Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)
1915-02-07 / 6. szám
hogy Isten igéjéből minél több drága kincset adjunk a hívek épülésére. Elmondja, hogy a textus kiválasztásánál mennyire érzi szükségét annak, hogy épen a prédikáczió kellő megvilágítására, milyen jó lenne még a textus mellett egy-egy alkalmas bibliai rész felolvasása. De hívei is örömmel fogadnák, ha az istentiszteleten egyegy jól megválasztott részt hallanának. Kérdi te iát ezeknek előrebocsátása után, hogy beilleszthető-e és hogyan a bibliaolvasás az istentisztelet rendjébe. A szerkesztő erre a kérdésre bizonyos tekintetben kitérő választ adott, de ennek lényege az, hogy a bibliaolvasásra, illetőleg ennek helyes értékelésére először elő kell készíteni a gyülekezetet és e czélből bibliaórákat kell tartani, mert e nélkül félő, hogy mélyebb tájékozottság nélkül a bibliaolvasás pusztán csak czeremóniális alkatrésszé válna. Ha mihozzánk fordult volna az illető lelkész, más véleményt adtunk volna. Legelső sorban is azt, hogy ha az ő hívei vágynak bibliaolvasás után és ha Ő is érzi ennek hiányát, hát csak olvasson nekik minél hamarabb, és pedig ne csak most a háborús időben, hanem ezután is ! De általában véve, elvi szempontból tekintve a dolgot, csodálatos is, hogy mi magyar kálvinisták milyen különösen s mostohán bánunk a bibliával. Váltig hirdetjük, prédikáljuk: olvassátok, tudakozzátok az írásokat és mondjuk, hogy nincsen semmi más alapunk, mint Isten igéje (minthogy nincs is) és mégis kilöktük a bibliaolvasást mindenféle istentiszteletünk köréből. Felolvasunk többnyire egy piczike kis textust, néha csak pár szóból állót, összefüggéséből kiragadottat (hogy annál frappánsabb legyen) és ezzel punktum. Temetési, esketési stb. szertartásainknál még ezt sem tesszük. Es azután, csodálatos, panaszkodunk, hogy híveink nem olvassák és nem is tudják olvasni a bibliát. Hiszen ott lenn a II. és III. osztályban volt bibliatörténet és ezzel vége. Konfirmáczió alkalmával adunk bibliát, ez azután „emlékkönyv" s ott van a belső szobában dísz gyanánt az asztalon. Hát bizony igaza van az erdélyi lelkésznek. Itt az ideje, hogy mindnyájan érezzük a helyzet fonákságát, a biblia hiányát ott a templomban és ne álljunk elő „czeremóniális, gépiesség" kifogásokkal, mikor erről szó van. Nem kusza, rendszertelen, találomra előhúzott részletről van itt szó. Mert talán mégis csak lehetséges és van terv- és észszerű, igehirdetésünkkel, textusunkkal, imádságunkkal, egész liturgiánkkal összhangban álló irásolvasás, úgy, hogy egyik a másikat kiegészíti, megvilágítja. Hogy a régiek sem olvastak és most nem szokásos. Hát először is a „régiek" nem úgy prédikáltak mint mi. Kálvin, hogy mást ne említsünk, elővett egy bibliai könyvet és végigprédikálta. A régi kálvinista prédikácziók a biblia expozicziói voltak, miért lett volna külön bibliaolvasás. A mi istentiszteleteinknek, ezek nagy részének ma is inkább „bibliai óráknak" kellene lenni. T. i. nem kellene mindig „szónokolni", a textust csak mottóul használni és prédikácziónkban nagyobb helyet kellene elfoglalnia a bibliának, a textusnak, a vele kapcsolatban felolvasott bibliai résznek, mint a „hervadó rózsasziromnak, hajnali álomnak, lágyan susogó szellőnek" és más körmönfont szónoki czafrangoknak. Ezzel természetesen nem azt akarjuk mondani, hogy ne legyenek külön bibliai órák, ne kövessünk el minden lehetőt arra nézve, hogy a bibliát megértő, torkoskodás nélkül használni tudó gyülekezetet neveljük. Igenis legyenek bibliai órák és kezdjük a dolgot az ifjúságon, vasárnapi bibliai iskolában, gyermek- és ifjúsági istentiszteleten, alkalmas és alkalmatlan időben. De azt bátran és jó lelkiismerettel mondjuk ebből az alkalomból kifolyólag, hogy addig is, míg ez meglesz (felfújni nem lehet a dolgot), egy-egy szép, alkalmas, egész istentiszteleti szolgálatunkra fényt vető bibliai résznek felolvasása a teljes istentiszteleten az előírna után az úrasztalánál vagy a szószéken, az imaistentisztelen az elő- és utóima között nagyon is helyén való és építő lenne. Az előbbi esetben az olvasás után, a textus felvétele előtt a gyülekezet, egy alkalmas ének verset mondana. Sok helyen van szokásban. Sehol nincs panasz ellene. Miért is lenne ? A mi a sokszor hangoztatott „czeremóniális, üres külsőség" kifogást illeti, hát bizony ez sok másra jobban ráillene. Hát nincs nálunk itt-ott nagyon is bántó, fárasztó beszédczeremónia? Nem illik-e reánk is sokszor az apostoli intés az öt szóról? Hát nem adunk-e a legtöbb esetben túlsók előnyt az „emberi" beszédnek Isten beszédei, kijelentései fölött?! Hál nem jött el még az ideje annak, hogy jobb ízlésre, egészségesebb, bevehetőbb táplálék méltánylására neveljük gyülekezeteinket és különösen arra, hogy a biblia ne csak olyan szent „talizmán" emlék- és díszkönyv legyen előtte ?! Erre egy hatalmas eszköz az, ha igazán bevisszük az istentisztelet körébe a bibliát. Hatalmas eszköz ez arra is, hogy minket homilétákat is jobban odautasítson a bibliához, ennek helyes használatához, tárgyi és helyi megismeréséhez Még csak egyet. Itt Budapesten minden imaistentiszteleten van bibliaolvasás, sokan elhozzák bibliájukat és együtt olvassák ezt. Soha semmiféle panaszt, czeremóniák stb. emlegetését ezzel kapcsolatban nem hallottunk. És azok, a kik hasonlóképen cselekesznek, nem is hallanak. De annál több a panasz a bölcselkedő „epikus" Istent és gyülekezetet leprédikáló imádságok ellen és az olyan beszéd ellen, a melynél a hallgatók legfeljebb csak a „hangot", a szép „szavalatot" érthetik és méltányolhatják. Nem lényegtelen, adiaphoron ez a kérdés, érdemes vele komolyan foglalkozni most ezekben a komoly időkben. p. j \ ^ bronzból vert, igen I Y4 sikerült plakettje öt | \ / I y II I korona árban megrendelhető a Kálvin-Szövetség titkári irodájában (IV, ker., Molnárutcza 17* szám).