Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-01-31 / 5. szám

bátor hitvallásának hallásakor odafordulunk Istenhez és kérjük, hogy történjenek jelek, csodák az ő szent Fiának, a Jézus Krisztusnak általa, hogy megmozduljanak a házak, a helyek és beteljenek a keresztyének ezreinek lelkei a Lélekkel, hogy bátorsággal szólhassák az Isten beszédét és cselekedjék az ő akaratát. p A HÁBORÚ UTÁN. A protestantizmus valaha, születésének idejében, azzal az igénnyel és ígérettel lepte meg a világot, hogy elkarolja és helyesebb irányba tereli a nemzetek és társadalmak életét. Új felelősséget rak ugyan a hívők vállaira, de ezért cserében az egyenességet fejlesztve, kifogástalanabb jellemeket szül. Nem volt elég a meggyőződés szabadságának kimondása, arról is gondoskodni kellett, hogy az kifogástalanul használtassák fel. A roszszul kezelt szabadság kevesebbet ér a járomnál, ha emez a gyümölcsöző munkát biztosítja, míg amaz csak a jellemek elzülléséhez vezet. A reformátorok az egyszerűbb élet reményét olták az emberi lelkekbe és azt az ígéretet, hogy lemondva a hiábavalóságokról, annál több komolysággal és odaadással vezetnek bennünket nemes és nagy czélok felé. Sokáig ígv is volt. De a megszűnő nyomás, a világi dolgokban való elmélyedés, a másféle nézetek iránt való türelem, melynek gyökere az, hogy megszűntünk saját meggyőződésűnkhöz igazán ragaszkodni, más világot teremtett. Kényelmetlennek kezdtük találni a komoly feladatok súlyát, a puritán egyszerűség száraznak és ridegnek kezdett feltűnni. A nagy egyetemes érdekekért -való áldozatos lelkesedés kezdett kihalni. Siettünk a felvilágosult önzés parancsainak hódolva, csak is azzal törődni, a mi ennek körét nem lépi túl. A szűkülő munkakörhöz szűkült kötelességérzetünk is. Kibocsátva az emberi tevékenységnek igen számba vehető részeit az egyház fennhatósága alól, szükségkép zsugorodott össze a régi erő és befolyás, melyet valaha a protestantizmus a lelkekre gyakorolni képes volt. Engedtük, hogy a gazdasági élet, a mely fokozatosan hódítá el a legjobb erőket, fejlődjék az önzés, a marxszismus parancsa szerint. Pedig tudhattuk, hogy ez a régi nemesebb hagyományok elpusztítását jelenti. Mikor eljutottunk idáig, akkor sem lenne más fegyver kezünkben a siránkozó, asszonyos lemondásnál? Nem lennénk képesek még a tetteket szülő felháborodásra sem, mikor a tagadás és hitetlenség ördögei elég merészek ahhoz, hogy már a kapukat betörve, az utolsó erősségeket ostromolják ? Hiszen ez a teljes vallási és erkölcsi elzüllést jelentené. A gazdasági élet irányítása nem szükségképen jelenti azt, hogy ez úton lemondjunk az ideálisabb törekvésekről. Épen ellenkezőleg, feladatunk az, hogy a gazdasági élet rendjét szabjuk meg, hogy az eszköze legyen az eszményi törekvések és erkölcsi megújulásnak. Vájjon megértenek-e engem azok, a kiknek szántam e szózatot? Sikerül-e felmelegíteni, munkára bírni őket, ha látják, hogy az igazság mellettünk s mi az igazság mellett vagyunk? Talán akad közöttük ilyen. Talán az a remény, hogy a becsületesen végzett munka nyomában okvetlen értékes eredmények fakadnak, biztató hatással lesz reájuk. A Prot. E. és 1. Lap többször utalt arra, hogy legalább a reformátusoknál a hívek túlnyomó része falusi, vagy földművelő. Lutheránus atyánkfiainál is úgy tudom, a városi lakosság körében visszafejlődéssel találkozunk. Mind inkább égető kérdéssé lesz tehát az, mily álláspontot foglalnak el vezető egyéneink a gazdasági és szocziális politika tekintetében. Szerintem nem lehet kérdés tárgya, hogy valamilyet el kell foglalniok, ha nem akarják, hogy az idők árja félretolja őket s velük bennünket is. Az sem lehet hosszú fontolgatás gyümölcse, hogy olyan politika szolgálatába kell állanunk, mely míg egy részt megfelel a protestantizmus szellemének, a szabadság és egyéni fejlődésnek, másrészt alkalmas arra, hogy a jelen viszonyok között az emelés és emelkedés eszköze legyen. Elsősorban a falusi nép ügyét, baját kell gondjainkba venni. Megbarátkozunk azzal a gondolattal, hogy boldogulása sok tekintetben a falusi vezetőktől függ. Vannak intézmények, melyeknek meghonosítása, okos vezetést feltételezve, okvetlenül eredményekkel jár. A szövetkezetek, gazdakörök, olvasó és egyéb vallásos és társadalmi czélú egyletekre gondolok. Ezeken a helyi jelentőségű alkotáson túl vannak azonban olyanok, melyek a nemzet egészére terjednek ki s az érdekeltek együttes támogatását igénylik. Ezekért munkára bírni a falu népét nem könnyű, mert az eredmények nem szoktak azonnal éredni, sőt sokszor huzamos munka nélkül el sem érhetők. Politikai érzék, szervezett szívós munka s a vezetőkbe vetett bizalom feltétele a sikernek, tehát politikai iskolázottság. Ehhez a papok és világi vezetők sokban hozzájárulhatnak, főleg ha a néppel élénk összeköttetésben maradnak. A politikai sajtó magatartása itt nem volt kielégítő. Sokszor tudatlanságból, nem egyszer azonban szándékosan mellőzte falusi nép érdekét és vele szemben a nagy ingó tőkének, a plutokrácziának szekerét tólta. Bajainknak és nyomorú.-águnknak nem kis része ered ebből. Hogyan boldoguljon egy földművelő ország, lia benne a földművelők érdekei háttérbe szorulnak? Egyházainkra ebből nagy és közvetlen károk eredtek. A földek értéke és jövedelme leszállván, egyházaink, főiskoláink alapítványaink bevétele erősen csökkent. Nehezebbén folytak be az egyéb szolgáltatások. A falu népe Amerikába, vagy a nagy városok felé tódult s ott reánk nézve elveszett, mert megszűnt egyházának igazi tagja lenni. A hanyatló mezőgazdasággal szemben oly kereseti források lendültek fel, melyekben híveink nem tudtak igazi sikerre szert tenni. Súlyunk, tekintélyünk leszállóban volt. Mulasztásaink erősen megbosszulták