Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-03-28 / 13. szám

neki és állásfoglalását meg is indokolja. Harnack egye­bek közt itt is az Apóst. csel. könyvének és a szóban forgó beszéd stílusa, nyelvezete alapján mutatja ki a maga igazát és aztán Norden egyetlen érvét, hogy t. i. a mi beszédünk tyanai Apollonius egyik iratától függ s ezért sem lehet az Apóst. csel. könyvének eredeti része, szintén megczáfolja. Ugyanebben a könyvben tárgyalja aztán még Har­nack Justinusnak a zsidó Tryphoval való dialógusát s megállapítja, a mit ennek alapján a zsidóság történetéről, tanáról, szektáiról, de a zsidóságnak a keresztyénségre vonatkozó nézetéről stb.-ről is tudni lehet. Harnacknak ezt a két új könyvét is melegen ajánl­juk az érdeklődők figyelmébe. Mint Harnack legtöbb műve, ez a két könyv is a J. C. Hinrichs-féle czég könyvkiadóhivatalában jelent meg Lipcsében, Montanus. Előfizetési felhívás. A háború kitörése óta írott és elmondott alkalmi egyházi beszédeimből mintegy 25—30 beszédet „Istenre bízom magamat" czímmel sajtó alá rendeztem. A könyv április második felében fog meg­jelenni. Ára az előre megrendelőknek 3 K lesz. Az esetleges tiszta jövedelem 50%-át a háborúval kapcso­latos valamilyen jótékony czélra adom. Alsónyék, 1915. márczius 20. Szappanos Gyula ref. lelkész, a Tolnai Reformátusok Lapjá-nak felelős szerkesztője. EGYHÁZ. Értesítés. Mint már mult számunkban is említettük, a „Húsvéti üzenet1 1 -bői 10,000 példányt küldtünk a kon­venti irodába. Azok a tábori és gyülekezetben szolgáló lelkésztársaink, a kik a harcztéren lévő és sebesült katonákhoz óhajtanak ebből megfelelőszámú példányt eljuttatni, forduljanak oda egy levelező-lapon a kívánt példányszámok pontos megjelölése mellett. — Az „Igaz gyöngyök" húsvéti számából is tétettünk át a konventi irodába 2000 példányt a katonák között leendő szétosz­tásra, ezek is expediálhatók lesznek a jövő héten. Az itthoniak részére a kőbányai lelkészi hivatalhoz (X., Ihász-u. 10) kell fordulni. Természetesen pazarlásról szó sem lehet, de a szükséglet kielégítéséről egyházunk a mi híveink buzgósága folytán gondoskodni fog. Ez nem is lehet másként. Új doktorok. Patay Pál budapesti ref. hitoktató s.-lelkészt, a Budapesti Ref. Ifjúsági Egyesület volt buzgó titkárát Székács Józsefről szóló elfogadott írásbeli dol­gozata és eredményes szóbeli vizsgálata alapján (magyar irodalom, magyar történet, filozófia), doktorrá promoveál­ták. — Bölcsészeti doktor lett a kolozsvári egyetemen Tavaszy Sándor, dr Kenessey Béla erdélyi püspök tit­kára is. Örömmel üdvözöljük ez alkalomból az ifjú szolgatársakat! Csikesz Sándor tábori lelkésztől a mult héten kaptunk értesítést. Stockerauból írt. Ott tartott isten­tiszteletet, a filiális ev. egyház templomában a sebesül­teknek. írja, hogy imakönyve már nyomdában van, vala­mint azt is, hogy az osztrák Ev. Obenkirchenrath most egy úrvacsorai agendát ad ki német, magyar, cseh, lengyel, tót, rutén és ó-szlovén nyelven. Ezenkívül ugyancsak az Oberkirchenrath kiadásában jelent meg egy tábori énekeskönyv (Kriegsgesangbuch) is közösen ismert melódiákra különböző nyelvű szövegekkel. írja: „sajnos, nekünk magyar reformátusoknak csak 3 meló­diánk van, úgy mint Uram, a töredelmes szívet te szere­ted, a XLII zs. és a 137. dics. Bizony nagy baj, hogy mi nem gondoskodtunk egy megfelelő énekeskönyvről. Énekeskönyvtink legolcsóbb kiadása 1 K, ezt nem lehet ezerszámra ajándékozni! Uj tábori lelkész. Tábori lelkészi szolgálatra újab­ban behívták Pigall József őszödi ref. lelkészt. Szék­helye : Vinkovci, szolgálati köre : a 13-ik zágrábi had­test egész területe. Legácziók. A húsvéti ünnepek alkalmával mindössze 32 theologusunk mehet legáczióba. Ezeken kívül két budapesti s.