Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-05-16 / 20. szám

reménységeinkben. Ezért adunk most hálát és borulunk le teljes prostráczióval a Felséges előtt, hogy megáldott, megőrizett bennünket feljebb, mint hittük és reméltük. Nagy év volt ez az elmúló iskoláink életében; bizonyára nem mult el nyomtalanul azok felett, a kik küszöbeiken ki- és bejártak. A magisterek bizonyára sohasem tudtak még olyan jól odaférkőzni a tanítványok lelkéhez, mint ebben, a mely annyi kommentárral szolgált mindahhoz, a mivel a tanítványok lelkét megragadni és feljebb emelni óhajtjuk. Hány iskolában lehetett — fájdalom — rámutatni azokra, a kiknek életük is nem volt drága, a kik elmentek még az iskolai év megnyílta előtt, hogy soha többé vissza ne térjenek. Sok helyen tartottak megfigyeléseken alapuló értekezéseket, előadásokat arról, hogy milyen befolyással volt a gyermekek, ifjak lelkére a nagy háború. Nem érdektelen stúdium. Bizonyára sok értesítőben találunk majd erre nézve a tényeknek megfelelő és reális alapon nyugvó feljegyzéseket. Hány ezer meg ezer tanuló van, a kinek atyja vagy más hozzátartozója állt őrt ezer veszély között a haza határain. Most bizonyára sok ifjúi szív volt fogékony annak megértésére, hogy nem elég csak dikcziózni, szavalni a haza iránti hűségről, szerelemről, most sikerült velük megértetni, hogy mily nagy szüksége van ennek a három oldalról is ádáz, kérlelhetlen ellenség által körülvett és összeroppantással fenyegetett hazának igazi férfiakra, el nem tékozolt erőkre a legszentebb ügy védelmére. Mennyi hely marad üresen, mennyi seb, mennyi nélkülözés, lemondás vár reánk a háború után. Mi, a kik túl vagyunk életünk zenitjén, megérjük -e a teljes kigyógyulást ? ! De nem is tépelődünk e felett. Egy a bizonyos és ez az, hogy a jövőnek nálunk jobbakra és erősebbekre lesz szüksége: egy új típusúintelligencziára, mint azt most annyiszor halljuk emlegetni. És ez oly természetes. Egyházi és világi szónoklatok ezrei hangoztatták a nagy kijelentést, hogy majd a nagy háború után nem kezdhetjük ott, a ho lelhagytuk. Szükségünk van minden téren új lélekre, új emberekre, nemzeti, erkölcsi újjászületésre. A nemzeti élet tartalékcsapatai, ama bizonyos remélt jobb jövendő egykori munkásai ott vannak az iskolákban. Nem közönbös, hogy milyen lelkülettel mennek el, térnek vissza és milyent szívnak be magukba. Milyen nagy a felelősség azoknak vállain, a kiket Isten ifjú lelkek formálására rendelt. Megfogyatkoztak számban. Hányan adták oda életüket, hányan jöttek és jönnek vissza, hordozva testükben a „tövist" életük végéig. Azok, akik itthon is megmaradtak, bizonyára százszorosan átérezték és átérzik a reájuk bízott szolgálatnak dicsőségét és nagyságát ós a vele járó minden irányú elkötelezést. S szóljunk-e mindezekkel kapcsolatban arról a reformról, a mely a nagy háború előtt ott volt az érdeklődés, vitatkozás központjában. Tantervreform?! Ki tudja, mikor kerül majd ismét szőnyegre. Ennek a nagy élet-halálharcznak is bizonyára lesz beleszólása abba, hogy milyen alakban nyerjen megvalósulást. Ki meri tagadni, hogy a legnagyobb tiszteletben kell tartanunk és az elsőséget kell azoknak a dolgoknak adnunk, a melyek jellemet nevelnek, embert formálnak és pedig felülről vett eszmény szerintit. Elhangzik hát a búcsúszó és ezer meg ezer ajak mondja most az iskolaév végeztével: a viszontlátásra a jövő szeptemberben ! Milyen lesz, békességes lesz-e eljövetele, „hallgatnak-e még akkor is a múzsák?" Ki tudja. De bármilyen jövendő következzék is reánk most és mindenkor mondjuk, mint a mi ajkainkra adott új, el nem muló éneket: Te benned bíztunk eleitől fogva ! p. KRÓNIKA. Mozgalmas hét. Melyik nem az a mostani nagy időkben ? ! Az elmúlt mégis sok tekintetben kiemelkedik a többiek között. Lélegzetvisszafojtva olvastuk a fent, északon lefolyt döntő, nagy eseményekről szóló tudósításokat. Ott voltunk képzeletünkben a győzelmesen, de azért mégis ezer veszedelem között előretörő katonáinknál, fiainknál. — A megkönynyebbiilés, a hála érzelmei lettek úrrá aggodalmaink fölött a nagy hír hallatára, hogy nincs már ellenség a sok vér áztatta hazai földön . . . Azután a Lusitania! Micsoda fordulata az időknek ! Ki ne gondolt volna a Titanicra ?! Akkor sem volt sokkal több áldozat. Hol van most az a nagy világraszóló, mindenek szívét átható mély részvét?! 1200 élet ott lenn,a tenger mélyén ! Hányszor ezer hanyatlott már alá a nagy vér- és tűztengerben ártatlanabbul. — És azután azok az események, a melyek ott lenn, túl az Adrián történtek. Odairányult figyelmünk az örök város felé. Mit szól most Kóma, mit végeznek ott, mi lesz a sok tanácskozás, „kilincselés", a nagy vetélkedés eredménye? És azután itthon. Itt van a nagy erőfeszítés, minden áldozatra felkészülés legfőbb ideje. Most vonulnak be az új katonák százezrei. Kell még sok élet és sok pénz! Fémet, testi és lelki eledelt, felszerelést a katonáknak, segítséget a rokkantaknak, özvegyeknek, árváknak! Mennyi felhívó szózat; melyekkel szemben szabad-e süketeknek lennünk ? ! Kell, hogy adjunk mindenből, a mink van: sok drága életet, áldozatot, virrasztó, imádságos munkát, meg nem szűnő szeretetet! ISKOLAÜGY. A református jogakadémiák jövője. II. Mi következik ebből a ref. jogakadémiákra nézve ? Az, hogy e jogi oktatás gyökeres reform alá vétetvén, annak keretében egy ref. jogi fakultás, azaz az állami egyetemek jogi karával, mindennemű minősítő vizsga kivétele tekintetében teljesen egyenjogú jogi főiskola szerveztessék. Ezzel és csak ezzel érjük el, hogv az „egyetemi