Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-05-30 / 22. szám

TÁRCZA. Az új sereg indul . . . Virágbaborultan, szalagos zászlókkal, Frissen és vidáman kél az új sereg. Piros, gyöngéd arczú, lobogó nézésű, Könnyűszívű, gyermek-rengeteg. Még néhány év előtt játék volt a fegyver, Bohó, lármás hangszer, nem osztott halált, Gyilkos, irigy golyót nem rejtegetett, Bi bor vért ontóan sohase talált, S most súlyos fegyver valamennyi vállon És büszke tudat a drága szíven: Éltüket a dicsőségért ajánlják Örömmel, bátran, sugárzón, híven. Oly szép, oly világos e fiatal élet! Bűn, fájdalom, kín nem dúlta soha, Szenvedély nem érte, gond nem rútította, A sors még nem volt hozzá mostoha. Oly kedves a mult, oly bájos az emlék . . . Egy május-alkony s egy lánynév üdén zeng még A harczi dalon is keresztül . . . De már a léptük csataütemre rezdül S homlokukra hős elszántság van írva. Az anyák fél-aléltan, gyötrőn, sírva Borultak e gyermekseregre, Kiket férfivá tett az indulás percze, A komolyság szentsége és a bánat, Mely az anyák szívében fel-fellázad, Kik törötten lengetik a fehér kendőt . . . Az új sereg indul . . . S viszi a fátylakkal takart: Mérhetlen jövendőt. Osváth 'Eszter. KÜLFÖLD. Stein a világháború lélektanáról. (A „Nord und Süd" 1915 májusi füzetében.) n. Az orosz néplélek néppszichológiai típusát szenti­mentálizmusnak nevezhetjük. Értjük alatta a passzív, álmodó, szétfolyó, puhalelkű, érzelgős és alázatoskodó népelemet, röviden : a politikai miszticzizmust. Ennek a férfiatlan szétfolyóságnak méltó egyházi kifejezése a bi­zánczi-orthodox egyház, a melynek skutikája és kancsu­kája az alázatosság, politikai nevezője a czárság vagyis az a czézárópápizmus, a mely 170 millió embert azzal a fikczióval kecsegtet, hogy az atyuska meleg és tág­szívébe van zárva. E miszticzizmus politikai formulája a patriarchalizmus vagyis az a fikczió, hogy a patria potestas birtokában népeinek az ő gyámságára van szükségük. A czivilizáczió alsóbb fokán álló népeknek van ilyen patriarchális politikai járszalagra szükségük. Ennek a patriarchális abszolutista államiságnak az érzelemelméletét megtaláljuk az egész orosz irodalomban ; a bölcseletiben ép úgy, mint a költészetiben és a szo­cziális-tudományosban. Tolsztoj őskeresztyénségeés érzelmi kommunizmusa ép olyan álmodó természetű és valóelle­nes, mint költői ellenfelének, Dosztojevszkij-nek költé­szete. Tolsztoj őskeresztyén alázata ép olyan viszonyban van Dosztojevszky görög orthodox alázatoskodásával, mint a mathematikában a plus a minus-szal vagy a perzsa sző­nyeg első oldala a hátsó oldalával. Ez a szórványos háló­zat terjed Gogol-tói Gorki-ig, sőt Pobedonoscev-ig, a pánszlávizmus egyházi atyjáig. E nemzetpolitikai miszti­czizmus alapsajátsága a Rousseau által prédikált szenti­mentálizmus természetevangéliuma, a mely a városi kultúráról a falusi egyedüllétre, fejlettebb kultúránk romlottságáról az egyszerűen naiv analfabétaságra való visszatérést hirdeti s a czinikus-sztoikus bölcseleti élet­felfogással vallja, hogy a kultúra állapotából vissza kell mennünk a romlatlan természeti állapotba. Ebben Pobe­donoscev és ravasz politikus tanítványa Izvolszky a feje tetejére állított Tolsztoj. Utóbbi ugyanis élénken hirdeti az ős keresztyénség osztatlan egységére való visszatérést, előbbi pedig az egész nyugati (tegyük oda protestáns) kultúrának a bizanczi egyház szláv kebelében való fel­oldását. mely minden sebet meggyógyít, minden kultú­rális bűnt féken tart s minden bajt elhárít. A czár atyuska pedig, ki már a nemorthodox keresztyéneknek is mostohaatyja, a máshitűeknek meg épen valóságos zsar­noka, fel fogja szabadítani Pobedonoscew szerint a nyugati kultúrát a maga alaptévedéseitől és vissza­vezeti azt az egyedül üdvözítő patriarchalizmus boldog keblébe. Ennek a politikai szentimentálizmusnak és miszti­czizmusnak Nietzsche egy kalapácsszavával szeretnénk válaszolni. Az embernek azt mondani: meg kell változ­nod, azt jelenti, hogy minden még visszafelé is megvál­tozik. Hát az nem kis őrültség! Az európai ember nagy­korúvá lett s többé nem szorítható bele a fojtogató politikai légkörnek ama patriarchális gyámságába, a melynek formulája így hangzik: hoc volo, sic jubeo = ezt akarom, így parancsolom ! Itt a nyugaton több mint 100 óv óta szabad polgárok és nem alattvalók és még kevésbbé rabszolgák vagyunk, a kiket az orosz eufemiz­mus a maga szentimentális érzelemhangján „lelkeknek" szokott nevezni. A mi felfogásunk szerint az orosz pán­szlávizmus nem mint a franczia reváns-politika vagy az angol kapzsi kalmárszellem egyik ellenségünk, hanem maga a megtestesült ellenség. A pánszlávizmus agyréme iparban és kereskedelemben, törvényhozásban és köz­igazgatásban valóságos kollektv bűnhalmazatban szenved s minden önállóbb jellegű politikai életnek csirájában való elfojtására törekszik az egész vonalon. S ha Napo­leon kondiczionális félprófétasága valaha bekövetkeznék Európa állítólagos kozakizálásáról, akkor azzal szemben egy szívvel-lélekkel kijelentjük, hogy inkább halottak le­gyünk, mint kozákok. A nyugati kultúra jövőjére nézve

Next

/
Thumbnails
Contents