Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-04-18 / 16. szám

a ki atyáinkat is vezetted, nemzeteket űztél ki . . . őket pedig beplántáltad, borulj reá s áradj ki erre a mi világunkra is és teremts hősöket e nemzetnek is országunk javára s a Te dicsőségedre. Gedeon. ISKOLÁINK. Más helyen is beszámolunk arról az ülésről, a mely a mult héten folyt le a mi székházunkban. Két napon át tárgyalta a magyar református egyház legfőbb tanügyi hatóságának, az Egyetemes Konventnek orgánuma az Egyetemes Tanügyi Bizottság (E. T. B.) a magyar református iskoláknak szellemi és vagyoni ügyeit. Felvonultak előttünk az előadói jelentések során a beszélő számok. Alulról felfelé menve 2692 nép-, 5 polgári-, 31 középiskolája, 7 tanítóképzőintézete, 10 akadémiája, öszszesen 2745 iskolája volt az 1913—14. tanévben a magyar református egyháznak, a melyben 12,988 tanár és tanító tanított és 240,307 tanuló nyert oktatást, prot. szellemű nevelést. Aláhúztuk a „volt" szót, mert hiszen mindenki előtt ismeretes, hogy egyházunk ebben a tanévben veszítette el a debreczeni főiskolát, annak theologiai, jogi és bölcsészeti akadémiáját. Sok szó esett már erről a veszteségről. Fájdalmakat ébresztő és vigasztaló egyaránt. Nem szándékozunk most erről szólni. Nem is tudjuk még, mit és mennyit jelent ez a veszteség, de azért, a midőn felvonulnak előttünk a mi iskoláink, a midőn egymás mellé sorakoztatjuk őket, lehetetlen, hogy ne vegyen erőt lelkűnkön a fájó érzés a felett, hogy íme, ennek az évszázadokon át nagyszerű, csodás áldozattal, küzködéssel fenntartott organizmusnak hiányzik a feje, a betetőzője : az egyetem. És nemcsak, hogy nem tudtuk kiépíteni az épületet, hanem annak egy hatalmas gerendája is kiesett. De elmúlt. A kesergés, felhánytorgatás hálátlan foglalkozás. De most, hogy ez így történt, annál harsányabban, erőteljesebben kell lelkünkbe vágódnia annak a nagy parancsolatnak: Tartsd meg, a mid vagyon! Egyház, ne feledkezz meg a te légióidról. Ha gondolsz is az elveszettekre, ez csak azért legyen, hogy annál erőteljesebben, görcsösebben ragaszkodjál azokhoz, a melyek még itt állnak jobb- és balkezed felől. Mond meg, mutasd meg, te magyar kálvinista egyház, mindeneknek, a kiket illet, hogy te eleitől kezdve mindvégig hűséges, jó édesanyja voltál a rád bízott kicsinyeknek, ifjaknak és hogy te évszázadokon át igazán véreddel tápláltad gyermekeidet! Most, a midőn felsorakoztatjuk lelkeink előtt a mi iskoláinkat, a melyekben eleitől kezdve minden fogyatkozásaink daczára is volt mindig valami abból az egy nagy Világosságnál meggyújtott és véka alá nem rejtett gyertyafényből, ha elvonulnak előttünk a magisterek, discipulusok seregei, a melyek ezeknek ajtain ki- s bejártak, ünnepélyes, felemelő érzések vesznek erőt rajtunk s nem is óhajtunk senkivel disputálni az államosítás kérdése felett. Csak arra mutatunk reá, hogy íme, egybehangzó vélemények bizonysága szerint most ezekben a válságos, nagy időkben a mi iskoláink munkásai, neveltjei nem utolsó helyen állanak ott, a hol erkölcsi erők által táplált kitartásról, bátorságról, áldozatkészségről, a nagy honvédelemről van szó. De zúdulhatnak még reánk más természetű és szellemi tekintetben még veszedelmesebb megpróbáltatások is. Egyházunk felkészültségének, harcz- és védelmi képességének hatalmas tényezői lesznek a mi iskoláink. Legyenek és maradjanak is azok. Legyen a viszony egyház és iskola között benső, vonzó és legyen egymásra való hatásuk kölcsönös. Érezze mindig az iskola az egyház anyai szeretetének teljes melegét és sugároztassa ezt reá vissza abban a ragaszkodásban, mindhalálig való hűségben, a melyet a gondjaira bízott ifjak lelkében ébreszt és eltörülhetlenül megerősít! p. KRÓNIKA. Hirdetések. Minden újság kiadásainak egy részét a hirdetésekből befolyó díjakból fedezi. Mondanunk sem kell, hogy a lapok legtöbbjének ez a jövedelme a háború miatt megcsappant. Hogy melyik lap milyen hirdetést közöl, ez az ő belügye. De mégis nem egészen közönyös, hogy milyen hirdetéseket közlünk. A „Sárospataki Ref. Lapok" is szóvá tette már azt, hogy a „Lelkészegyesület", az ORLE. hivatalos lapja, nem szüntette be egy olyan czégnek a hirdetését (Neumann), a melynek a nevét a legutóbbi szállítási csalásokkal kapcsolatban olv sűrűn emlegették. A „Lelkészegyesület" erre a megrovásra azt felelte, hogy csak akkor szünteti majd be a hirdetést, ha jogerős marasztaló ítélet lesz, mert neki „a gyanúsítás és előlegezett pálczatörés nem kenyere". A „Lelkészegyesiilet" azóta sem szüntette be a hirdetést, holott egyetlen fővárosi lapban sem találtunk az eset óta Neumannreklámot. Hogy mi lesz az illetékes bíróság ítélete ebben a szégyenletes ügyben, azt valóban most még senki sem tudhatja, de azt bizonyára az illető lap tudós szerkesztője is bölcsen tudja, hogy egy olyan nagy, országos nevű czégnek a főnökét alapos gyanúok nélkül nem állítana semmiféle hatóság pellengérre és nem helyezne vizsgálati fogságba. Már pedig, hogy ilyen hazaárulásszámba menő bűnesetbe kevert czégnek a hirdetését a református lelkészek egyesületének hivatalos lapja közölje a legfeltűnőbb helyen, ez mégis csak túllépése a szerkesztői jognak, az ízlésnek és tapintatnak. — De történt még más is. A „Lelkészegyesület0

mult számában egy más szemetszúró hirdetés is jelent meg. Több, mint egy félhasábon adja a lap a „Világ" cz. újság önreklámját a „Vegyesek" cz. rovatban, abban t. i., a melyben egyházi, iskolai, egyháztársadalmi eseményekről ad számot. Szóval ez azt teszi, hogy a „Lelkészegyesület" olvasóinak, az