Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-05-30 / 22. szám

még gondolatnak ís borzalmas az orosz pánszlávizmus esetleges győzelme ! Oroszország kettős lelkének lidérczfényével s ellenőrizhetetlen ellenmondásos érzelemelméletének félhomályával Európában teljesen eljátszotta a szerepét. Húsvét éjjelén azzal mindenkit megölel ós „Krisztos voszkrész" testvércsókjaival is halmoz el, kedélyileg még a czári házat is, úgy azonban, hogy azt a megcsókoltat már a következő napon admiuisztrácziói úton Szibériába száműzi s így a testvéri csók rövid 24 órán belül Júdás-csókká változik át. Ha sikerül a középponti hatalmaknak ezt az orosz jegesmedvét körmeinek kellő levágásával keletre visszaszorítani, a hová különben is egész államszervezete szerint való, akkor az emberiséget ettől az ostortól megszabadította és a misztikus miazmák politikai elposványosodásától megtisztította. Eperjes. Dr. Szlávik Mátyás. A MI ÜGYÜNK. Szövetségünk május 26-iki estélye, ha nem is méreteinél, de az ott elhangzott súlyos szavaknál fogva, kimagaslik eddigi estélyeink sorából. Az erdélyiek mély hitű és nagy buzgóságú püspökének, meg a mármarosugocsai egyházmegye bibliáslelkű, egyházszeretetéről "világszerte ismert gondnokának alkalmi beszédei adtak különös súlyt ennek az estélynek. A szép tavaszi idő daczára is szép és előkelő közönség gyűlt össze theologiánk dísztermében. A 25- zsoltár eléneklése után Hamar István theol. tanár kérte Isten áldását hazánkra és gyűlésünkre. Ezután dr. Kenessey Béla püspök, Szövetségünk lelkészi elnöke tartott megnyitóbeszédet. A jelenlévők lelkébe markoló, hatalmas beszéd megérdemli, hogy — gyorsírói följegyzések alapján — legalább főbb gondolatait közöljük Lapunkban. Az ágyúk dörgése közt is meg kell hallanunk — mondotta —, hogy mit követel tőlünk ez a nagy idő a jövőre nézve ? Ha nem vetjük rá magunkat a most föltűnő hullámokra, hanem engedjük tovasíklani őket, akkor egészen bizonyos, hogy Isten sem a magyar kálvinista egyháznak, sem a Kálvin-Szövetségnek nem nyújtja többé ezt a kiváló alkalmat. Vagy úgy nézzük a körülöttünk folyó dolgokat, mint az isteni kijelentés nagy alkalmait, vagy pedig úgy nézzük őket, mint máról holnapra változó dolgokat. Csak az első szerint nézhetjük őket, mert soha az egész világ históriában nem volt még ehhez hasonló nagy küzdelem. A modern kultúra tökéletesen cserben hagyott bennünket. Ez a kultúra olyan érdekeken nőtt föl és csak olyanokat támogatott, a melyek valamennyien a háború csiráit hordozzák magukban. Támogatott mindent, a mi a pénzszerzést előmozdította. Minden mellé odaállt, a mi az egyéniség kifejlődését elősegítette. Arról nem beszélt, a miről Kálvin olyan sokat beszélt, hogy „senkinek sincs joga, hanem csak kötelessége!" Arról nem beszélt, hogy az Úrtól kapott ajándékokat fölhasználhatjuk ós tartozunkis fölhasználni! A mikor olyan individualizmusról van szó, a mely csak jogokat követel, mindig ott járunk a háború keskeny mesgyéjén. Belezuhantunk a háborúba, mely éveken át készült. Mi, egyház szépen sántikáltunk a beteg társadalom után. Kimerítettük összes munkásságunkat az igehirdetésben. A tettek, a cselekedetek keresztyénsége, mely intézményekben nyilvánul, csak itt-ott jelent meg szórványosan. A főváros szépen műveli, de addig ment, hogy még a jótékonyság terén is szétszakadozott. A