Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-10-24 / 43. szám

kedő szirt ellen mindenünnen a hullámok, de megtörnek az örök kőszálon: Krisztuson, a ki lett nékünk Istentől reményünk és váltságunk. Egyedül 0 ki a sóvárgó lelket kielégíti, a szenvedőket megvigasztalja. Kész vagyok hirdetni néktek az evangéliumot, mely a míg arra tanít, hogy minden földi dolog fölött az Örökkévalót keressük, arra is buzdít, hogy szeressük azt a hazát, a hol nekünk „élnünk s halnunk kell!" Kész vagyok hirdetni néktek az Úr Jézus világosságánál a hazaszeretetet. Azt a hazaszeretetet, a mely gyakorlati munkásságban érvényesül. Sehol sem olvastam, hogy Jézus szüntelenül a hazát emlegette volna. Arról sem olvastam, hogy élére állt volna valamely pártnak és a más nézetet vallók ellen kíméletlen harczra buzdította volna a híveit. Bár isteni végtelenségét az egész mindenség se korlátozhatja, mikor egy darab föld határain belül jelenik meg testileg, hazájához ragaszkodó érzéseit szóban és cselekedetben mindig megmutatja. Az ó-szövetségi nép szűkkeblű hazafiságát megtisztítja és egyetemessé teszi. A földi haza szeretete ölelkezik az égi haza szeretetével minden tettében. Imádkozzál és dolgozzál : ez a Krisztus hazaszeretete. Kész vagyok hirdetni az evangéliumot, mert nemcsak egyesek, de a népek, nemzetek élete is bizonyítja, hogy ez az evangélium Isten ereje minden hívőnek üdvösségére. Annak a gazdag műveltségnek a birtokában, a melyhez évezredek fáradságos munkája után jutunk, könnyen megfeledkezünk arról, hogy a mi ebben a műveltségben áldásthozó, azt az evangéliumnak köszönhetjük. Korunk humanitárius munkája az evangélium eredménye. Midőn főpásztori munkámat megkezdem, erről teszek tanulságot és kérlek titeket, ti se feledkezzetek meg erről sohasem. Emelkedjünk föl az áhítat szárnyain a mennyire csak tudunk, de bocsátkozzunk le embertársainkhoz oly mélyen, a hogyan csak lehet. Cselekedjük, a mit Isten Lelke reánk bíz, hogy megtérvén, idvezüljünk. Amen. Majd buzgó imájában végzendő munkájára, hazánkra, fővárosunkra, a harczolókra, a meghaltakra Isten áldását kérte. A Mi Atyánk és az áldás után a gyülekezet elénekelte még a 235. dics. 3. és 5. versét. Ezzel véget ért a lélekemelő ünnepség s a küldöttek sűrű sorokban vonultak át a theologia dísztermébe, hol az űj püspök az üdvözlő küldöttségeket fogadta. Az üdvözlőbeszédek számát a rendezőség — dicséretére legyen mondva — a lehető legkevesebbre redukálta. A dunamelléki egyházkerület részéről ez alkalommal már egy testület, egy intézmény sem üdvözölte az űj püspököt, a többi egyházkerületek üdvözletét pedig együttesen a konvent lelkész-elnöke tolmácsolta. Az üdvözlések közül dr. Kenessey Béla püspöké és báró Prónay Dezsőé emelkedett ki leginkább. Megható volt a szülőföld egyházának üdvözlete és az erre adott válasz is. A konvent és a testvér egyházkerületek üdvözletét dr. Kenessey Béla, a legidősebb püspök tolmácsolta valóban megkapó szavakkal. A volt tanítvány háláját és a barát egész rokonszenvét ós szeretetét is belevitte szavaiba. Az Úr — mondotta —, mikor elbocsátotta Ábrahámot az új földre, azt mondta néki: Légy áldás! Egyetemes egyházunk összes kerületei, egyházi és világi férfiai sem mondhatnak most egyebet: légy áldás! Légy áldás arra a kerületre nézve, a mely elhívott a maga első szolgájának. Légy áldás arra a gyülekezetre nézve, a melynek pásztora vagy. Előtted szakadatlanul magas eszmények lebegtek, a melyek nem bolygó tüzek voltak. Az Úr kegyelnie szólított téged el s mint egészen ifjúra bízta reád az () igéjének magyarázatát. S mi, a kik ott ültünk lábaidnál, oly benyomásokat nyertünk tőled, a melyek előttünk is kötelességekké lettek. Légy áldás, a mikor ezek az eszmények szólnak most is ajkaidról s légy áldás, a mikor munkálkodsz az Úr szőlejében. Nagy kegyelmet, nagy áldást adott néked az Úr kegyelme kora ifjúságodban. Oda állított annak a nagynak, annak a bölcsnek a szíve, az agya mellé, a ki a dunamelléki egyházkerületét naggyá tette, intézményt intézményre alkotott benne. Azután egész munkaerőddel ott állottál a másik mellett, kinek sasszárnyakat adott a Gondviselés, de azok a sasszárnyak lassankint lelankadtak, ragyogó tollai kihullottak. Te voltál, a ki az egyházkerület kormányrúdját kezedbe vetted. Hogy áldás lehess, szálljon rád az első bölcsesége s áldjon meg az Isten azokkal a sasszárnyakkal, a melyekkel a második repült s szálljon rád annak a nemes léleknek az áldása is, a ki csak az imént hagyta el a püspöki széket. Hogy áldás lehess, áldjon meg az Isten azzal a szeretettel, azzal az embereket elbűvölő modorral, a mellyel ő bírt. Légy áldás az egész egyetemes egyházra nézve. Azon fordul meg az élet értéke, hogy hívek voltunk-e? Te hű voltál. Hűségedet megjutalmazta a dunamelléki egyházkerület szeretete. Most rád szállott az atyák áldása. Szálljon rád ezzel az áldással együtt az Úr kegyelme is! A szívből fakadó szavakra meghatottan válaszolt az új püspök. Kiemelte, hogy, mint az egyetemes egyház testületeinek alkotó tagja, sohasem fog partikuláris érdekeket szolgálni, hanem mindig az egyetemes egyház érdekeit fogja szem előtt tartani. Az ág. h. ev. egyetemes egyház és az ev. egyházkerületek testvéri üdvözletét báró Prónay Dezső egyetemes főfelügyelő tolmácsolta lelkes szavakkal. Érezzük, úgymond, hogy a magyarhoni ref. és ev. egyházaknak egymásra útaltsága mindkét egyháznak érdeke. A történelmi fejlődés a két egyház külön való kialakulását eredményezte, a kiindulási alap azonban egy: az evangélium. Magyarországon is külön alakultak és fejlődtek a történelem folyamán a ref. és ev. egyházak, ele valahányszor oly idők következtek, hogy a kölcsönös