Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-06-20 / 25. szám

meg papjává. Baksay Sándor nevével kezdődik a kunszentmiklósi egyház történelmének új szakasza. Sok baj — anyagi nehézségek, a gyülekezet tagjainak már már megszokott torzsalkodása— felemésztelte az egyház buzgóságát, gátolta fejlődését. Az ambicziózus ifjú lelkész nagy eréllyel fog hozzá az egyház lelki és anyagi regenerálásához. Baksay Sándor munkásságának megértéséhez ós méltánylásához hozzátartoznak a kunszentmiklósi egyház jegyzőkönyvei is! De sok fáradságról, éjt napot eggyé tevő munkásságról tudnának azok beszólni. Sok nehézség volt ott, nem hiába, hogy „szöktek" az előtte levő papok Szentmiklósról. Kedves és jellemző feljegyzés szól erről. Törs Kálmán a Vasárnapi Újságban örökítette meg: „Volt idő — írja —, mikor egy konvent alkalmával egy szobában öt pap volt jelen, a ki mind kunszentmiklósi pap volt. Fördös Lajos, Könyves Tóth Mihály, Szász Károly, Könyves Tóth Kálmán és Baksay Sándor. Másnap Tisza Kálmánnál volt nagy konventi ebéd, ott volt az öt kunszentmiklósi pap is. El is beszélték Tiszánénak a nevezetes találkozást. — „Hát aztán, melyik volt már most az öt között a legkülönb'? — kérdezte Dobos János, Czegléd neves papja. — „A kit a legnagyobb helyre vittek", — szólt mindjárt valaki. — „Nem, a kit leghamarább elvittek" — vélte ismét más. — „Nem, — szólt oda egy malicziózus püspök, — a ki legtovább kibírta őket." — „Nem, — felelt a kegyelmes asszony, — a ki legjobban szerette őket. Már pedig az Baksay volt." Csakugyan szerette őtet. Szerette az egész Kunszentmiklóst : apraját-nagyját. Hanem ismert is minden családot, különösen a felnőtteket. Azelőtt a leghíresebb papokkal „kibántak", Baksay csodálatos tiszteletre méltóvá tudta előttük tenni saját személyében a lelkészi állást. Renitens egyházi adófizetők voltak. Ha kún virtus szerint mindenben hadakoztak is az atyafiak egymással, a nemfizetésben pompásan megegyeztek. Egyiknek se volt oka szemrehányással illetni a másikat. Baksay tudott példás rendet teremteni. Hívták többször a nagyobb gyülekezetek, de ő csak maradt. Ha ma minden tekintetben egyik legelső egyháza Kunszentmiklós a kerületnek, az legnagyobb részben annak a lelkipásztornak érdeme, a ki 49 éven keresztül fáradozott. Hogy valamikor tanár volt: soha se tagadta meg. A kunszent miklósi gimnázium tudna erői sokat beszélni, melyben buzgóságból, mint lelkész is, szívesen tanított. Főgimnáziummá lételéhez sokban hozzájárult. Csak az elmúlt hetekben is, még utolsó napjaiban erről a szívéhez nőtt intézetről emlékezett meg. A tanári kart mindig úgy tekintette, mint kedves fiait. A lelkipásztor értékes voltát,, a nagyra hivatott egyházkormányzó bölcsességet jókor meglátták a távolabb állók is. Olyan fényesen égő szövetnek volt, a kinek a fénye messzikörbe szórta fénylő sugarát. A solii egyházmegye főesperesének választja meg. Mint esperes arról volt nevezetes, hogy az ő traktusa volt minden tekintetben a legrendesebb, a legjobban kormányzott. Tréfásan el is nevezték „csöndes traktus"-nak... Mint esperes a kerületen is vezérember lett hamarosan, a kinek az okos, határozott szavát minden fontos ügynek a tárgyalásánál hallani. Páratlan tekintélyre tudott szerttenni lelkész társai előtt is, nem csoda, ha jó előre már a püspökségre szemelték ki. 1904-ben a gyülekezetek bizalma Szász Károly örökébe ültette. Országos neve van már ekkor, a ki a püspöki székbe díszt és fényt visz, nem pedig csupán onnét nyeri neve a súlyt, a hírt. Az egész kerület, különösen a lelkészek sokat vártak Baksaytól, a püspöktől. Meg is ragadta kemény kézzel a kormánygyeplőt. Csak az idő gyengítette meg a hajdan oly erős kezeket. A püspöki megnyitókat minden évben különös nagy várakozás előzte meg, mert egyik se volt soha sem sablonos, hanem mindegyik igazi „Baksay"-féle remek volt. Kedves hangja, a mellyel olyan szépen tudott a szeretetről beszélni, pár évvel ezelőtt csengését elveszítette, s mindvégig fátyolozott is maradt. De így is, mikor módunkban volt, úgy szerettük hallgatni, a mint szólt atyáink nyelvén „hívséggel", jánosi szelídséggel. Dr. Baksay Sándor a szó nemes értelmében vett lelkipásztor volt. Főképen és elsősorban pap. Puritán jellemét, gondolkozását, életmódját Kálvintól tanulta. Baksay Sándort, az írót sem lehet e nélkül megérteni, mert ő is „egy darabból" való ember volt, akit nem lehet részekre osztani s különválasztani az írót, a művészt a lelkésztől, az Ur szolgájától. Korán kezdett irogatni. Ifjúsága abba a korba esik, a melyben a magyar irodalom a fény korát élte. A magyar ifjúság az iskolák padjaiban szívta magába a szépnek és nemesnek szerelmét. A legnagyobb írók a kortársai, a kik közül sokan onnét indultak el, a honnét Baksaj, Arany, Tompa, Jókai, Lévay és a többiek a rnagyai református egyház fiai és szolgái. Nemzeti kötelességvolt tollal is szolgálni a nemzetet. Első sikerét a „Pharsalia" fordításával szerezte, midőn azt az Akadémia 132 arany pályadíjjal koszorúzta. Mindenfelől örömmel fogadták. Ettől kezdve léptennyomon találkozunk beszélyeivel, költeményeivel, tanulmányaival, műfordításaival. Szorgalmas egyházi czikkíró és gyűlési tudósító. A legelső lapok szívesen nyitják meg munkái előtt hasábjaikat. 1854-től kezdve munkatársa a Prot. Naptárnak. Prot. Egyh. és Isk. Lap-, Házi Kincstár-, Keresztyén Család-, Árvaházi Naptárnak. Egyházi Reform, Arany Koszorúja, Magyar Nyelvőr, Fővárosi Lapok, Budapesti Szemle, Budapesti Hírlap, Kisfaludy Társaság Évlapjai, Fördős Papi Doígozátái, mind örömmel látják íróik " sorában. Leghűségesebb; -. oíI'ijTio^r' •;•>/) . s.u-; Söí'átö/i