Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-10-24 / 43. szám

támogatás életszükségletté vált, az meg is valósult. Köl­csönös tisztelet mindkét egyház történelmileg kifejlődött szent elveivel szemben : ez az az alap, a melyen a kö­zösség fönnállhat. Volt idő, a midőn igen közel állott az az eshető­ség, hogy a két magyarországi ev. egyház között a kap­csolat egészen szorossá váljék. Az akkori hatalmi té­nyezők nem akarták a két prot. egyház szorosabb egyesülését. Az azóta beállt fejlemények, a melyekhez mindkét egyház ragaszkodik, nem lehetnek akadályai annak, hogy a két evangéliumi egyház kölcsönös tá­mogatásának szükségessége át ne menjen a köztudatba. Mi azért jöttünk, hogy a két egyház közt a testvéri vi­szonyt fönntartani, ápolni akarjuk s azt hisszük, hogy Méltóságod eme törekvéseinket méltányolni fogja. A min­denható Isten tegye áldásossá működését! A püspök válaszában kijelentette, hogy a két ev. egyház közt lévő jó viszony ápolását mindenkor felada­tának tartja. A két egyházat küzdelmek s szenvedések kötötték össze. Ezeket sokkal szilárdabb összekötő kap­csoknak tartom, mondotta, mint akármilyen szerződést. És ennek a tradicziónak a légkörében éltem: közeli összeköttetésben álltam Török Pállal, a kinek egyik leg­bensőbb barátja volt a boldogult Székács József; köztük ellentét sohasem volt. Ezt a testvéries érzést tartom én is a legfontosabbnak s ezt a magam részéről is ápolni fogom. Ezután sorra járultak az ünnepelt elé a többi kül­döttségek meleg üdvözlő szavaikkal, a melyek mind­egyikére hasonló szeretettel és melegséggel válaszolt az új pöspök. Az unitárius egyház nevében Józan Miklós esperes mondott szép beszédet. A budapesti ref. egyház és isko­lák, intézmények nevében Kovácsy Sándor főgondnok üdvözölte a püspöki székbe emelkedett lelkipásztort. Az Orsz. Ref. Lelkészegyesület testvéries üdvözletét dr. Bal­tazár Dezső püspök tolmácsolta. A Magyar Tudományos Akadémia küldöttei nevében Zsilinszky Mihály v. b. t. t. beszélt. Az Orsz. Prot. Patronage-Egylet küldöttségét Kacziány János ev. esperes vezette. A különböző evan­géliumi egyesületek: a Ker. Ifjúsági Egyesületek Nem­zeti Bizottsága, a Budapesti Ker. Ifjúsági Egyesület, a Diákszövetség, a Lorántfly Zsuzsanna-Egyesület küldöt­teinek meleg üdvözletét Szilassy Aladár v. b. t. t. tol­mácsolta. A pestmegyei tanfelügyelőség részéről Mosdóssy Imre tanfelügyelő üdvözölte az új főpásztort, végül a szülőföldnek és az ottani kollégiumnak szeretetteljes üdvözletét a két marosvásárhelyi lelkész, Tóthfalussy József és Biró József hozta el. Egy felé járt az idő, mire erre a szív legmélyebb húrjait is megrezegtető üdvözletre is elhangzott a meghatott püspök ajkáról a válasz. Az üdvözlő tábor lassan elvo­nult s mindenki vitt magával a hozott szeretet fejében egy-egy szerető szót, egy-egy biztató ígéretet. K. I. IRODALOM. Az Ut, folyóirat a lelkipásztori munka számára. Mint már jeleztük, a Nyáry Pál pécsi lelkész szerkesz­tésében megjelenő „Keresztyén lelkipásztor" cz. gyakor­lati folyóirat mellett egy másik is fog megjelenni. Az, hogy egymásról nem tudva majdnem egy időben léptek a porondra, mutatja, hogy milyen szükség volt ezekre a bibliában gyökerező kalauzokra. Az öntudatos, intenzív pásztori szolgálatot teljesítő lelkészek nem elégedhetnek meg az özönével termő kész prédikácziókkal. — Felhív­juk erre a folyóiratra is lelkésztársaink figyelmét. Úgy hisszük, hogy senkire sem lehetnek mély hatás és nagy tanulság nélkül, különösen azok a részletek, a melyek Ravasz László tollából jelentek meg. De a többi rovat közleményei is (Vallásos nevelés, Gyülekezeti munka, Megbeszélés, Irodalom, Lapszemle) nagy figyelemre és méltánylásra tarthatnak igényt. Jó lefektetés, ha valaki mind a két folyóiratot megrendeli. Ára ennek is egész évre 6 K. Megjelen július és augusztus kivételével min­den hó 15-én. EGYHÁZ, Egyházkerületi közgyűlésünk október 20-án, szer­dán d. e. 10 órakor vette kezdetét a theol. dísztermében Kálmán Gyula esperes fölemelő imájával. A kerület alkotó tagjainak számbevétele után, Takács József egyh. ker. aljegyző jelentést tett a püspökválasztás eredményé­ről. A jelentés alapján az egyházkerületi közgyűlés Petri Eleket az egyházkerület törvényesen megválasztott püspökének jelentette ki és fölszentelését elrendelte. Darányi Ignácz főgondnok indítványára, Szilassy Aladár vezetésével, a két legifjabb esperesből és egyházmegyei gondnokból álló küldöttség hívta meg az új püspököt a gyűlésbe. A közgyűlés tagjainak lelkes éljenzése közt bevonuló püspököt főgondnok üdvözölte a lapunk elején olvasható lelkes beszéddel, a melyre az új püs­pök az ugyanott olvasható meleg szavakkal válaszolt. Az elhunyt püspök emlékére tartandó gyászistentisztelet tudatásával kapcsolatban azt is elrendelte a közgyűlés, hogy november 21-én, vasárnap gyülekezeteink az el­hunyt nagynevű püspök emlékezetére gyászistentiszteletet tartsanak. Ezzel az első napi rövid közgyűlés véget ért. 22-én, pénteken folytatta a közgyűlés tanácskozását, a melyekről lapunk legközelebbi számában számolunk be részletesebben. Baksay Sándor emlékezetének a közgyűlés meg­nyitási napjának estéjén rendezett gyászistentisztelettel adózott egyházkerületünk. Az ünnepség, mely a Kálvin­téri templomban folyt le, mindenképen méltó volt az elhunyt országos nevű főpásztor emlékéhez. A píispök­szentelésre az ország minden részéből összesereglettek és kerületünk közgyűlésének alkotó tagjai úgyszólván teljes számban megjelentek ezen az ünnepségen is. A CII. Zsoltár 1. versének eléneklése után a XC. Zsol­tár 1., 2. versét énekelte el a hatalmas gyülekezet. Majd Petri Elek mondott a lélek mélyéből fakadó buzgó imát. Karének után Kálmán Gyula külsősomogyi esperes tar­tott, a Héb. XIII. : 7. alapján, az elhunyt püspök lelki­világát híven visszatükröző s az őt nékünk adó Istennek dicsőséget szolgáló, minden tekintetben szép egyházi beszédet, ( mely kerületi jegyzőkönyvünkben is meg fog jelenni. Újabb karének után a gyülekezet a XC. Zsoltár utolsó részét énekelte el s ezzel véget ért a fölemelő ünnepség.

Next

/
Thumbnails
Contents