-lelkész és egy főiskolai hallgató (a Diák-Szövetség tagja) megy ünnepi követségbe. 17 olyan egy­házközségbe, a melyek legátust szoktak fogadni, nem jutott ünnepi követ. Majd jönnek jobb idők is ! Katona otthonok. Az Ébresztő legutóbbi számá­ban részletes beszámolót találunk a katona-otthonokról. A budapesti, mint már erről több ízben megemlékeztünk, a Budapesti Ref. Ifjúsági Egyesület helyiségében. Decz. hó 19-én nyílt meg és azóta több ezer látogatója volt. Már egészen népszerű intézmény katonáink körében. Különösen a Mester-utcza egyik iskolájában tanyázó 38-ások (kecskeméti ezred) közül látogatják sokan, de máshonnan is jönnek nemcsak magyarok, hanem más nem­zetiségűek is. Több ezer mindenfele nyelvű vallásos iratot osztogattak ki a katonák között, a sok ezer csésze teán és czigarettán kívül és megnyílta óta több, mint ezer levelet írtak ott katonáink. Bibliaórák és más előadások is voltak. — Debreczenben is megnyílt az otthon dr. Ferenczy Gyula vezetése mellett. — Vannak még katona­otthonok Brassóban, a hol Tőkés Ernő ref. lelkész áll a jó ügy élén. — Meleg támogatásra talál az intézmény Nyíregyházán is, a hol Oeduly H. püspök, Paulik János lelkész és az ev. főgirnn. tanárai karoíták fel szeretettel az intézményt. Alakulóban vannak az otthonok Komá­máromban, Marosvásárhelyen is. Jó lenne, ha ezek az otthonok háború után is megmaradnának és szolgálnák a katonák lelkigondozásának eddig oly elhanyagolt ügyét. Hálaadó istentisztelek. Nem mi tartottuk. A min­den oroszok czárja előtt mondották a mi egyik erős földi várunk minket mély szomorúsággal eltöltő eleste alkal­mából. Vele együtt iinnepeluek és imádkoznak természe­tesen a mi kedves angol barátaink is, a kik előtt mi, „középeurópaiak" most ezen megtisztelő jelzővelszerep­liink, hogy „Wretched". Azt is olvastuk egyébként a többek között, hogy a szerb királyhoz és fiaihoz külön an­gol küldöttség vitte a jól megérdemelt rendjeleket. Most ezek is „gentleman" számba mennek. Egyházmegyei közgyűlések. A belsösomogyi ref. egyházmegye f. hó 3-án tartotta tavaszi közgyűlését Ka­posváron Nagy Lajos esperes ós Huszár Aladár gond­nok elnöklése mellett. Az esperes imája után a gondnok mondott megnyitóbeszédet, a melyben elismerő méltány­lással szólott arról az áldozatkészségről, a melyet népünk most, a nagy megpróbáltatás idején hoz és azokról a nagy szolgálatokról, a melyet lelkészek és tanítók oly önfeláldozóan teljesítenek. „Büszkén konstatálom, így szólt, hogy a nemesben és jóban is előljár a mi somogyi népünk (a „44-esek") és lelki vezetőik is hivatásuk magaslatán állanak." Kérte a lelkészeket és tanítókat, hogy „jó cselekedeteik koszorújába kössék bele a leg­szebb virágot, a harczban elesett apák árva gyermekei­nek lelki ós anyagi gondozását. Az e. m. üdvözölte a német császárt. (Mégis talán a mi királyunkat is kellene

Next

/
Thumbnails
Contents