Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-08-01 / 31. szám

gyenre, hogy mi épen most, a háború folyamán, óriási arányú nemzetközi mulatót akarunk csinálni a Népope­rából, hogy ezzel csináljuk meg azt a nagyobb idegen­forgalmat, a mi még eddig hiányzik Budapesten. Micsoda siralmas szegénységi bizonyítvány ez a fővárosi politika szellemi színvonalát és erkölcsi elveit illetőleg s mennyire nem ismerése az idegenek „utazási" lélektanának ! Mintha bizony a mulatóhelyek önmagukban lennének a mág­nesek az idegenek számára s nem azok a szomorú rá­adások, a melyek minden világváros életének pusztítani való kinövései. S mialatt ez így folyik, felhangzik a panasz, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum egyik részét képező és a világon a második legnagyszerűbb néprajzi gyűjtemény szűk, tűzveszélyes helyeken szorong s a míg onnan ki nem vesszük, addig nem is lesz közkincscsé a nemzet számára. De azért a tisztelt „előkelő" vál­lalkozók kedvéért a főváros meg fogja csinálni a nyugat­európai színvonalú mulatóhelyet, a melyben — mint egyik szégyenletes okoskodású városatya mondja — nem is olyan fontos a magyar nyelv ! Ezért a hazafiatlan ki­jelentésért az illető már megkapta a napilapok igazságos bírálatát. De nem kapta még meg Bárczy István, Buda­pest polgármestere, a ki elvtársait is megszégyenítő magas etikai érzékkel, az Az Újság szerint, úgy nyilat­kozott, hogy a mulatóhelyek erkölcsi színvonalára nem lehet befolyást gyakorolni, mert „erkölcsi szempontokat egy szerződésben biztosítani nem lehet. Ez bizalomnak a kérdése . . ."* Majd hozzáteszi azt is, hogy ő nagy liive a kultúrának. „Ámde egy nagy városban nemcsak tisztán és szorosan vett kultúráról kell gondoskodni" (!) Ezt figyeljük meg jól, mert ez a mondat tipikus kifeje­zése a Budapestet kormányzó szellemnek és városatyai erkölcsöknek. És mi meg vagyunk róla győződve, hogy például a puritán hollandok között, a kik ilyen esz­közökkel még sohasem akartak idegent fogni, a hivatalos városvezérek sohasem adnák oda magukat a Bárczy-féle „nemcsak tisztán és szorosan vett" kultúra ápolására, sohasem „gondoskodnának" az olyan intézmények fel­állításáról, a melyeket legfeljebb tűrni szabad, de akkor is csak fogcsikorgatva. S ha az amsterdami polgármester ilyen elveket merne hirdetni hivatalosan és nyilvánosan, egészen bizonyos, hogy nagyon rövid ideig maradna meg a pozicziójában, mert elsöpörné a komoly keresztyén szellemű és erkölcsi felfogású városi intelligenczia jogos és igazságos felháborodása. Ilyen körülmények között azonban meg tudjuk ér­teni, hogy mindeu drágaság, minden siralmas anyagi viszonyok mellett is miért szaporodott az utóbbi 10 év alatt Budapesten a mulatóhelyek száma a kétszeresére, hogy a szent ós bálványozott nyugat-ból miért vettük át csupán a legfelületesebb és legléhább dolgokat, hogy * Ismerjük már ezeket a „megbízható" kultúra-^ó^ó ele­meket itt Budapesten ! Még igazán jó, ha ily körülmények között az erkölcsi szempontokat legalább az állam törvényei védelmezik, mert Bárczyék, e kijelentés szerint, nem vállalkoznak reá. ugyanazok az urak, a kik tárt karokkal fogadják az ilyen idegenforgalmi mentőgondolatokat, nagyon is hű­vösen begombolkoznak, ha a keresztyén erkölcsi elvek uralmáért vívott harczainkban a segítségüket kérjük. Az ilyen elvek, ha mindenáron épen Párissal aka­runk versenyezni, megteremthetik a zajos, mulatós, léha és könnyelmű Budapestet (és ez a czéljuk kétségbeejtő bizonyossággal valósul is meg), de elsorvasztják majd a komoly, munkálkodni akaró, kötelességtudó s magyar nemzeti jellegét kifejleszteni és megőrizni akaró Buda­pestet is. „Festett koporsó" lesz a főváros; benne uralmon olyan szellemmel és olyan elemekkel, a melyekkel a keresztyén és puritán nemzeti gondolkodás harczban fog állani minden időben Sebestyén Jeiyi. KRÓNIKA. Hová jutottunk . . . / Csak a napokban olvashattuk azt a rettentő esetet, hogy egy franczia város lakossága egy súlyosan sebesült német katonát agyonvert. Iszonyú az az érzés, a mely bennünk ennek a hallatára felébred. Micsoda sitlyedés, micsoda „Ember tragédiája" ez az egész modern kul­túrvilágra nézve ! Oh, nem a keresztyénség, hanem ez az úgynevezett kultúra jutott itt csődbe örökre, úgy hogy a háború után újra kell építeni az egész nyugati népek lelkiéletének alapjait. Az, a ki sírni szeretne, siratni a rettentően lesiilyedt emberiséget, az olvassa el az alábbi levelet, a melyet egy fogságban levő német tanító írt. Borzasztó a hatás, a mit ez ébreszt. „A vasúti állomá­son — írja — csak úgy tódult a nép . . . s midőn meg­érkeztünk, felhangzott a győzelmi kiáltás: „Poroszok!" „Poroszok!" A pályaudvartól az első útunk a rendőr­ségre vezetett. Itt egy emberi formába bújtatott ördög fogadott bennünket. Úgy bánt velünk, mint a legveszé­lyesebb betörőkkel s állandóan lelövéssel fenyegetődzött. A felügyelettel megbízott csendőrökhöz pedig ezekkel a szavakkal fordult: „Minek hoztátok ezeket ide — miért nem lőttétek agyon az úton". E finom lelkületű franczia őrjöngése után végre elérkeztünk a börtönbe . . . Igen sok megkínzott bajor foglyot találtunk itt. Fogságunk nemsokára véget ért, hogy még szomorúbbb napok vir­radhassanak ránk. A pályaudvarhoz vezető hosszú úton a bámuló nép ezreinek gyalázkodásai repültek felénk. A magát bátor ós illemtudónak tartó franczia nép nem átallotta a szegény, védtelen s ártatlan foglyokkal szem­ben ilyen gyáva ós arczátlan módon viselkedni. Az ösz­szes állomásokon, St. Amour kivételével, a hol egy tábori pap könyörgésünkre egy pohár vizet adott és Lous le Saulnierben, a hol egy nemesen érző franczia elkergette kocsijainktól a felizgatott tömeget, leírhatatlan inzul­tusokban részesültünk . . . Minden állomáson nagy tömeg­várt ránk és ezer meg ezer kéz szemléltető módon jelezte a nyaklevágást — a lelövést . . . Ezeket a rémes dol-

Next

/
Thumbnails
Contents