Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-07-04 / 27. szám

tortól ezen állásában sokat vártunk; azt vártuk, hogy nagy ideálizmusa, tudása és önfeláldozó nagy emberszeretete képessé fogja tenni arra, hogy a Baár-Madas irányító erkölcsi vezére legyen. Azt hittük, hogy neki sikerülni fog nagy akaraterejével és munkabírásával leküzdeni azt a közönyt, a mely épen az előkelőbb ref. körökben a vallással és a keresztyén erkölcsiséggel szemben mutatkozik. Azt hittük, hogy Victor megtalálta azt a terrénumot, a melyen az ő missziós művének a legnagyobb sikerek kínálkoznak. Azt hittük, hogy példájával jótékony ideálizmust fog tudni elhinteni ebben a társadalmi rétegben, a melyből a Baár-Madas növendékei kerülnek ki és a melynek igazi, mély erkölcsi érzékre oly nagy szüksége van. Sokat vártunk, sokat reméltünk Victortól. Egy év munkája megmutatta, hogy nem csalatkoztunk volna benne. Most úi embernek újonnan kell megkezdenie a munkát, ki tudja, mily képességekkel, ki tudja, mily eredménnyel. A Baár-Madas szent ügyét tartjuk vesztesnek Victor távozásával, bármennyit, is nyert vele más munkaterület. Spectator. KRÓNIKA. Keserű labdacsok. Még a debreczeni főiskola átadása előtt megjósoltuk, hogy az egész egyetemmé való átalakulásból csak a tanároknak lesz igazi haszna. Az átadás történelmi jelentőségét majd méltatják a későbbi egyháztörténetírók. Mindenesetre kívánjuk, hogy az összes szereplők érjék meg azt az időt, a mikor a nagy veszteséghez méltó toll fog róluk kemény és megérdemelt ítéletet mondani. Megjósoltuk azt is, hogy az a bizonyos „ref. jelleg" pedig csak papiroson lesz meg. Pedig nagy erők sietnek annak biztosítására. A theol. fakultáson két, három, sőt négy tanszékre is képes elsőrangú, gazdag, tudományos múlttal bíró és mégis ifjú tudósok pályáztak és kerültek s a ref. egyház történelmi szellemét Kálvin legnagyobb barátja és csodálója fogja a theol. ifjúság fejébe csepegtetni. És mégis, ilyen biztosítékok mellett is mi történik ? Az, hogy az egyetem mellett a róm. kath. Szent László-internátus már megnyílik s az új egyetem jövő évi összes méltóságai mind róm. kath.-ok. A Debreczeni Prot. Lap ebben persze újra a liberálizmus diadalát látja és igazán szerencse, hogy egy „gyenge" pillanatban szörnyű „felekezetieskedésből" még Sass Bélának juttattak valamit. Szóval a ref. jelleg, mint látjuk, erősen érvényesül minden vonalon. Csak néhány keserű labdacsot kell még lenyelnünk (az évek számával mindig többet) s egyébként a debreczeni egyetem körül minden rendben lesz. Végezetül azonban megkérdezzük a Debreczeni Prot. Laptól: egész bizonyosan tudja, hogy a kath. professzorok megválasztása csakugyan tisztán a liberálizmus és demokráczia kedvéért és jószántukból történt? Nekünk mindenesetre nagyobb öröm lenne, ha bevallanák . . . A „debreczeni szellem". Nagyrabecsüljük Kun Béla debreczeni professzort eddigi munkásságáért, de épen elismert tudományossága miatt legutóbbi kollegiumzáró beszédének egy mondata rejtély marad előttünk, mert az úgynevezett debreczeni liberálizmus tipikus tételét látjuk benne újra kifejezve. Azt, mondja ugyanis egyfelől, hogy a debreczeni kollégium szelleme mindig abszolút liberális volt s mindig „a tudományos kutatás teljes korlátlanságával" akart „dolgozni" „Isten nevében". (I) Hát itt bizony a mondat első része ellentmond a másodiknak, mert vagy korlátlan tudományos szabadságot követel valaki s akkor, tekintve az atheizmus jogait, nemcsak Isten nevében kutat, hanem Isten nélkül is, vagy pedig Isten nevében műveli a tudományt, de akkor és épen ezáltal örökre szembehelyezkedik az atheizmus minden szellemével és így kutatása már nem abszolút szabad. Világos, hogy a felekezeti iskoláknak ez a létföltétele, alapprogrammpontja s létjogosultsága. A ref. tudományos liberalizmus tehát azt jelenti, hogy az Istenhitre, mint alapra állva műveljük minden vonalon a tudományt és pedig korlátlanul, a mennyiben nem az elődök rabszolgai követésével, de másrészről épen annyira korlátozottan is, mert hiszen maga az Istenbe vetett hit teljesen kizárja a tudományos kutatás másik világát, az atheista alapon való dolgozást. Hogy azonban még világosabban lássuk a ref. liberalizmustól különböző, de a debreczeniek által régóta hirdetett s lényegében a szabadgondolkozókéval egybehangzó liberalizmust: Kún Béla világosan kijelenti, hogy „. . . tiszteletben tartjuk mindenkinek vallásosságát vagy vallástalanságát, egyházias vagy egyháziatlan magatartását ..." Hát ez, kérem, nem református álláspont, de még csak nem is határozottan tudományos. Mert ha Haeckelnek és Ostwaldnak joga, sőt kötelessége is az általa tévelygéseknek bélyegzett ker. gondolatok ellen harczolni, akkor nekünk is jogunk és kötelességünk a hitetlenség ellen harczolni úgy az emberiség tudományos, mint morális fejlődése érdekében, mert csak az igazságnak van létjogosultsága a szellemi életben is. A ref. liberalizmus tehát nem jelentette sohasem azt, hogy, mint a rossz kertész, összetett kézzel kell minden nemzetrontó, keresztyénséget támadó gondolatot eltűrnünk, hanem csupán azt, hogy nem fegyverrel és erőszakkal, hanem a szellem fegyverével küzdünk ellene, de azzal aztán örökre, a míg a sötétség szemben áll a világossággal s vallástalanság a vallásossággal. És nagy sajnálattal látjuk, hogy a debreczeni kollégiumi ifjúság ezt az apatikus és stoikus indifferentizmust szívja magába, a melynek hit és hitetlenség teljesen közönbös, minden mindegy, mert egy hamisan magyarázott szent bálvány, a liberalizmus ezt így követeli. Ily körülmények között a ref. felekezeti iskolák tanszékeit mind meg lehet tölteni atheista tanárokkal s ők joggal követelhetik álláspontjuk számára a passzív alázatosságot és teljes tiszteletet. Ha azonban így áll a dolog, akkor egészen határozottan azt kérdezzük Kún Bélától: miben