Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-10-24 / 43. szám

A dunamelléki ref. egyházkerület egyházi érte­kezlete f. hó 21-én tartotta évi rendes ülését f Bernát István dr. ker. tanácsbíró elnöklete mellett. Ének és Kájel István felsőiregi lelkész imája után az elnök mondott nagyhatású beszédet, a háború után reánk váró nagy feladatokról; különösen hangsúlyozta, hogy újabb erővel, nagy felelősségérzettel kell felvennünk a falu gondját. Megemlékezett arról, hogy a Kálvinszövetség átiratban fordul a Presbiteri Világszövetség elnökéhez, hogy hasson oda a Szövetség az amerikai protestánsok körében, hogy a semlegességet sértő municziószállítások megszűnjenek. A beszéd egész terjedelmében megjelen az évkönyvben. Az ügyvezető elnök dr. SzŐts Farkas jelentésében reá mutatott arra az örvendetes dologra, hogy a mult évi ülésben elhangzott szavak a katonák lelki gondozásáról a hadbavonultak és sebesültek val­lásos iratokkal való ellátásáról élénk visszhangot keltettek széles e hazában. Az értekezlet köszönetet mondott a tiszteletbeli elnöknek Szilassy Aladárnak, a szent ügy vezető apostolának, a ki ebben a dologban oly nagy áldozatkészséggel munkálkodott. A folyó ügyek előter­jesztése után Forgács Gyula péczeli lelkész tartotta meg több felszólalással kísért felolvasását „Legsürgő­sebb egyházi teendőink" czímen. Látomás volt ez az egyház dicsőbb jövőjéről, a mikor egy központi bel­missziói választmány intézi nálunk is a hivatalos egy­házzal karöltve a rendszeres építő munkát. Sürgős feladat: a belmissziói tanfolyam, mert szükségünk van minden terén képzett munkásokra. Kell képeznünk a többek között magyar kolportőröket, mert nem lehet szó sem addig magyar bibliaterjesztésről, míg nincsenek ref. kolportőrjeink. A felolvasást megküldik az egyház­megyéknek tanulmányozás és véleményezés végett. Ének és Sörös Béla losonczi lelkész imája zárta be az ülést, a melyen az ügyvezető elnök zárószava szerint nem vol­tak annyian jelen, mint a hogy ezt az ügy fontossága és a programm gazdagsága érdemelte volna. Reméljük, hogy lesz gyakorlati eredmény is ós nem válik valóra egyik felszólalónak aggodalma: „meghallgatunk szép beszédeket, tudunk is szépen beszélni, de dolgozni nem fogunk". Lelkészszentelés. F. hó 23-án d. e. lesz a duna­melléki egyházkerület közgyűlésével kapcsolatban az új lelkészek felszentelése. A felszentelést az új püspök, Petri Elek végzi az esperesek közreműködésével. A fel­szentelést megelőző istentiszteleten Szabó Károly nagy­harsányi lelkész, egyházker. aljegyző prédikál. A fel­szentelésre jelentkeztek: ifj. Gerenday Endre tassi, Klepp Péter torzsai, Losonczy Géza érsekcsanádi, Molnár István nágócsi, Rázsó János gyön ki, Répás Pál faddi, Simon Zsigmond botykai, Tóth Kálmán ipacsfai, Vargha Tamás kunszentmiklósi, Vincze Elek felsőmocsoládi, Weinmann Péter újverbászi lelkészek. Adomány. Egyházkerületünk a püspökszentelós alkalmával elmaradt közebéd költségeit jótékony czélra ajánlta fel. 1000 K-t adott a katonák vallásos irataira és különösen a jövő hét folyamán már megjelenő „Kis énekeskönyv" költségeire és 500 K-t a Budapesti Ref. Ifjúsági Egyesület helyiségében létesített és oly áldá­sosán működő Katona-otthonra. Az előbbi czélra a köz­gyűlés tagjai is adakoztak főgondnokunk indítványára, ennek eredményéről a jövő számban fogunk részletesen elszámolni. A kecskeméti ref. egyházmegye Lelkészegyesü­lete a mult hó végén tartotta gyűlését az egyházmegyei közgyűléssel kapcsolatban Czegléden ; Simon Ferencz jászberényi lelkész elnöklete mellett. Ének és Takács József czeglédi lelkész imája után az elnök tartott szép, nagy figyelemmel hallgatott beszédet, a melyben meg­emlékezett az Egyesület által az egyházmegyei misszói alap támogatásával kiadott imafüzet sikeréről és kedvező fogadtatásáról, a Kálvineum áldásos működéséről és me­legen üdvözölte a gyűlésen megjelent űj egyházmegyei gondnokot, Küry Albertet. — A közgyűlés tárgyalta a katonáknak szóló vallásos iratok ügyét ós elhatározta, hogy felterjesztést intéz a konventhez és az Országos Ref. Lelkészegyesülethez, hogy az erők szétforgácsolá­sának elkerülése czéljából ez az ügy egységesen ren­deztessék. Ezzel kapcsolatban a harcztéren levő kato­náknak szóló imakönyv szerkesztését is elhatározta. Ezt, elkészülte után, a konventnek ajánlja fel. A közgyűlés Patonay Dezső lelkész imájával zárult. Egyházmegyei gyűlések. Az alsózempléni ref. egy­házmegye Sárospatakon tartotta közgyűlését f. hó 5-én Sárospatakon Bálint Dezső esperes és Meczner Béla gondnok elnöklete mellett. Itt is tanácskoztak a refor­máczió 400-ados évfordulójának mikénti megünneplésé­ről. Egy országos árvaház létesítése mellett foglaltak állást, még pedig űgy, hogy az valamely nagy ipari központ­ban állíttatnék fel. Elhatározta a közgyűlés, hogy ezután nagyobb gondja lesz a Hornyánszky-féle zsoltárak ter­jesztésére; ezután a főiskolai könyvbizományi üzletben is kizárólagosan csak ezeknek árúsítását engedélyezi. — A középszabolcsi e. m. Vas Mihály esperes és Jármy Béla gondnok elnöklete mellett tartotta közgyűlését. Utóbbi harczban elesett testvérje Járay Ödön emléké­nek megörökítésére 1000 K alapítványt tett a harczté­ren elesett tanítók árváinak javára. Meghívó a gyermekek evangéliumi nevelése ügyé­ben f. évi november 1-én a ref. theol. akadémia dísz­termében (IX., Ráday-u. 28, II. era.) d. e. fél 10 órakor kezdődő konferencziára. Programm: 1. Ének. Ima. Meg­alakulás. 2. A gyermek és az evangélium, előterjeszti dr. Szabó Aladár. 3. A házi áhitat fontossága, Vargha Gyuláné. 4. Az evangéliumi gyermek-irodalom, Rafi'ay Sándor. Délutáni gyűlés 3 órakor. 5. A vasárnapi bibliai iskola, mint a vallásoktatás kiegészítője, Varsányi Má­tyás. 6 Az evangélium és vasárnapi iskolai tanító, id. Victor János. 7. Határozati javaslat a konferenczián propagált eszmék érdekében, ifj. Victor János. A ki a konferenczián részt akar venni, részvételi jegyet kell váltania, melynek ára 50 fillér; kapható a Deák-téri II. emeleti ev. és Kálvin-téri ref. lelkészi hivatalban és a vasárnapi iskolai tanítók gyűlésén. A konferenczia érdekében előzetes bizottsági értekezlet lesz a Bethánia-Egvlet helyiségében (VIII., Főherczeg Sándor-utcza 23, ÍI. em.) pénteken, október 22-én este 6 órakor. Ez ér­tekezletre különösen az evangéliumi munkásokat, a kon­ferencziára pedig az ev. és ref. egyház tisztelt tagjait — férfiakat és nőket — szeretettel meghívjuk. Petri Elek ref. püspök, Raffay Sándor ev. lelkész, dr. Szabó Aladár ref. lelkész. A budapesti fasori ev. templom fennállásának f. hó 10-én volt tízéves fordulója. Ez alkalommal Kaczián János köri lelkész szép beszédben emlékezett meg a templom szolgálatáról. Egyúttal gyűjtést is indított, hogy a világháború folyamán elesett egyháztagok neveinek megörökítésére emléktábla állíttassék fel a templomban. Hadikölcsön. Az összes püspökök meleghangú fel­hívásokat bocsátottak ki a hadikölcsönjegyzés ügyében. Hisszük, hogy felhívásuk nem lesz pusztában elhangzó szó. Egyházkerületünk is 50,000 K-t jegyez a Magyar Földhitelintézetnél.

Next

/
Thumbnails
Contents