Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)
1915-08-01 / 31. szám
gokat nemcsak az egyszerű nép, hanem a czilinderes urak s selyembe öltözött hölgyek is elkövették. Szeptember 10-éti egy nagyobb csoport hadifogoly érkezett Marseilleba. Ezek nyitott kocsikon érkeztek meg St. Nicolasból. Az úton kövekkel s üres üvegekkel dobálták meg. Négy szerencsétlen sorstársamat meg is szúrták. Az egyik még az úton lehelte ki nemesen érző lelkét. Kiütött szemek, bevert fejek jelezték a francziáknak a védtelen hadifoglyokkal vívott győzelmes háborúját . . . A hadifoglyokat kísérő személyzet tehetetlennek mutatta magát az emberi voltából kivetkőzött tömeggel szemben. Végre mi is megérkeztünk St. Nicolasba. Negyvennyolcz órai bőjtölés után végre a kaszárnya udvarában egy darab kenyérhez és egy korsó vízhez jutottunk. A kenyereket úgy dobták felénk, mint azt a kutyának szokás, a ki nem tudta hirtelen elkapni, az a földről szedte fel. Franczia udvariasság a szerencsétlenekkel szemben." Ez a levél az „Elszász-Lotharingiai Schulzeitung"-ban látott napvilágot. Borzasztó ! Szörnyűséges ! Hej, ha Tisza lutheránus lenne . .. A Zomborban megjelenő „Evangélikus Közérdek", mely eddig arról volt nevezetes, hogy a magyar nyelv iránt való igazi jó lutheránus érzékkel a „lelkészjelölt" szó helyett mindig a lehetetlen „Mjelölt" szót használja, július 15-iki számában elismeréssel szól a „Lelkészegyesület" egy vezérczikkéről, a mely a Luther szelleméről beszélt nagy elismeréssel. Befejezésül az extázisban levő czikkíró a következő szédületes távlatokat nyitja meg szemeink előtt: „Tehát a „Luther szellem"ben van az igazi egyetlen érték !! Mily szokatlan hang ez a Lelkészegyesület hasábjain. Erről a szellemről szólt egykor maga Luther is7 mikor Kálvintól megkülönböztette magát. S most ez a szellem, a Luther szelleme dicsőíttetik egy kálvinista lap által. Szerényen hajtjuk meg e czikk előtt elismerésünk zászlaját. S most ezek után joggal így kiálthatunk fel: Mekkora lenne ma Magyarország, ha ebben is a Luther szelleme uralkodnék kizárólag, de mennyivel nagyobb lenne gróf Tisza István is, ha őt is ez a szellem hatná át egészen! S hozzáfűzzük ezt is, mily más lenne akkor itt még a — felekezetek közötti viszony is!" Már most, hogy a „Lelkészegyesület" Luther marburgi szellemét dicsőitette-e, vagy egyebet, az az ő dolga. Debreczenben egyébként is azt dicsőítik, a ki és a mi épen soron van. Mi csak egy szerény megjegyzésre szorítkozunk. Elismerjük, hogy Magyarország sokkal nagyobb és hatalmasabb lenne, ha ebben is a Luther szelleme élne kizárólag. Üe — tisztelettel kérdjük — micsoda nagyság és hatalom lenne itt akkor, ha ebben az országban a Kálvin szelleme élne kizárólag? Tisza azonban, ha az író óhajtása teljesült volna, csak vesztene az erejéből s jelentőségéből, mert a nagy egyéniségek nevelésében a lutheránizmus a kálvinizmust sohasem fogja utóiérni, de még csak meg sem közelíteni. S a mi Tiszában igazán nagy és egyetemes emberi érték, az annyira tipikusan a kálvinizmus szelleme, hogy 1867 óta alig volt még közéleti emberünk, a ki az egész egyéniségében olyan hamisítatlan ref. bélyeget hordana magán, mint épen Ő. A lutheránizmus ezen a téren sem versenyezhet velünk soha. Mint hold és nap, ezüst és arany áll egymás mellett kezdettől fogva a két felekezet. Ellenpápaság. A római pápának, mint olasz hazafinak némileg érthető, de nem menthető naczionalizmusa nagy visszatetszést szült nemcsak nálunk Magyarországon, hanem Ausztriában is. Katholisehes Aktionskomitee czímen Bécsben szervezkedni is próbálnak. Az elmúlt napokban ezzel a röpirattal árasztották el az osztrák fővárost: „A Szentatyának a világháborúban való magatartása megszégyenítő minden becsületes keresztényre. Hisz mindenekelőtt az volna a kötelessége, hogy az igazság pártjára keljen. Most pedig áldást ad az olasz csapatokra, az olasz katholikus lapok meg egészen különös módon izgatnak ellenünk és 16,000 pap katonaként vonult ellenünk a táborba. Hát nem nagy szégyene ós meghurczolása ez a keresztény katholikus hitnek és erkölcsnek ? Mi becsületes katholikusok semmi közösét sem akarunk bírni azokkal, a kik királygyilkosokkal, árulókkal és félvad népekkel tartanak. Mi nem hagyjuk magunkat hazafiságunkban a pápa erkölcstelen magatartásával tévútra vezetni. Mi továbbra is hűek maradunk a császárhoz és a birodalomhoz, nyíltan elítéljük a kétszínű semlegességet és a pápához csak egy helyes szavunk van: A bécsi herczegérsek legyen a mi pápánk." A krónikás, mint a változó felfogás érdekes dokumentumát tekinti s jegyzi föl. Tudjak, hogy különb akcziók is hasztalan próbálták a kath. egyház épületét megbontani. Nálunk is hangzanak el hasonló óhajtások (nem akarjuk mondani: jámbor óhajtások) még rk. papi ajkakról is. Csakhogy — s itt a mumus — az óhajtásnál tovább menni egy iczi-piczi lépéssel sem mernek. Tévednek azok, a kik a fönti röpívet is csak a szabadkőművesek számlájára írják. Dehogy I Nem kell ahhoz egy szemernyi szabadkőművesség sem, hogy valaki az olasz hazafit meglássa a pápa őszentségében, és mint, jóravaló magyar katholikus azt kérdezze önmagától: mi közöm van nekem ínég most is ez idegen s hozzá még ellenséges nemzetbeli paphoz? Viszont mi megértjük a pápának, e nemzetközi szuverénnek rendkívül kényes, komplikált helyzetét is ott Rómában. A vége pedig az egésznek ez lesz : a bécsi herczegérsek nem válik osztrák, Csernoch se magyar pápává. T y Y j bronzból vert, igen ^ I v T^f^ sikerült plakettje öt | \ | V II I korona árban megrendelhető a Kálvin-Szövetség titkári irodájában (IV. ker., Molnárutcza 17. szám).