Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-06-20 / 25. szám

mindvégig sajátos viszonyban marad a Vasárnapi Újsággal, itt jelent meg a legtöbb s a legszebb elbeszélése. A kétkötetes „Gyalog Ösvény" és az egykötetes „ Szeder indák", melyek a Kisfalu dy-Társaság kiadásában jelentek meg, először is a Vasárnapi Újságban láttak napvilágot. Ezekről a hivatott kritika igy emlékszik meg: „Irodalmunk kincses házának oly ékességei, melyeket a szentesített és egyhangúlag elismert kritika régtől fogva a legbecsesebbek és legmaradandóbbak közé sorozott". Elismerés fogadta a „Dáma/1

czimű történeti regényét is, mely ma is kedvenoz olvasmánya az ifjúságnak. Szivének sokáig dédelgetett vágya volt, hogy a régi klasszikus világnak híres munkáját Homeros Ilias-kt magyar nyelvre átültesse. Sokoldalú, nagy elfoglaltsága mellett is tudott mindig időt szakítani, hogy e művét befejezze. Rendkívül nagy gonddal fordítgatta magyar alexandrinus versekben, a mely szerinte inkább megfelel nyelvünk szellemének, mint az eredeti hexameterek. Teljes mértékben sikerült is neki. így született meg s vált magyar naiv eposzá ez örök becsű mű. Korábban jelentek meg már belőle részletek, úgy hogy évek hosszú során át várta az egész irodalmi világ megjelenését. Nagy volt az öröm, teljes volt a méltánylás és az irodalmi siker, a mikor végre elkészült s teljes egészében megjelent. A Budapesti Hírlap Baksay Sándor íróművészetéről így emlékezik meg: „Baksay Sándor régóta dísze a magyar protestáns világnak. Puritánsága, tiszta, nemes karaktere, szónoki tehetsége és kötelességtudása megszerezték neki a magyar protestánsok tiszteletét ós szeretetét, mint kitűnő pap, egyik oszlopa ő egyházának. Fényes lelkészi tulajdonságai mellett nem kisebb az ő írói talentuma. A magyar fajnak alig van nálánál kitűnőbb rajzolója s a magyar nyelvnek tisztább, érczesebben zengő megszólaltatója. Nincs a magyar népnek jobb ismerője nálánál. E nép gondolkozását, szokásait, szíve legelrejtettebb redőinek titkait nálánál senki jobban nem ismeri, senki jobban meg nem írta. Minden művében a magyar őserő nyilvánul, mely egyesül klasszikusan a művészi formával és harmóniával. Remek megfigyeléseit az igaz művészet egyszerűségével és erejével rajzolja és az olvasó lelke megfürdik az ő gyönyörű elbeszéléseit és népéleti rajzait olvasva, a tiszta, erős magyar levegőben és költészetben." így nyilatkoztak róla és írói munkásságáról a többi lapok is, valahányszor csak egy-egy kitüntetés alkalmával alkalmuk nyílt az elismerés zászlaját előtte és művészete előtt meghajtani. Igen, mert kitüntetések is érték ez életben és pedig gazdagon. Irodalmi munkásságának elismeréseképen, már 1872-ben sietett a Kisfaludy-Társaság tagjainak sorába iktatni. A Magyar Tudományos Akadémia pedig 1884-ben levelező, 1904-ben rendes, 1910-ben tiszteleti taggá választja és pedig úgyszólván minden alkalommal egyhangúlag. íróra nézve nincs már nagyobb kitüntetés írótársai részéről, ha voina, azt is megadták volna neki. Az írásnak művésze, a szónak mestere volt ő a katedrán és koporsók mellett is, mint lelkész. Igazán nehéz volna eldönteni, hogy hol volt nagyobb ! ? Prédikáczióit sohasem adta ki, így a hivatott kritikának nem volt módjában Baksayt, mint egyházi szónokot ismertetni és értékelni. Csak, a kik a kunszentmiklósi templomban leültek az Úr Jézus lábaihoz, s lelköket, a Baksay vezérletére bízták, a kik hallották itt hirdetni az igét vasárnaponként: azok tudják, nem is tudják, csak sejtik, hogy mint igehirdető mekkora volt. Számtalan esetben kérték paptársai, bizalmasabb emberei, hogy beszédeit adja a nyilvánossság elé, mert kincsek azok. Hasztalan volt a kérés, mindig azzal utasította el, hogy „majd a halálom után megismerhetitek, s fölhasználhatjátok. Addig nem!" így is történt. Eletének vége felé, egyik kedves, volt káplánját megbízta, hogy halála után gondoskodjék egyházi beszédeinek megjelenéséről. A közel jövőben, hisszük, ez a kincsesház megnyílik, a benne levő értékek az egyetemes magyar református egyház közkincseivé lesznek! Mint igehirdető, talán még nagyobb volt Baksay a koporsók mellett. A lelkipásztorok jól tudják, hogv ez a szolgálat nehezebb a vasárnapi templomi szolgálatnál. A gyászbeszédek mestere volt ő, ezrekre megy elmondott gyászbeszédeinek a száma. Ezeket se bocsátotta a nyilvánosság elé. Országos hírű emberek koporsója mellé sokszor állították. Itt mérik a legszigorúbb mértékkel a lelkészt, Baksayt, az írót még szigorúbbal mérték. Szilágyi Dezső, Jókai Mór temető papja volt. Kossuth Lajos, Rudolf királyfi felett gyülekezetében mondott beszédet Mind a négy nyomtatásban is megjelent. így hát volt alkalma a magyar közönségnek felekezeti különbség nélkül méltányolni. Később is sokszor hívták a közélet nagy halottainak ravatala mellé, mint papot, de testi erőinek hanyatlása után elhárította magától a megtisztelő kéréseket. Ez is csak bölcsességéről beszél! 1909-ben, a genfi világhírű Kálvin-jubileum alkalmával a magyar küldöttség szerette volna egyik vezetőjének megnyerni, főleg pedig azt, hogy Kálvinusz katedrájából ő hirdette volna magyar nyelven az Igét. Érdekes volt itthonniaradásának indokolása. Elmondotta, hogy az ő családjának minden tagja — két kivétel leszámításával — évszázadokon át kizárólag Magyarországon és Magyarországért él. Ezt a családi tradíciót nem töri meg ő sem. így érthető, hogy az ország ez egyik legnagyobb élő fia, Baksay Sándor, sohasem lépte át az ország határát. A Kálvin-jubileum után kúnszentmiklósi tuszkulánumában egymás után keresik föl a külföldi vendégek : Fulliquet, Doumergue, Claparécle Sándor. Mindegyik feledhetetlen benyomásokkal távozik a papi hajlékból s később is, otthon lapjaikban s könyveikben elragadtatással emlegetik a dunamelléki püspök nevét, úgy emlékeznek rá, mint a magyar kálvinista papság tipikus képviselőjére. Ekkor ékesítette fel a genfi tudományegyetem a „honoris causa" doktori czímmel, a melyet élete végéig használt is.