Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-04-11 / 15. szám

telendő uram, én igaz, hogy katholikus ember vagyok, de a feleségem református; tessék mán ezért megböesülni s nekem is egy olyan kis könyvet adni . . Adtam neki s megnyugtattam, hogy a feleségük vallása nélkül is megbecsülöm azokat, a kik derék és buzgó emberek. A legszebb bizonyítványt azonban talán mégis a viselkedésük által érték el a mi fiaink, Nagyon szeretik őket mindenfelé. Egy kórházi főorvos maga mondta nekem, hogy legjobban szereti a magyar betegeket. Egy gazdag cseh gyárosné pedig egy barátnőjének azt írta, hogy az ő 80 ágyas kis kórházában a legderekabbak és leghálásabbak mindig a magyarok voltak. De nem is csoda! A magyar legény igazi derűs, dalos lelke, minden fájdalommal daczoló erős természete hamar átcsap a tréfálkozásba, ha gyógyulni kezd. Az a kórház, a hol magyarok vannak, víg és hangos szokott lenni. A mikor aztán jobban vannak, vagy könnyebb sebesülésekkel már akadálytalanul tudnak járni, az ápolónőknek és apáczáknak minden nyelvtudás nélkül is legügyesebb hadsegédeik lesznek. A télen annyira csendes, jámbor kis Ischl-1 például egészen felverték, ha nagyobb tömegben voltak ott. S vasárnap délutánokon a ródlizásban a bennszülöttekkel versenyeztek. A király ischli nyaralója persze állandó bámulat tárgya volt s a magyar baka nagy áhítattal járta körül az öreg villa történelmi falait. De csak az első perczekben. Nemsokára már felébredt benne a kedély és a virtus. Egy napon egy kerekes köszörűkövet láttak meg a királyi villa előtt. Nosza rögtön előkapták a bicskájukat, megköszörülték s nekem már büszkén mesélték : „A király köszörűkövén fentük!" (Folyt, köv.) Sebestyén Jenő. BELFÖLD. A buji ref. egyházközség életéből. A buji ref. egyházközségben, a melynek lelkészi karunk egyik legkiválóbb és legtiszteltebb tagja, id. Andrássy Kálmán a vezetője, a mult évben is bensőségteljes egyházi élet volt. Igazi hegyen építtetett város a buji gyülekezet. „Boldogfalva", mint többen találóan nevezték, az a község, a melyben a lelkész, semmi nehézségtől vissza nem riadva, kitartó ,hív munkája által bizonyságot tett arról a nagy evangéliumi elvről, hogy az Istenfélelem minden tekintetben a legnagyobb nyereség. Kálvin nyomdokait követi Andrássy Kálmán lelkész, a midőn nemcsak a gyülekezet „lelki vagyonának", a tudománynak és jó erkölcsnek gyarapításáról gondoskodik, hanem olyan intézmények virágzó állapotban való megtartásáról, a melyek a falu anyagi erejét is gyarapítják, biztosítják. „A kié a föld, azé a haza", igy szól a szálló ige, a melyet különösen nekünk magyaroknak kell megszívlelnünk, hiszen mi annyit vétettünk ezen nagy princzipium ellen. Hallottam egy olyan lelkészről, a ki az újévi népesedési adatok elmondása után felsorolta hogy hány hold föld ment át az év folyamán idegen kézre és hányat szereztek meg az ő hívei. íme, Bujban maga az eklézsia ment elől jó példával, a midőn szerzett fekvőséget és azt a hívek anyagi erősödésének érdekében gyümölcsözteti. Igen, az „itt élned — halnod kell" dicsőséges jelszavát, hogy úgy mondjuk, arra az apró pénzre kell felváltanunk, hogy a magyar kálvinista nép ragaszkodjék atyáitól örökölt földjéhez. De íme, közlünk egykét részletet az évi jelentésből. A gyülekezeti belmiszsziói munkáról ezt mondja: „A szokásos vasárnapesteli előadásokat is gyakoroltuk, főként az év elején, vetített képekkel s a ki szeret tanulni, tanulhatott itt is. A háború kitörése után minden vasárnap délután felvilágosító előadások tartattak az iskolaudvaron, míg az idő engedte, azután az iskolateremben. Ez előadásokon közreműködött a leányénekkar is ós egyes iskolások szavalatokkal. így lehet összekötni a kellemest a hasznossal, hogy szórakozva okuljon az ember. Majd rájönnek arra lassanlassan az emberek, hogy egyszerű faluban is kellemessé és hasznossá tehetik életöket, csak arra fordítsák eszöket, szívöket, a mi emberhez illő és Istentől adott testi, lelki erőiket becsüljék meg. Szegény iskolásgyermekeinket ruhával, könyvvel, iskolai szerekkel mind elláttuk. Karácsonyi ünnepély alkalmával minden gyerek kapott valami ajándékot. Egyházunk arra való szegény tagjainak havi segélyt, lakásbért, tiizelőfát adtunk s mindezekre az év folyamán rendes segélyként, 767 korona 32 fillért fordítottunk. Ezen kívül a „Vasárnap" czímíí néplapra 200 K-t előfizettünk. De ha még többet tettünk volna is, akkor is csak azt tettük, a mivel tartoztunk. Sőt éreznünk kell mindnyájunknak, hogy tenger sok tenni való van még istenországa érdekében." A községi virágzó szövetkezeti életről pedig ezt olvassuk: „Szövetkezeteink útján nemcsak munkásságra, takarékosságra, a vagyon megbecsülésére igyekszünk nevelni embertársainkat, hanem legfőképen emberszeretetre, egymás segítésére; annak megértésére, hogy a levegő, a föld, a víz ezerféle gazdagságai mind arra valók, hogy az ember azokat okos munkássággal kihozza, megmunkálja a maga és embertársa javára. Mert az élet igazi öröme nem abban van, hogy valakinek sok vagyona legyen, hanem abban, hogy minél jobban tudja végezni a maga dolgát és segítsen egymásnak a munkája végzésében." „Láthatatlan, de érezhető értéke a lakosság közgazdasági és erkölcsi életében van. Ez számokkal nem fejezhető ki. Belátóképesség és erkölcsi érzék azonban mérlegre teheti és megmérheti, ha láthatóan nem lehet összehasonlítani azon anyagi és erkölcsi állapottal, mely volna községünkben, ha szövetkezeteink nem volnának. Csak egy körülményre mutatunk. A szövetkezeti