Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-01-31 / 5. szám

lönben is a mozgósítás óta csak egyetlenegy vonat áll fölvagy lefelé rendelkezésünkre. Mihelyt az ezret is meghaladó diák- és tanulóifjúságunk megérkezik, a theologián is folytatjuk az előadásokat. Érdekes, hogy időközileg szó volt theólogiánknak Nyíregyházára, Budapestre vagy Szarvasra való ideiglenes elhelyezéséről is. A jószándékú gondolattal kissé elkéstek. Szept. havában lehetett volna szó róla. De ki gondolt akkor a szomorú valóra vált gyakori orosz betörés eshetőségeire ? Ha már nyugodtak lehetnénk, a hátralévő hónapok alatt, még leküzdhetjük a nagy mulasztás nehézségeit. Ehhez azonban nyugalom, béke és biztonság szükséges. Szomorú való, hogy egy horvát theol. diákom csak négyszer menekült és pedig kétszer Eperjesről és kétszer Zimonyból. Csak egy döntő győzelmes csata északkeleti határainkon változtatna tartósan az állapotokon. Reméljük, várjuk, kérjük a Mindenhatótól a legjobbat! Tán csak elkerüljük a vándorbotot! Sok szó esett magánkörökben és a sajtóban a menekülésről, a mely deczember első napjaiban Eperjesről is nagy rémülettel, sok költséggel és nagy fáradtsággal járt. Vannak, a kik azt a helyzet kényszerűségével igazolják s a veszélyeztetett helyeken való maradást legfeljebb „elszántságnak" minősítik. Azt tartom, hogy papnak, tanárnak, pláne igazgatónak s állami, megyei, vagy városi köztisztviselőnek csak katonai kiürítés esetén lehet és szabad elmenekülnie. Ha katonáink a harcztéren mi érettünk vérüket ontják és életüket feláldozzák, úgy mi legalább védjük meg még ellenséges betöréskor is személyes jelenlétünkkel a reánk bízott anyagi és szellemi javakat. S bár elhiszem, hogy sokat harácsoltak, fosztogattak és raboltak a muszkák és még inkább a csehek a mi megyéinkben, s a békés polgárok — a nagy drágaság alatt is nyögve — hetek óta állandóan zaklattattak, mégis — mint M.-Sziget és Bártfa példája igazolja — a személyes jelenlét sok bajtól és még több kártól óvhatja meg tulajdonunkat. Még az ellenségtől is kíméletet kérhetünk. Nők és gyermekek természetesen kivételt képeznek. Végül elismerés illesse kiváló főispánunkat: Szinyei Istvánt és agilis fiatal polgármesterünket: Faragó Józsefet azért az előrelátó, bölcs gondoskodásért, a mellyel a megyei és városi közös étkező létesítésével s nagy mennyiségű élelmiszer megszerzésével a nagy drágaság enyhítésén fáradozott. S mint örvendetes jelenséget megemlítem, hogy a debreczeni huszárokkal Galicziából bejött keresztyén katonapapok között ritka szép bajtársi és testvéri egyetértést tapasztaltam. Megtörtént, hogy egy fenyőgallyakból rögtönzött kápolnában ugyanazon katonák előtt prédikált a mi ref. somogyi Keresztes-\mk és misét czelebrált az ő kath. pap barátja. Talán átmegy ebből valami az életbe is ! Eperjes. Dr. Szlávik Mátyás. NEKROLOG. SZÉKI TELEKI SÁNDOR GRÓFNÉ 1838—1915. Eltemettük, eláldottuk, elsirattuk e hó 23-án a gyömrői nagyasszonyt. Most emlékezzünk róla. Erdélyben, Gernyeszeg ősi kastélyában született 1838 október 20-án. A fényesmultú Teleki- és Bánffycsaládnak volt sarja, kiben a két főúri család kiváló tulajdonságai szerencsés összhangban egyesültek. Erős értelmi tehetség, páratlan szívjóság ós bámulatos energia voltak jellemének öröklött sajátságai, melyekhez a Telekiek hagyományos vallásos buzgósága társult s melyet főleg édes atyjától, Teleki Domokos gróftól, a marosi egyházmegye ós a marosvásárhelyi kollégium hírneves főgondnokától örökölt. Kiváló tehetségeit szép harmóniában fejlesztette házi nevelője, a később országoshírű író és tanár, Gyulai Pál. Ám a gernyeszegi ódon kastély és festői parkja nem sokáig látta virulni a szép Jozefín konteszt. Már 1856-ban a Maros mellől a Duna mellé röpítette a kis grófnőt a derék Teleki Sándor gróf, Gyömrő földesura, a pesti egyházmegye későbbi gondnoka. Szép és boldog, de minden ízében egyszerű, szinte puritán családi életet élt itt a fiatal házaspár, melynek vidám házát és barátságos asztalát az évek során hét gyönyörű gyermek, négy fiú és három leány tette még élénkebbé. Ám a boldog főúri családra 1875-ben váratlan gyász borult, meghalt a családfő, megözvegyült az édesanya, árván maradt a hét kiskorú gyermek. De a gyömrői grófnénak e súlyos megpróbáltatások között is helyén maradt az esze és szíve s csak fokozódott a családgondozó energiája. Gyermekei gyámot, gazdaságai gondnokot nyertek Tisza Lajos és Szapáry István grófok személyében, de a családi ügyek intézése és a nevelés irányítása az édesanyánál maradt, a ki ezt a nehéz feladatot ritka bölcsességgel és példás tapintattal oldotta meg. Nevelői irányító munkáját valódi virtuozitással végezte. A nevelőnők, a nyelvmesterek, a nevelők és a tanárok munkájának ellenőrzésében soha ki nem fáradt, sőt ezt a tisztét valóságos szent kötelességnek tartotta, a melyet oly lelkiismeretes gondossággal teljesített, mint a mily buzgósággal nevelte, szoktatta gyermekeit az Isten félelmére és a kálvinista hithűségre. Leányait mind otthon taníttatta, alsó fokon házi nevelőnőkkel, a magasabb iskolákban a budapesti ref. főgimnázium tanáraival. Fiaival azt a nevelési rendszert követte, hogy a középiskola négy alsó osztályát házi tanítók vezetésével magánúton végezték, de a négy felső osztályban mindeniket nyilvános iskolába, a ref. főgimnáziumba járatta, a hol azok minden tekintetben derekasan megállták helyüket.