Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)
1915-07-11 / 28. szám
mutattunk arra, hogy a mi egyházunk tagjainak 90%"a földmíves, vulgo: „paraszt". Mi nem szégyeljük ezt, sőt ez a mi büszkeségünk és a mi nagy jövőnk záloga. A mi egyházunk bőséges részt vett eddig is abból a munkából, a mely a magyar paraszt anyagi, szellemi és erkölcsi erejének emelését eszközölte, mi természetesebb, mint az, hogy ennek a jövőben fokozódnia kell minden irányban. Szövetségünknek ez is programmpontja. TÁRCZA. Apróságok Baksay Sándor életéből. A legrészletesebb életrajz, munkáinak méltatása, czímeinek, kitüntetéseinek pontos felsorolása stb. mind nem adják a közülünk eltávozottnak igazi képét. Erezzük ezt különösen a nagy emberek életének olvasásánál. Valami, a mi meleggé, közvetlenné, emberivé tenné a róluk rajzolt képet: ez a valami vajmi gyakran hiányzik. Baksay Sándor lelke derűs, vidám lélek volt. Barátainak, pályatársainak, rokonságának, gyülekezetének ajkán száz, meg száz apró történet, finom szójáték, sziporkázó ötlet él. Baksay Sándor nevezetes volt még késő vénségében is lelkének erről az oldaláról. Ha majd valaki, akár a kortársak, akár az utánunk jövők közül, meg akarja írni az igazi Baksay lelki képét : ezek nélkül az annyira jellemző apróságok nélkül nem lesz igazi a kép, nem lesz emberi, olyan kedves, mosolygó: a milyen az élő volt. Azután a Baksayt ismerők jó része maga is már az öregség lefelé haladó gyalogösvényét járja, elmúlhatnak közülünk azok, a kik ismerték. Baksay életrajzírójának, vele püspökünk emlékének kívánunk szolgálni azzal, hogy ezen apróságok összegyűjtésére vállalkozunk. Kérjük mindazokat, a kik Baksay Sándort ismerték, szerették, hogy közlés végett küldjék be azon kis történetek, mondások, epizódok leírását, a melyeket önmaguk is jellemzőeknek gondolnak Baksayra nézve. Mentsük meg az elmúlástól a kis bizonyságtevőket! Melyik katedra volt as első álma ? 0 maga a Vasárnapi Újságban így írja le: „A luzsokiak, míg a szép templomuk meg nem épült, régi fa-templomukba jártak. Ebben a fa-templomban szolgálta az Istent ezelőtt 50 esztendővel egy öregpap és az öreg pap szárnya alatt egy fiatal papnövendék •is meg-megjelent a luzsoki katedrában, kit az öreg pap káplánjának, a luzsokiak pedig az öreg úr utódjának szántak eleve. De mielőtt ez bekövetkezhetett volna, meghalt az öreg szolga, az ifjú pedig még nem emelkedett kápláni rangra. Vége lett a szép álomnak. Talán jobb is: ki tudja, építhetett volna-e úgy, mint a mostani. Az öreg papnak szép könyvtára volt, tudós ember volt, de csak a deákban, a mi azonban maholnap megszűnik „csak" lenni. Egy vadszőlővel gazdagon befutott terebélyes mogyoróbokor alatt volt neki egy kunyhója a rétje gyepűjében, ott idézgette a deák verseket, kivált a Georgikonból, melyekhez maga is komponált, míg az ifjú figyelemmel hallgatta és a vadszőlőmennyezet alatt feledni kezdte Pestet és zaját ... se fia, se leánya, se házastársa az öregnek, egyedül éldegélt egy nőrokona gondozgatása alatt. Egész évi pénzkiadása 15—20 váltó forint volt, ebben egy pár csizma ára is belefoglalva. Nem volt fösvény, tisztesen ólt, de jövedelmét megtakargatta s belőle szép alapítványt is tett egy főiskolánál. Alapítványa részben elkallódott. Fekete márvány oszlopa még ott van a luzsoki temetőben s rajta a neve: Bódis István." Az a fiatal papnövendék, a ki néhai Bódis István szárnyai alatt meg-megjelent a luzsoki templom katedrájában, Baksay volt. A luzsoki katedra volt hát egykor álmainak netovábbja ! Engedjétek . . . Az akadémia nagygyűlésére gyülekeztek a tagok. Az akadémikusok egész csoportja veszi körül Baksayt s beszélgetnek vele a falu életéről. Épen feléjük tart Dedek Crescens Lajos, a mikor Baksay kitárja karjait s a körülötte állók felé így szól papos hanghordozással: „Engedjétek hozzám jönni a kis-dedeket ..." Tudvalevőleg Dedek akadémikus alacsonytermetű volt. A hitoktatás. Baksay életmódjában, ruházkodásában is rendkívül puritán ember volt. Nem szerette, ha papjai túlságosan világiasan öltözködtek. 0 maga előszeretettel hordta mindvégig a tógát. A Kálvin-téren történt. Szembejöttek vele egy budapesti lelkész és egy budapesti katechéta. A katechéta fején czilinder, kezén világos szarvasbőr-keztyű, jobbjában ezüst-gombos^elegáns sétapálcza. Baksay ajkán rögtön kész volt a kádenczia s már messziről mosolyogva mondta: „Budapesti hitoktató, Saját magát fitoktató." A belmisssiös. Megvolt Baksaynak az önálló és pedig kedvező, méltányló véleménye a Budapestről kiinduló evangéliumi munkákról. Tudta azt is, hogy papjainak a szemében vörös posztó egyik pesti papnak és evangéliumi munkásnak a neve. Mondta is, hogyha fiatalabb lelkész volna, ő is azon kezdené, hogy szeretetvendégségeket rendezne stb. Tudta továbbá, hogy paptársait az is bántotta, hogy egyiknek-másiknak a fejét jól megmosta ez a tekintélyes evangéliumi munkás. Egyik papi sokadalom alkalmával a feléjük közelítő pesti pap ellen tréfás, csípős szatírával így biztatta a körülötte állókat, idézvén az írást: „Itt jön e csácsogó ember, jertek, öljük meg öt". Baksay szíve. Soha senki jobban, igazabban nem jellemezhetné, mint ő maga tette jubileuma alkalmával:
