönettel is vettem. Azonban, mivel nagyon sok fogyatkozással teljes ember vagyok, hát egészen rendbe akart szedni engem is. Én aztán megkértem, hogy hagyjon egy kis gubanczot rajtam, mert ón úgy szeretem. Ezen egy kicsit kiestem a kegyéből. Azonban sok dolog volt, én nem értem rá, hogy törődjem a kegy vesztéssel. Tettük a dolgainkat. A tiszt, asszony közbe tagja lett a német Katona-Otthon hölgybizottságának s végezte az ott reáváró teendőket. Fizette a tagdíját, főzte a teát a németeknek, fel is szolgálta nekik s ha közben megkívánt ő is egy csésze teát, azért is megfizette a 20 fillért. Én nagy örömmel hallgattam az előadását, mert szinte repesett a lelkem, ha rágondoltam, hogy egy falusi papné milyen pompásan megállja a helyét itt az idegenben. Mikor aztán mi is csináltunk szeretetvendégséget, megkérdezte, hogy hát ki főzi meg a teát. „Mi magunk," — feleltem nagy önérzetesen — „kitelik a bakából minden.® „No majd megfőzöm én", ajánlotta azzal a természetes közvetlenséggel, a mit én úgy megtanultam csodálni a falusi papnéknál, hogy annak párját sehol sem találtam még eddig. De ő megtetézte ezt a szívességet azzal, hogy kalácsot is sütött, a mi azért nagy szó, hogy lisztet ebben a kenyérszelvényes világban nem lehet kapni, de ő tudott annyi szelvényt megtakarítani, hogy jutott liszt a bakák kalácsára is. A takarékoskodás ugyanis nála külön művészetté fejlődött. Sokszor megfigyeltem, hogy nem megy-e túlságba vele, de mindig megmaradt a takarékoskodásával a természetesség ama határain belül, a hol kalapot kell emelni előtte. Én aztán nagy vidáman vártam a szeretetvendégséget, hogyne, mikor nekünk is adott a jó Isten hölgybizottságot. Ez azután ki is tett magáért. Mert hogy megjelent a két ev. lelkész is, dr. Scheuner Ferdinánd szenior és Jahn Richárd, aztán a szenior beszélt, hát a hölgybizottság tolmácsolta, azután, hogy azon sopánkodtunk, hogy jó volna, ha tudnánk zongorázni, mert biztosabban menne- az ének, akkor csak előáll a a tiszt, asszony, hogy tud ő játszani, s azzal már le is ült a harmónium mellé s vezette az éneket vele. Még dr. Szabó Aladártól tanultam, hogy a legjobb bizottság az, a melyiknek három tagja van, azután kettő otthon marad s a harmadik megcsinálja a dolgot jól. Hát mi mindjárt a harmadikat kaptuk a jó Istentől. Hanem, hogy Breszt-Litovszk alól megjöttek a sebesültek, nagyon megszaporodott a gyülekezet, azonban a mi tiszteletes asszonyunk mellé adott a jó Isten egy másik tiszt, asszonyt, a Jalm Richárd lelkész úr nejét. A mi tiszt, asszonyunk igazi magyar asszony, komoly, nyugodt, egyszerű falusi papné, a Jahnné meg egy igazi német asszony, eleven, erélyes, igazi városi papné. Hogy megcsinálták a Katona-Otthont, hát vezeti az egészet. Gyűjt rá, ott van a bizottsági üléseken, tanácskozik, köt, szervezi a katonák teaestélyeit — hetenkint kétszer — részt vesz a német gyülekezet családi estélyein s hogy megjött a liartai tiszt, asszony, azt is ellátja azzal az ezer aprólékos utasítással, a minek a jelentőségét csak a nők tudják megérteni, mikor arról van szó, hogy hogyan lehet megélni egy idegen helyen s közben ráér észrevenni, hogy a liartai tiszt, asszony maga vesződik a sok bakával, hát á legközelebbi alkalommal engedelmet leér, hogy ő is segíthessen. S mikor én meg akarom köszönni a szíves fáradozását, olyan természetes közvetlenséggel jelenti ki, hogy ezt „a hazáért" teszi, hogy úgy érzem, hogy ezt meg sem szabad köszönni, mert hogy ennek így kell lenni. De, hogy idő jártával még több bakánk lett, rendelt a jó Isten újabb segítséget, a „Frau Leo" és a leánya személyében, a kik valamikor Győrben voltak s most az itteni gázgyárak igazgatója az ura, hát ezen a •réven feljogosítottnak érzik magukat, hogy ők is segítsenek abban a munkában, a mely a magyar sebesülteknek akar egy kellemes délutánt szerezni. így rendelt a jó Isten a gyülekezetnek hölgybizottságot és én bizony nem tudom a hölgyeinknek megköszönni máskép, minthogy az Isten áldását kérem rájuk. Brünn, Scheffel-Gasse No. 26. Kájel Endre, ref. lelkész. BELFÖLD. Képek a Bethesda-kórházból. » * s 1 III. Jó magas volt a híd karfája s a tó vize csekély, a fenéken kemény, éles kő . . . egy kétségbeesett lendülés ... ós tört tagokkal, tört lélekkel vergődik szegény elhagyatott leány I . . . %