Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-02-07 / 6. szám

látvány ez az épület belülről is. A római katholikus egyház óriási vagyonának szimbolikus kifejezője. Itt is sok súlyosan sebesült katona várja megalázkodott és hinni akaró lélekkel az Úr döntését, a mely nem késik soká . . . Sternberg. Olmützben hallottam, hogy Sternbergben, ebben a szép, tiszta kis morva nyaralóvároskában sok magyar katona van elhelyezve. Felkerestem őket és annyit találtam, hogy kétszer is ki kellett mennem a látogatásukra. Itt történt, hogy egy tornateremben az ott levő 60 ágy közül 35-ben magyarok feküdtek. Elképzelhető, hogy ezek a kiéhezett lelkek, a kiknek olyan kevés magyar olvasnivalójuk volt, milyen erővel ostromoltak komoly olvasmányokért felekezet-különbség nélkül. Es én az Úr Jézus Krisztus csodatévő hatalmát kértem az Istentől, hogy a kezemben levő, erősen megfogyott néhány kis füzettel elégítsem ki az imádságos könyvek, vallásos elbeszélések után vágyakozók szomjúhozó lelkét. Ez a jelenet azonban azóta is sokszor megismétlődik, mert a rendelkezésemre álló iratmennyiség sohasem elég. Pedig épen ezért és egyéb tekintetből is a más felekezetűek kérését nem is tudom mindig teljesíteni. Hát még ha az ő kérésüknek is szabadon tehetnék eleget! Ezen a vidéken most különben a pozsonyi hadtest sebesültjei voltak jórészt elhelyezve, igen sok katona Zala és Vas megyékből s így aránylag kevés volt a prot. közöttük. Egész eddigi útamnak legszomorúbb képe is Sternbergben tárult elém. Öt magyar katona feküdt egymás mellett. Mind az ötnek mind a két lába le volt vágva térden alól, mert elfagyott. Es ezek az emberek még sem voltak elkeseredve s ha igen, úgy az erősebb vigasztalta a gyengébbet. Eszükbe jutott, hogy vakok is lehettek, sőt el is pusztulhattak volna a csatatéren. Az élet pedig mindig erősebb a halálnál s csak a lélek egészségességét bizonyítja, ha amazt minden körülmények között elébe helyezzük emennek . . . Es Sternbergben a betegágyaktól ki lehet látni a völgyben levő városba. A környező hegyek fenyveseinek zöldje, a szokatlanul meleg tavaszi napsugár pedig az életről, a természetnek és az emberiségnek elkövetkezendő új életéről beszél. . . Es a mikor vasárnap délelőttönkint felhallatszik a völgyből a harangszó s csendes délutánokon pedig a hegyi patak zúgása és a lemenő nap még egyszer melegségben füröszti meg a vakmerő kis százszorszépeket, a melyek nem számolva a kalendáriommal, valami titokzatos hívó szóra, a kerti fűben tavaszi ünneplőbe öltözködve már megjelentek: oh, akkor hogyne ébredne fel újra az életkedv a beteg emberben is a természet s az Isten gyógyító simogatásának hatása alatt?! Mahrisch- IVeisskirchen. Morvafehértemplom néven ismerjük ezt a nagy kórházi központot. A vonatról már látszik az óriási barakkváros, a melynek hatalmas arányairól fogalmat alkot az, hogy külön vonatja is van. Benn a szürke, de kedves fekvésű kis városban pedig egymás mellett a sok kórház. A legnagyobb a katonai főreáliskolában 2600 ágygyal. Itt is azzal fogadtak, miért nem jöttem november elején ? Akkor csak ebien az egy épületben vagy 7—800 magyar beteg volt elhelyezve! Most sokkal kevesebb és mégis fájó szívvel láttam, hogy még mindig elég 1 Menynyi magyar vér folyhatott el eddig is és mennyi fog még elfolyni ezután ? ! Végigjártam a ragályos betegek épületszárnyát is. Ismét szokatlan arányban fekszenek a magyarok mindenfelé. Sok az alföldi protestáns ember is közöttük. Debreczetividékiek is vannak. Egyik jobban, másik rosszabbul. A tífusz hangtalan, néma szenvedése látszik a nagybetegek arczán . . . Láztól égő szemek . . . Ködös öntudat . . . S néha a sírásban kitörő öröm, hogy magyar ember áll meg az ágyuk mellett, gyógyulással biztatja, Isten erejével bátorítja őket, még hozzá pap is és a mi a legfőbb : hazulról jött! . . . De ott van a temető is, nem messze onnan . . . Es az olmützi cseh ref. egyház anyakönyvében már húszon felül vannak a magyar ref. nevek, viselőik pedig ott pihennek idegen hant alatt . . . A többi máhr.-weisskircheni kórházakban is, sajnos, mindenütt otthon vannak a magyarok. Es jó, hogy egy nagy csoportnak az élén egy magyar ezredorvos áll, dr. Staniek, a ki mégis különösebben is gondjukat viseli. Persze olvasnivalójuk, ép úgy, mint Sternbergben. alig van, vallásos irat meg csak annyi, a mennyit az olmützi buzgó ev. és ref. papok kiosztottak közöttük. Én is vittem ki nekik füzeteket, de kevesebbet, mint kellett volna, mert nem is mertem gondolni, hogy ennyi magyarra találok. Azonban gondoskodtam, hogy távozásom után is jusson ide mindenféle. Az olmützi prot. papok igazán nagy munkát végeznek ebben a tekintetben is. Azért pedig, hogy mint említettem, magyar imádságokat tanulnak meg s egy-két rövid kérdést-feleletet is magyarul, külön elismerés és köszönet illeti meg őket. A többi városról majd a következő levélben számolok be. Talán akkorra már Krakóból is sikerül viszszajutnom, ha t. i. — egyáltalában bejuthatok most ebbe a városba. Sebestyén Jenő. BELFÖLD A Biblia a templomban. Az erdélyi Református Szemlében egy lelkész (Vásárhelyi János, Besztercze) a szerkesztőhöz intézett nyílt levélben szóvá teszi a bibliaolvasást az istentisztelet körében. Felhozza, hogy Ő már régen érzi annak szükségét, hogy valamiképen minden istentiszteletnek elmaradhatlan alkotó részévé tegye a bibliaolvasást. De különösen most, mondja, a háborús időben, a mikor hívei szorgalmasabban járnak templomba, keresni kellene a módot arra,