Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)
1915-11-28 / 48. szám
egyiktől, elmondtam a többinek. Azok a derűs perczek, a miket így szerezhettem a sebesülteknek, megmutatták az utat, hogy merre menjek és mentem. A sok derűs perez szerzése alapján megnyílt a sebesült lelke, úgy hogy le tudtuk tárgyalni a lelket égető nagy kérdést is, a mi nem más, mint hógy Isten gyermekeivé fogadott bennünket. „Ereztük, hogy Isten gyermekei vagyunk," — monda egy harcztérről hazatért hős — „azonban most már nem vagyunk." Itt a baj — a legnagyobb baj a sebesültekre nézve, mert halavány sejtelme sincs róla, hogy hogyan maradhat meg ezutánra is Isten gyermekének. Az újság ezt is tisztázza a sebesült számára. Sokáig kerestük is a czímét, míg végre megtaláltuk: „Megtérő hősök.a (A bakacsalád újságja.) Két részre oszlik. Az elsőbe jön a mindenféle bakaeset, melynek vezérlő hangja a kórházi élet és a hogy a kórházban érez, szenved, szórakozik a bakacsalád. Ebbe az életbe belesír a hareztéri élet, átszűrve azzal a csodálatos derűvel, a melyben utolérhetetlen a magyar ember; azután visszatükröződik benne mindaz az érzés, a mi foglalkoztatja a bakát a kórágyon, mindez egy jó közmondásszerű kiszólásban összefoglalva. Valami nagy rendről nincs szó, a hogy jön, az érzést nem lehet úgy kiszabni, hogv most te jössz, most meg te. Nem is igen törekszünk itt valami rendszerességre. Ezután jönne a lélek égető kérdésének letárgyalása, két czikkben ós ezután a kivezető fonál kézbeadása, a mi nem lenne más, mint a hegyi beszéd tárgyalásánál adott nyilatkozatok rendezésé. Ezután jönne az ezek alapján megalakult gyülekezet életéből egy-két kedves vonás, hogy hát hogy is megy ennek a dolognak a gyakorlati megvalósítása. Hát ez az újság alighanem 4— 5-ször akkora lenne, mint a Vasárnap egy száma, de ez az újság megragadná a sebesült 'lelkét és foglalkoztatná azt heteken s talán hónapokon keresztül, egyszerűen azért, mert minden sorát ő is úgy érezte át, mint a hogy olvasta. A mellett ez a sebesültet rávezetné a bibliaolvasásnak arra a módjára, a mely méltó a bibliaolvasás nevére, mely abban áll, hogy az Igéi a magunk életére alkalmasak. Ha valami kérdést felvetek és nagy a hallgatás reá, hát elmondok hozzá egy esetet, mindjárt kapok mellé 3—4 másikat, ezekkel azután már egész könnyen tudom tisztázni az illető kérdés minden részletét. A hadügyminisztérium felhívta a tábori lelkészeket és az illetékes kórházakat, hogy gondoskodjanak róla, hogy a sebesültek minél gyakrabban részesülhessenek istentiszteletben. A minisztérium jól gondolkozott, de Vilmos császár már határozottan meg is jelölte ezeknek a czélját is, mikor azt mondta egyik tábori püspöknek, hogy legyen rája gondja, hogy a lelkészek úgy munkálkodjanak a sebesültek között, hogy azok el legyenek készítve a béke idejére. Ezt a kérdést oldja meg a „Megtérő hősök". Nem hivalkodásból állapítom ezt meg, távol van tőlem, sokkal jobban meg kellett ismernem Isten csodálatos útmutatását ezen a téren, hogysem ilyenféle érzéseknek helyet adhatnék, de látom tisztán, hogy a nemzetek életében ffimniár mindenek elkészíttettek arra, hogy egy egyetemes ff lelki ébredés megtörténhessen. Erinek a munkának megteljesítése legelső sorban most a tábori lelkészek kezébe van letéve, a további munkálása pedig a lelkészekébe. Én a magam részéről beszámolok arról, a mit láttam, tapasztaltam. Nagyon egyszerű dolog volt, csak össze kellett írnom, a mit a sebesültek mondottak, abból érett ki a „Megtérő hősök" gyümölcsnek. Nyugodtan bocsátjuk útjára a gyülekezet felülbírálása után. Hátra van még, hogy hogyan legyen a terjesztése. Legegyszerűbb dolog az, ha a „Vasárnap" vagy az „Ébresztő" — a melyik úgy is a katona-otthonok révén érdekelt fél — vagy akár mind a kettő egy számában leközli az egészet, mert szétszedve ezt nem lehet adni. Ezt a számot azután minden gyülekezet megkapná legalább öt vagy inkább tíz példányban és ezenfelül annyi példányt kellene nyomatni, hogy állandóan el lehessen látni vele minden sebesültünket. Hogy ez pénzbe kerül, az bizonyos. Talán sok pénzbe is, az is meglehet, de én itt olyan megrendítő tények észleletéhez jutottam, hogy egyenes kötelességem, hogy ezt a jelentést megtegyem. A sebesültek számára ez lenne a protestáns egyházak karácsonyi ajándéka s azoknak a tábori lelkészeknek, a kik ilyen adatok birtokában vannak, a serkentője, hogy azokat ők is bocsássák közre s azoknak a lelkipásztoroknak, a kiknek nem volt alkalmuk arra, hogy a sebesültekkel annyit foglalkozzanak, a tájékoztatója, hogy mi forr ott a hazakerült sebesült hősök belsejében s magának a magyar népnek is útmutatója, hogy lelkének égető kínját hogyan enyhítheti meg Isten igéjével a Jézus Krisztus példája szerint. Kájel Endre, ref. lelkész. BELFÖLD A szabadkai egyház nehéz helyzete.* Nagytiszteletű Szerkesztő Úr! Jól eső érzéssel vettem nagybecsű felszólítását, melyben a Prot. Egyh. és Isk. Lapban megjelenendő és általam irandó czikk témája gyanánt „a szabadkai egyház nehéz helyzetét" volt szíves kijelölni. Jól esik az a tudat, hogy mégis van valaki, a ki gondol ránk; ámbár a föladott téma körül eddig megvívott sok meddő harczaimról emlékezvémmeg, jó öreg Vergiliusunk szavai forognnk eszemben: „infandum, regina, jubes renovare dolorem . . ." No, de ha jubet, hát jubet; renováljuk a fájdalmakat. * Legutóbbi egyházkerületi közgyűlésünkön is szóba került a szabadkai egyház nehéz helyzete, a melyre ez a levél is felhívja ügyelmünket. A szükséges megsegítés, hisszük, nem fog elmaradni!