Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-01-31 / 5. szám

Megjelenik minden -vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal IX., Ráday-utcza 28., a hová a k ézirn tok, előfizetési és hirdetési dijak stb. küldendők. Laptulajdonos és kiadó: A KÁLVIN-SZÖVETSÉG Felelős szerkesztő : BILKEI PAP ISTVÁN. Társszerkesztők : pálóczi Horváth Zoltán dr. és Kováts István dr. Belső munkatársak : Böszörményi Jenő, Marjay Károly, Sebestyén Jenő, Tari Imre dr. es Veress Jenő Előfizetési ára: Egész cvre: 18 kor., félévre: 9 korona, negyedévre : 4 kor. 50 fillér. Kálvinszövetségi tagoknak egy évre 12 korona. Hirdetési díjak : Kéthasábos esész oldal 40 K, fél oldal 20 K, negyed oldal 10 K, nyolezad oldal 5 K. TARTALOM. Az Élet Könyvéből: Hitvallók bátorsága, p. — Vezérczikk: A háború után. Bernát Jsíván.Vlvórházi tapasztalatok. Marjay Károly. •— Tárcza : Olmiitzi levél. Sebestyén Jenő. — Belföld : Eperjes és a világháború. Dr. Szlávik Mátyás. — Nekrolog. Széki Teleki Sándor grófné. Dr. Szöts Farkas. — Külföld: Ausztria. Nagybritánnia. — Egyház. — Iskola. — Egyesület. — Gyászrovat. — Szerkesztői üzenetek. — Hirdetések. Az Élet Könyvéből. Hitvallók bátorsága. Ap. Csel. 4. Elkövetkezett hát a tanítványokra a megpróbáltatás, a szenvedés ideje. Valóra vált a Jézus jóslata: a tanítvány nem feljebbvaló mesterénél, a szolga az ő uránál. Most már igazán átérezhették azoknak a szavaknak jelentését: íme elbocsátlak titeket, mint juhokat a farkasok közé . . . törvényszékre adnak titeket . . . helytartók, királyok elé visznek titeket én érettem. Ott áll a két tanítvány, Péter és János a főpapok, vének, írástudók előtt és mi aggódó lélekkel, szorongva nézzük, vigyázzuk, hogyan viselik magukat, mit szólnak, cselekesznek, lesz-e erejük, bátorságuk megállani az első próba tüzében, tudnak-e bizonyságot tenni úgy, mint egy nappal előbb a nép előtt?! Istennek hála, hogy volt erejük, bátorságuk ! Mi is lett volna, ha elesnek, ha hűtlenül meghátrálnak, ha megtagadják az igazságot, ha nem tudják mondani a nagy bizonyságtételt: Ez ama kő, a melyet ti építők megvetettetek és a mely lett szegeletnek fejévé ? Mi lett volna, ha nem tudnak, nem mernek számot adni a kérdezősködésre a bennük élő reménységről ? De akartak, tudtak, mertek. Megmondták az ellenséges ér^ zűletű bíróság előtt, hogy ők a Jézus Krisztus hatalmával cselekedtek, az ő neve által gyógyítottak. Bizonyságot tettek róla, hogy ez a név, a Jézus Krisztus neve feljebb való mindennél, hogy nincsen senkiben másban üdvösség és nem is adatott más név, mely által kellene megtartatnunk. Oh milyen nagy szükség volt a tanítványok bátorságára, a hitvallók erős lelkére, bizonyságtételére. Mi is lett volna, ha nem lettek volna olyanok, a kik tudtak bátrak, erősek lenni és mondani: Itt állunk, nem tehetünk másként . . . Istennek inkább, mint embernek. Milyen jó nekünk, hogy voltak ilyenek, voltak egyszerű emberek, közönségesek, írástudatlanok, a kik készebbek voltak elhagyni otthonukat, hajlékukat, kedveseiket inkább, mint megtagadni hitüket. Voltak hitvallók, martírok, hősök fent és lent, a kiknek életük is nem volt drága, csak hogy elvégezhessék a futást, a szent. Istentől kimért nagy kötelességet. Csodálkoznak vala. Igen csodálkoztak a két tanítvány bátorságán. A Péterén, a ki oly bátran tett bizonyságot. Csodálatos is, hiszen nemrég még a Mesterét megtagadó Simon voit, az esküdöző, hogy nem ismerem azt az embert ... és most: a hitvalló Péter, tegnap még puha agyag, ma a kőszikla apostol. Miért, hogyan ? A felelet: a szent lélekkel megtelve monda nékik (8. v.). Péter önmagában véve semmi, de Péter és a Szentlélek, Péter és az Istennek lelke, ereje, kegyelme, íme itt a bátor, a félelmet nem ismerő tanítvány. Szükség van ma is bátor hitvallókra, kőszikla tanítványokra. Eddig nagyon gyávák, -puhák voltunk. Megalkudtunk, sokszor félrevonultunk, bocsánatot kértünk, hogy mertünk hinni, Isten törvénye szerint élni. Es óh hányan elestek, fordítottak hátat hitünknek, egyházunknak, nem a megpróbáltatás, szenvedések viharában, hanem a kényelemben, világi előnyökért, hitetők beszédére. Szükség van erős gerinezű hitvalló ref. keresztyénekre, a kik nem közönyösök, lágymelegek, puhányok, talán-talán hitűek és nem nézik gyáva türelemmel, hogy a hitetlenség viszi a szót és üti a nagy dobot útonútfélen. Elég régen hallgattunk és álltunk félre, most már nem tehetjük, hogy ne szóljunk a bizonyosság, az akarat, a cselekedetek bátorságával. De hogy így legyen, kell, hogy mi is kitárjuk lelkünket az Isten lelke felé, hogy az járja át, érintse a mi lankadó, csüggedő lelkünket, bizalmunkat, hogy az melegítse, világosítsa életünket. Kell, hogy kellő táplálékot vegyünk magunkhoz, olyant, a miben van erő, kell, hogy ne poshadt vizű kutakra járjunk, hanem vegyünk a kegyelem vizéből, Isten igéjéből. Mi is, mint amaz első gyülekezet, az apostolok