Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-06-20 / 25. szám

DR BAKSAY SÁNDOR 1832—1915. „ímé, az igaz e földön megnyeri jutalmát..." Példab. 11.,,. A munkában és eredményekben nem mindennapi, tiszteletben és szeretetben szokatlan mennyiséget nyert, harmonikus, hosszú földi pálya im elérte a határt. Mióta hitvestársát eltemette, ő maga is kívánt távozni e jelen való világból, a hol szerettei közül utolsónak maradt. Bár hallottuk, hogy testi erői hanyatlanak már, mégis... mégis oly szokatlan leírnunk, hogy püspök atyánk: dr. Baksay Sándor meghalt. Annyira megszoktuk galambősz fejét, szelídnézésű szemeit látni, hogy bizony fáj elköltözését hallani. Tavaly ősszel, papszenteléskor sokan azzal a határozott kijelentéssel mentek el a Kálvin-téri templomba, hogy „ki tudja, nem utoljára halljuk-e az öreg patriarchát szólani a fiaihoz?" Csakugyan utoljára hallottuk akkor azt a klasszikus szépségű beszédet, melynek minden szava magán hordja a Baksay-féle jellegzetes, tősgyökeres magyarságnak, a Károli Gáspár, a Szenczi Molnár és a dícséretírók nyelvéből és lelkéből táplálkozó, magyar kálvinista bibliczitásnak minden patinás szépségét. Ugy járt, kelt köztünk már évek óta, mint egy küzdelmes, szép, elmúlt világnak itt maradt nagy képviselője, a ki nemcsak nevének, hanem Anyaszentegyházának és magyar nemzetének is elismerést szerzett. Halálát a magyar közéletnek is, még a rendkívüli időkben is észre kell vennie, úgy a mint életét sokszor és sokképen tudta méltányolni. A gyásznak ez óráiban nagy életét nem értékelni, csak okulás és hálaadás czéljából felemlegetni kívánjuk, ür. Baksay Sándor életének és munkásságának megírását hivatott toll illusztris helyen fogja elvégezni. * Dr. Baksay Sándor született Nagypeterden, Baranya megyében 1832 augusztus 1-én. Édesatyja Baksay László, édesanyja Földváry Róza. A zeöledi és szentistvánbaksai Baksay-család a legrégibb nemesi családok egyike, a mely származását szinte az Árpádokig viszi föl s már a reformáczió kezdetén magáévá teszi a Kálvin értelme szerint írott helvét hitvallást. Szeretettel emlegette el sokszor saját maga is, hogy ez az Ároni család hosszú évszázadokon át hány kiváló lelkipásztort és jó tanítómestert adott a református egyháznak. Csakugyan a kisebb, nagyobb egyházak könyveiben mindig találkozunk a Baksay névvel s a hordozók becsülettel viselték. Nem csodálkozhatunk rajta, hogy a nagypeterdi tanító se gondolkodik sokáig, hogy milyen pályára szánja a fiát. Nemcsak a nemesség, hanem a „Baksay" név is kötelez, hogy mire: saját élete tapasztalatából tudta, érezte. A betűvetés mesterségét a szerető édesatya gondos vezérlete alatt sajátítja el. Vasútnak akkor még hírehamva sincs. Kénytelen hát édesapja a hétéves kis diákot a legközelebbi kollégiumba, Csurgóra vinni. Itt Kacsóh Lajos, a későbbi belsősomogyi esperes, a latin tanára. Az élénk szemű, jóeszü kis fiú kedvvel tanulja a latin syntaxis rejtelmeit. Tizenkét éves korára annyira bele is tanul, hogy már a leghíresebb s legnehezebb auktorokat olvasgatja. Itt szívja lelkébe a klasszikus nyelvek szeretetét, mely jellemének mindvégig nemes vonása maradt. 1847. év őszén búcsút mond Csurgónak. A „hírős város" főiskoláját akarja meghódítani. Kecskemétre megy a VII. osztályba, hogy a theologiai tudományokat is ott végezhesse. A következő esztendő szétkergeti a múzsafiakat. A nagyobbak elmentek piros sipkásoknak, „honvéd "-eknek, az ifjabbak pedig a családi tűzhely oltalma alá menekültek, míg elszáll a vihar. Az iskolai munka szünetel, az ifjú Baksay az atyai házban készül tovább a tiszteletes, tudós prédikátori hivatásra. A baranyai gyülekezetek szinte egymást érik, oly közel vannak. Az apostolok lován sorba veszi hát a parochiákat, aholot is a múzeumokban bibliotékák is vágynák. A könyvnek pedig szerelme van. A sok . . . sok poros, öreg könyv mind megfordult az ifjú Timotheus kezén. Ez időről így emlékszik meg önéletrajzában: „ők engem elláttak könyvvel, én meg őket prédikáczióval. Másfél év alatt az egész Baranyát végig prédikáltam s alig volt vasárnap, melyen az én jól betanult s kedvvel elmondott prédikáczióim egyike, vagy másika a szép Baranya valamelyik templomában meg ne ríkatta volna azokat a tisztes, szabályos, fehér arczokat, kik a czínterem gyalog-székeiről figyelve szegezték rám tekintetüket!.,. Minő diadalok voltak azok!..:" teszi hozzá. Minden esetre dagaszthatták az ifjú theologus keblét és beszéltek szép jövőről s ígértek neki még nagyobb diadalokat. Az Űr kegyelmes is volt hozzá, ezt a sok szép ifjúkori álmot mind valóra váltotta dúsabb és értékesebb valóságban, mint csak el is képzelhette. 49 után a szomorú időből egy esztendőt Nagytótfaluban tölt el, mint akadémikus rektor. Aztán Kecskeméten befejezvén a theologiai studiumokat: ott marasztják, mint a bölcsészettörténet segédtanárát. 1855-ben Kiskunhalasra megy át a gimnáziumhoz tanárnak. Itt veszi feleségül Hetesy Viktóriát. Ritka szeretettel csüngött nején, igazi Filemon és Baucis. Felesége temetése után már megmondotta, hogy hamarosan követni fogja. Szíve nagy fájdalmában, igazán megérezte, a sejtelem valóra vált. Hét év múlva az érsekcsanádi gyülekezet papjává választotta. Bár csak négy évig munkálkodott a csanádi gyülekezet körében, később is mindig szeretettel emlékezett meg első gyülekezetéről. Ifjú lelkészek előtt — a kik kicsiny gyülekezetbe vonakodtak elmenni lelkésznek — sokszor felemlegette, hogy ő csanádi pap volt. 1866-ban a kunszentmiklósi fényes egyház hívja