Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-04-11 / 15. szám

életből ki van zárva minden alkudozás árakra, kezelésre nézve, határozott megállapítás van s így a vevők nemcsak leszoknak az időrabló alkuról, hanem a megállapított árakban megnyugodva, nem gyanuskodnak a kereskedelmi becsületesség és megbízhatóság iránt. Milyen erkölcsnevelő volna, ha minden adásvevésnél ilyen megállapított árakkal dolgoznánk : — mikor ellenkezőleg azt tapasztaljuk, hogy főként vásári adásvételeknél alkuszok és faktorok sisera-hada tolakodik egész szemérmetlenül eladó és vevő közé s szinte lehetetlen ily élősködő paraziták nélkül vásárt csinálni, a kik mindkét felet, a hogy csak lehet, megrabolják. Nyugodt lelkiismerettel állíthatjuk, hogy társadalmunkban az üzleti tisztességnek egyik legelső és legbiztosabb fundamentuma a jól vezetett szövetkezeti élet.a íme a szövetkezeti élet legékesebben szóló apológiája Nem theoriákról, közértekezésekről van szó. A buji egyházközség, annak élete prédikálhatja mindenfelé : jöjj és láss! És még csak egyet. Százával kellene olyan községeknek lenniök, a hol ilyen élet folyik, a hol megbizonyosodik, hogy a kegyesség, a keresztyénség valódi altruizmus minden dolgokra nézve hasznos és üdvösséges. KÜLFÖLD. Németország. Egy felhívás. A nürnbergi ev. egyház elöljárósága a következő felhívást intézte nemrég tagjaihoz: Több komolyságot! (Mehr Ernst!) Népünk nagy istenítélet idejét éli. A lét vagy nemlétkérdéseallelőttünk, szükségünk van a legnagyobb komolyságra, kiilső és belső megtartó erőkre, hogy méltóan elvégezhessük azokat a nagy feladatokat, a melyeknek elvégzését Isten reánk bízta. Bántó ellentétben van mindazzal az a könnyelműség, a mely közéletünk annyi sok mozzanatában lépten-nyomon megnyilvánul. Az evangélikus gyülekezetek meg vannak győződve a felől, hogy népünk csak akkor kerülhet ki győzelmesen ebből a nagy megpróbáltatásból és csak akkor lesz igazi nyeresége, ha külső összes erőink öszszeszedésével karöltve jár a benső felkészülés és megfelelő komolysággal kísérjük értünk harczolő testvéreink véres küzdelmeit. Bárcsak növekednék városunkban azoknak a száma, a kik ezt a szent feladatot, mint sziikségképeni kötelességet ismerik fel és bárcsak a jövőben megszűnnének mindazok a dolgok, a melyek oly kiáltó ellentétben állanak a nehéz napok komolyságával. Kérünk : több komolyságot! — Bizony nem ártana, ha mindenütt jelennének meg ilyenforma plakátok. Nincs szükség savanyú fejlógatásra, de minden jóérzésű ember undorral kell, hogy elforduljon azoktól a vigyorgó alakokat stb. feltüntető plakátoktól, hirdetményektől, a melyek egymással vetélkedve, invitálnak léhábbnál léhább dolgok élvezésére. De hát ezek is hozzátartoznak a háborús emlékekhez. Jó intézkedés, A német ref. tábori lelkészek munkájának megkönnyítése czéljából mindjárt a háború elején alakult az egyház kebelében egy „választmány" azzal a feladattal, hogy a harcztéren és a távolabbi, különösen ellenséges földön működő lelkészeket a lelkipásztorkodáshoz szükséges szellemi fegyverzettel ellássa. A kis német ref. egyház ezen választmánya útján már 24,000 márka árú iratot, künyvet stb. juttatott el a tábori lelkészekhez. Tervszerűen, nagy körültekintéssel és lehető gyorsan ment eleitől kezdve minden. A hallei misszió-konferenczia. A német külmissziói egyesületek ebben az évben is megtartották szokásos évi konferencziájukat Halleben. Már e lapok hasábjain is több ízben megemlékeztünk arról, hogy a nagy háború mély, súlyos csapást mért a kiilmisszió ügyére. Nemrég jelent meg Mott Jánosnak „A ker. missziók döntő órája" cz. könyve, a melyben rámutatott arra, hogy mily sok nyitott ajtó tárult fel a keresztyénség előtt az evangélium propagálására. A döntő óra, úgy látszik, másként következett el. Az edinburghi nagy konferenczia, a melynek lefolyásáról lapunk annak idején bő tudósításokat adott, szintén még korainak és porba hullott reménységeket keltőnek bizonyult. A német missziói konferenczián is természetesen kifejezésre jutott ez a vélemény, de azért mindegyik előadó és szónok hangsúlyozta, hogy az a nagy gondolat, a mely az edinburghi konferencziát összehozta, nem merülhet el végleg a nagy örvényben, mert a „világ" a keresztyénség igazait mégis csak a Krisztus követőinek egységében kell, hogy felismerje. Künn a pogányvilágban nem Angliát, hanem általában a keresztyéneket teszik felelőssé a háborúért. A fájdalom és panasz hangjai mellett megcsendült a jobb jövőbe vetett hit reménységének szózata. Ez volt a domináló a konferenczián. Mindegyik szónok hangsúlyozta, hogy a misszió sikeres munkája érdekében szorosabb kapcsolatot kell keresni az egyházzal, belmisszióval. A konferenczia szónokai arra is rámutattak, hogy a misszió most a nagy megpróbáltatás idején igyekszik minden téren hordozni a terheket, szenvedéseket és leróvni háláját azért a támogatásért, a melyben a nemzet őt részesítette. A misszió munkásai közül 414 kezében fegyverrel, 7 mint tábori lelkész és 102 mint egészségügyi alkalmazott teljesiti kötelességét. — Megemlékeztek arról a brutális elbánásról, a melyben az angol kormány az angol és elfoglalt német gyarmatokon működő misszionáriusokat részesítette. Részben kiűzték, részben fogolytáborokba konczentrálták őket nejeikkel és gyermekeikkel együtt. Elképzelhető, hogy ez a látvány milyen épületes a pogányok előtt. Bizony nehezen gyógyuló sebek ! A konferenczián a hallei egyetem theol. fakultásának dékánja, D. Hausleiter tanár elnökölt. Nagy tetszést keltett az a kijelentése, hogy a hallei egyetem a misszió két kiváló tudós munkásának, úgymint Warnecknek, a Bodelschwing által alapított bielefeldi missziói intézet inspektorának és Axenfeldnek a berlini missziói intézet igazgatójának a theol. doktori kalapot adományozta. Bizony most az oly mélyen lesújtott ügynek erőshitű, nagytudású munkásokra van szüksége!