német nemzet megmutatja, miben van az ereje? Bámulatos szervezőképességében. Egy ismerőse jött vissza Németországból. A menetrendre rá van most nyomtatva, hogy a vasútigazgatóság nem felel a pontosságért, mégis minden állomásra másodpercznyi pontossággal érkezett meg a vonat. Ezért megy előre a német, ezért győz: a bámulatos szervezet, az összetartozandóság és a kötelességteljesítés bámulatos érzése miatt! Az egyik német író, Vollwerck, fejtegeti, miért szenvedünk mi, ártatlanok is a háború miatt? A leghamisabb fölfogás szerinte, hogy bárki egy közösség életében ártatlan lehet! Mindegyikünk felelős abban a körben, a hova állíttatott s ezt a felelősséget nem lehet senkire és semmiféle szervezetre áthárítani! Mit kell tennünk ? A legelső az, hogy azé az élet, a kié a jövő. A jövő pedig az ifjúságé. Tehát az ifjúságot kell megtanítani kötelességtudásra és felelősségérzetre. A jövő nemzedéket mélyebb vallásosságra kell tanítani. Jézus vallásában oly sok az energia, oly sok az aczél: ezt kell belevinni az ifjúságba. Az ifjúság vágyjék mindenüvé, a hol energiát lát. A tettek keresztyénségére van szükség! Nékünk, kálvinista egyháznak föl kell ébresztenünk a nagy nemzeti Öntudatot. Nem elég azt mondanunk, hogy „éljen a haza 1": ezért a hazáért dolgoznunk is kell! Föl kell ébresztenünk a magyar nemzetet világtörténelmi missziója tudatára. Be kell látnunk, hogy nagy missziónk van, melyet komoly munkával s a messze jövőbe nézéssel kell biztosítanunk ! Az egyéni életünkből is hogy hiányzik az örökkévalóság hite : hogy erről a magaslatról tudnók nézni a világot. Milyen más lenne akkor sok minden! Ennek az örökkévalóságnak a szempontja szerint kell cselekednünk! Az igazság nem az egyes egyletekben, elnökökben, titkárokban van, hanem Jézus Krisztusban! Ott, az 0 felséges alakja körül kell csoportosulnunk. Az elmúlt áldozó csütörtökön is olvastuk, hogy áldó kezekkel vett búcsút Jézus tanítványaitól. De a tanítványoknak nem volt szabad ott maradniok és Jézus után nézniök : le kellett menniök Jeruzsálembe s minthogy egy akaraton voltak, vették a Szent Lelket. Minekünk is alá kell szállanunk a hegyről, be kell sietnünk a nagy városba és vennünk kell Szent Lelket! Még ott zsongtak fülünkben és lelkünkben a hatalmas szavak, mikor Séotyori Nagy Jolán a zongorához ült és igaz művészettel játszott el azon egy nehéz darabot. Útána György Endre előadása következett. A nagy hatást keltett előadás, melynek bizonyára visszhangja is támad egyházi köreinkben, Lapunk vezetőhelyén olvasható. Külföldön, a hol nem emészt föl minden érdeklődést a politika, az ilyen előadásokat hetekig szokták kommentálni az egyházi lapok. Ez is valóban megérdemelné! Újabb művészi szám következett ezután. Ember Nándor zongorán, Roth Sándor hegedűn és Kernács István csellón adta elő L. G-anne: Extase cz. darabját. Utánuk újabb kedves szám ! Muraközy Gyula, a mi közszeretetnek örvendő Kálvin-téri s.-lelkészünk, néhány kedves háborús költeményét olvasta föl: A kis batiszt zseb kendő-t, A gesztenyék-et és Galambos Pál-t. Fiers Elek, estélyeinknek elmaradhatatlan szereplője, gyönyörködtette még a közönséget Ábrányi szép, hazafias versének, A vándormadár-nak elszavalásával. Bernát István köszönetet mondó elnöki zárószavaival és a Himnusz eléneklésével fejeződött be a rövid, de emlékezetes estély.