Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-01-31 / 5. szám

hajtásos, minden ízében ódonságot lehelő sarokszobában. Vagy 24 ember gyűlt össze, köztük 8, vagy 9-en rómkatholikusok is ostiariusoknak. Volt öröm is ebben az órában, de volt szomorúság is, a mikor egy fiatal beregrákosi katonát teljesen megvakulva elém vezettek. Ref. egyházfi volt a falujában. A papja, Joó Miklós tábori lelkésznek ment, a pap menyasszonya önkéntes ápolónőnek a harcztérre. 0 maga, a szerencsétlen öt hónapja nem hallott hírt hazulról. Csak a hite tartja benne az életet és a reménységet, mert még várja, folyton várja, hogy az egyik szemével legalább látni fog. Szegény Doktor Sándor, testben már nem fogsz látni többé soha semmit! Sem a feleségedet, sem a kis lányodat, de még egyetlen egy hold kis földecskédet sem, a mely miatt az elöljárók bölcsessége folytán még segélyt sem kap, mint hallottam, a feleséged! Brünnben egy magyar megvakult katona felsegítésére 9500 K gyűlt össze, mint írtam a múltkor. Bodnár Pál, Gráczban feküdt magyar legénynek 5200 K kerül egy műlábra; Doktor Sándor beregrákosi harangozónak 100 K Olmützben, kárpótlásul azért, hogy srapnellgolyók tépték össze az arczát, száját és földi szemekkel nem fogja többé látni a világot. És mi, a kik az Isten soha eléggé nem dicsőíthető kegyelméből még mindig látunk, vájjon gondolunk-e s különösen fogunk-e gondolni majd a háború után az ilyenekre, a kik bár életben maradnak, szinte az életüket áldozták miérettünk? Oh, a szegény vak ember könnyei ott a Jezsuitakaszárnya irtózatosan elhagyatott, sötét, hideg folyosóján borzasztóan hatottak a lelkemre 1 . . . De felséges volt ugyanennek az embernek hite, a megnyugvása, megalázkodása. Itt már nincs lázongás, nincs zúgolódás az isteni végzések ellen ... S ez a legfelső, tökéletes győzelem — az élet, a világ felett! Sebestyén Jenő, BELFÖLD. Eperjes és a világháború. A minap megírtam, hogy milyen rémület volt Eperjesen deczember első napjaiban az orosz bártfai betörése alkalmából. Ennek az inváziónak félelmetes hatása még ma is érezhető a mi lakosságunkon. Közvetlenül a karácsonyi ünnepek után az orosz megint nyugtalanította vármegyénk határait s át kellett élnünk katonáink harmadik vissza- illetőleg a trénkocsik ezreinek és a galicziai menekülteknek Eperjesen való átvonulását. Intelligencziájában különben is mai napig meggyérült Eperjes újból pakkolt és menekült. F. hó közepén pedig a debreczeni huszároknak több napon át való elhelyezése, elszállásolása s a német katonák felvonulása ismét csak növelte az immár elviselhetlenné lett nagy drágaságot, okozott vonattorlódást s késleltette a vasúti, postai és távirdai anyagi és szellemi forgalmat. Van is kelendősége ma a laczikonyháknak a főtéren s a bártfai keresztúton. Valóságos kínszenvedés a sok katonaság miatt itt a mi felvidékünkön a vasúton való utazás s hetek múlva kerülnek még Budapestről is a levelek vagy csomagok kezeinkbe. S azután a nagy katonai elszállásolás sem valami kellemes dolog, főleg, ha csehekről van szó, kik úgy Eperjesen, mint különösen a vidéken úgy garázdálkodtak, mint akár csak a muszkák Homonnán. Az ünnepek is elmultak. Nagyon szomorúan ünnepeltünk itt Sárosban. Találóan mondja Geduly H. tiszaker. ev. püspök a maga újévi szózatában : „Kinek is volna kedve ünnepelni ma, a mikor mindenkinek van kit féltenie vagy siratnia, a mikor a nemzet színe, virága, deli ifjúsága, virágzó férfikara, a sok százezer férj, apa, gyermek, testvér pusztul, szenved, vagy kínosan nélkülöz, a mikor messze idegenben, északon és délen, egyre domborulnak az új sírhalmok, idehaza meg ránk köszönt az inség, a nyomor, a gond, a mikor (mint Eperjesen már hetek óta) rettegve gondolunk a holnapi napra, nem hoz-e újabb gyászt, újabb betörést, újabb megpróbáltatást, s a mikor vonagló fájdalommal érezzük, hogy a karácsonyi ünnepek békeszózatát mily irtózatos gúnykaczajként harsogja túl a vér és a vas, a. test és a nyers erő csatakiáltása, a közelben lévő ellenséges hadak ágyúinak viharos bömbölése és véreink gyászos pusztulása." Ilyen viszonyok között igazán szomorú karácsonyunk volt Eperjesen. S mindaddig, míg a muszka határainkat nyugtalanítja, újév küszöbén is „borús háttér van mögöttünk és borús szemhatár előttünk". De egyénileg sem ünnepelhettem, sőt a mi velem és nagy családommal a béke és szeretet ünnepén sohasem történt —- még templomban sem voltunk. Ugyanis közvetlenül az ünnep előtti napon mentem Rosztoka szepesi bányatelepre menekült családomért. Márkusfalván egy alezredes szívességéből felszállhattunk egy csapatszállító katonavonatra, a melynek egyik fűtetlen, szénás, szalmás teherkocsijában pislogó mécs mellett töltöttük el 9 órán át Korompáig, majd Abosig a szent éjszakát, míg végül egy külön municziós katonavonaton beérkeztünk karácsony első ünnepnapja délelőttjén Eperjesre. Ilyenen is át kellett esnünk a háborús napokban. Ebben is uramat, a Krisztust kellett követnem! Az alezredesnek kis karácsonyfaajándéka kedves és emlékezetes cselekedet volt e didergő helyzetünkben ! Hát ma hogyan állunk ? Erősen felkészülve várják csapataink a muszkát Sárosban és a többi északkeleti megyékben. Ilyen biztató kilátások mellett a katonai hatósággal, a főispánnal és a polgármesterrel egyetértőleg arra is gondoltunk, hogy vegyük fel ismét a szept. 26-ika óta szünetelt előadás és tanítás fonalát Eperjes nagyszámú fő-, közép- és elemi iskoláiban. Meg is kezdődött két főgimnáziumunkban és a nép- és polgári iskolákban az ifjúság felének jelenlétében. A nagy csapatszállítások miatt rendkívül hosszadalmas és nehézkes ma Eperjesről vagy Eperjesre vasúton az utazás. Kü-