Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-06-27 / 26. szám

gondnok^ Váczy Ferencz, a tanítóképző igazgatója és Benkó Imre főgimn. tanár voltak ott. A vértesaljai egyházmegyét Lévay Lajos esperes, Fehér Gyula és Urházy Lajos lelkészek képviselték, a külsősomogyit Kálmán Gyula esperes, Kájel József, Rúzsa József és Somogyi Kálmán lelkészek, a tolnait Kátai Endre esperes, a felsöbaranyait Nagy Imre esperes, Mády István és Sógor Endre lelkészek, az alsóbaranya-bácsit Adám Imre és Tóth Sándor lelkészek. A solti egyházmegye lelkészei csaknem teljes számban ott voltak egykori esperesük temetésén. Balla Árpád esperessel az élükön, megjelentek : Baky Ferencz, Baksay Árpád, Búzás Ferencz, Czuczor János, Eötvös Ferencz, Gerenday Endre, Kardos János, Kovács Ferencz, Koroknay István, Kurdy Béla, Losonczy Géza, Lukácsy Imre, Molnár Gergely, Orosz Endre, Sebestyén Pál és Somogyi József lelkészek, a tanítók képviseletében : Csikesz Endre és Szűcs Lajos. A fő- és középiskolák is csaknem valamennyien képviselve voltak. A budapesti theologia tanárai közül ott voltak: dr. Pruzsinszky Pál igazgató, Marton Lajos, B. Pap István és dr. Kováts István tanárok. A kecskeméti jogakadémiát dr. Joó Gyula igazgató képviselte. A budapesti főgimnázium részéről megjelentek : Ravasz Árpád igazgató, Csűrös István és dr. ZsinJca Ferencz tanárok; a Baár-Madas felsőbb leányiskolák képviseletében dr. Weber Artúr tanár. Az ev. testvéregyház képviseletében ott voltak: a bányai egyházkerületből Kacziány János esperes és Bezzegh Sámuel püspöki titkár, a tiszai egyházkerületből dr. Zelenka Lajos táblabíró, az Ev. Lelkészegyesület részéről Raffay Sándor alelnök és Noszkó István titkár. Ott voltak továbbá : dr. Láng Nándor egyet, tanár a Philologiai Társaság képviseletében, melynek az elhunyt szintén tiszteletbeli tagja volt, Kovácsy Kálmán és dr. Platthy György orsz. képviselők, a nők sorában özv. dr. Csiky Kálmánné leányával. A nagy tömegben érkezőknek a városba való bevitele nagy gondot adott a helyi rendezőségnek. A lovak jó részét elvitték hadi czélokra, kocsi se volt elég, így háromszor is meg kellett fordulni a kocsiknak, míg mindenkit be tudtak vinni a távoli állomástól a templom mellett, levő gimnáziumig. Itt öltötték magukra a lelkészek palástjukat. Valamivel félhat előtt a világi küldöttek bevonultak a templomba. Utánuk jött a gyászoló Baksay, Hetessy, Mészáros család. Az Urasztalától oldalt elhelyezett érczkoporsó mellett lévő padokban foglaltak helyet. Azután, az orgona szép halk játéka közben, a lelkészek palástos tábora jött a fungens Kenessey Béla és Petri Elek vezetésével. A gyászlepellel leborított Urasztala körül foglaltak mindnyájan helyet. A XC. Zsoltár 1. versének eléneklése után a fegyelmezett kecskeméti dalárda meghatóan szép éneke következett: „Miért oly borús ..." Ezután Petri Elek egyházkerületi főjegyző lépett az Úrasztalához s mondotta el bensőségteljes imáját, melyet Lapunk elején közlünk. A kar a „Szomorúan, fájdalmasan . . ." kezdetű dalt énekelte el utána. Ennek utolsó akkordjainál ment föl a gyászlepellel letakart szószékbe Kenessey Béla, az erdélyiek ékesszavú püspöke. Jól esett őt atillában látnunk, mely valamikor hivatalos ruhánk volt s melyet oly nagy előszeretettel hagynak el lelkészeink még a legkiválóbb alkalmakkor is, a mikor pedig csakugyan helyén lenne. Hatalmas beszéde, melyet — gyorsírói följegyzés alapján — Lapunk vezetőhelyén közlünk, a maga keresetlen egyszerűségében is rendkívül mély hatást gyakorolt a gyászoló gyülekezetre. Az utóima, a Miatyánk és az áldás után dr. Beöthy Zsolt állott ki az Urasztala mellé, hogy a Tudományos Akadémia és a Kisfaludy-Társaság nevében búcsút vegyen attól, ki mindkét társaságnak dísze, büszkesége volt. Mindnyájunknak nagyon jól esett, hogy magában a templomban hallhattuk ezeket a búcsúszavakat hívatásos ajkakról, egyházunk érdemes tagjától. A templom áhítatos csendjében még szebben csengtek az elismerés pálmáját az elköltözött ravatalára letevő súlyos és ékes szavak. „Baksay nemcsak egyházi halott — mondotta. Koporsóján a szent könyv mellett egy hervadhatatlan koszorú is nyugszik. Ez a koszorú megilleti a magyar nyelvnek egyik legnagyobb mesterét., a ki eddig egyedül volt képes elénk ragyogtatni a hellén nép világát a mi magyar nyelvünkön. De nemcsak Hornért tolmácsolta ez az éllettől lüktető, gazdag nyelv, hanem magát a magyar néplelket is. Ennek a népléleknek a legnagyszerűbb tragédiáját ő írta meg a „Patak banyá"-ban. Keresetlen, de annál erősebb páthoszában népünknek a Bibliától áthatott lelke szól és sajátos, eredeti felfogása, eszejárása, hangja, nyájasságának kötődése és érzésének, gondolkodásának komolysága, a szeretetnek lobogó tüzénél olvadva eggyé. Még szerkezetének sajátossága, előadásmódjának eredetisége is a néplélek forrására mutat, mely együtt szereti adni jókedvét, bölcseségét. Mikor szorongva és remélve a távol harczmező felé tekintünk, hol ez a lélek csodákat mivel, a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy-Társaság koszorúit büszke fájdalommal teszem le e lélek leghűbb vezérének és tolmácsának ravatalára, a ki e lélek ereje fog maradni további küzdelmeinkben is. Te pedig, boldogult társunk, boldogan mehetsz és boldogan mégy utolsó útadra. Boldogan. mert végső pillantásod a földi világra bizonyára megnyugtatott, hogy ez a te néped, a mi népünk Istenének félelmében, tűzhelyének védelmében, hazájának szeretetében csakugyan és valósággal az, a minek te ismerted. Isten veled ..." A XC. Zsoltár 2. és 3. versének éneklése közben távozott a templomból az azt szorongásig megtöltő közönség. Megszólaltak a harangok lágy, bánatos hangon. Sokan nem hallottunk még ilyen harangszót. Többen már ismerték. Egyes helyeken, különös gyászos alkalmakkor, bekötik a harangok ütőjét bőrrel, azért szólnak olyan lágyan, olyan bánatosan. Ugy illett ez a lágy hang a békességszerető nagy lélek utolsó útjához . . .