Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-03-28 / 13. szám

üdvözölni!) A gyűlés a kisebb közigazgatási ügyek vég­zése után délre véget ért. — A debreczeni ref. egyház­megye f. hó 19-én tartotta közgyűlését Debreczenben Dávidházy János esperes és Fráter Barnabás gondnok elnöklete mellett. A gyűlésen dr. Kesserü Lajos törvény­széki elnök, néhai Kesserű Lajos bogyiszlói (Tolna m.) lelkész fia, tanácsbírói esküt tett. Meleg fogadtatásban volt része. Adminisztratív és bírói ügyek letárgyalása után a gyűlés aznap véget ért. A vörös félhold javára most több nagyobb város­ban tartanak jötékonyczélú hangversenyeket. Dr. Ger­manus Gyula keleti kereskedelmi akad. tanár, a ki a mi theologiánkon is már évek óta tart előadásokat, a ki a török nép egyik legalaposabb ismerője és lelkes barátja, agitál a jó ügy érdekében. Debreczenben f. hó 18-án a színházban folyt le a hangverseny, a melyen dr. Baltazár Dezső püspök mondott megnyitóbeszédet. Dr. Germanus „Törökország újjászületéséről" tartott elő­adást. Ének, zene és szavalati számok élénkítették a programmot. Kórelem. Az elzüllés veszélyének kitett árváknak nem, vallás és nemzetiségre való tekintet nélküli nevelő­otthont, az Erzsébetházat alapított és már 20 év óta működő Nagypénteki Ref. Társaságnak alábbi kérel­mét a legmelegebben ajánljuk a nagytiszteletű lelkész urak szíves pártfogásába. Nem lehet, hogy meg ne hall­gassák ezt a kérő szózatot. Gyermeknevelésről van szó, és kitűnően, mintaszerűen vezetett szeretetintézményünk­ről. Az össszes budapesti templomokban is ennek az intézménynek a javára történik az adakozás az értük meg­halt szeretet nagyemlékű ünnepén. Hisszük, hogy egy­házkerületünk hívei sem feledkeznek meg a mi kicsi­nyeinkről, a kiket intézményünk gondjaikba ajánlott. „Testvéri szeretettel kérjük ref. egyházközségeink ntiszt. lelkész urait, hogy a mennyiben lehetséges, most nagy­péntek ünnnepén, vagy a húsvéti ünnepek valamely napján, társaságunk javára templomi gyűjtést rendezni kegyeskedjenek. A begyűlt segély az intézetünkben bent­lakó és a saját elemi és ismétlő iskoláinkban díjmen­tesen nevelt, ruházott és gondozott 6 lelkész és 2 tanítói árvának s főleg a háborúban elvérzett, vagy kereset­képtelenné lett tagjaink és pártfogóink már nálunk lévő és még fölveendő árváinak eltartására fordíttatik. A be­gyűlt összeget, esetleg a perselypénzt, vagy annak egy részét kérjük a Nagypénteki Ref. Társaság gondnoki pénztárának (Budapest, II., Szilágyi Dezső-tér 3. I., 15) beküldeni. És kérjük a t. gyűjtők neveit ugyan e czímre közölni, hogy azokat évkönyvünkben felsorolhassuk. A mint az évkönyv megjelenik, azonnal küldünk a ntiszt. lelkész uraknak. Nagypénteki Ref. Társaság elnöksége. Hindenburg vallása. A németek nagynevű főhad­vezéréről a róm. kath. „Egyházi Közlöny" f. évi 8-ik számában Hindenburg mindennapi áldozó cz. alatt szo­rul szóra ezt írta: „A németek lángeszű fővezéréről azt mondják, hogy mindennapi áldozó. Berlinben mindennap elment a feleségével a Szent Lajos-templomba s a szent­áldozáshoz járultak. A táborban is állandóan mellette van egy kath. lelkész." — E rövid közleményben nem azon akadtam fel, hogy a világhírű német főhadvezér buzgó katholikus ós „mindennapi áldozó", még azon sem, hogy „Berlinben mindennap elment feleségével a templomba", sőt még azon sem, hogy a „táborban is állandóan mellette van egy kath. tábori lelkész". Hisz ez személyes vallási kötelessége s a vallási buzgóság, ha nem kihívó és türelmetlen, bármely vallásfelekezet körében egyenesen dicséretes és elismerésre méltó. De igenis fennakadtunk azon, hogj7 a mi magyar róm. kath. orgánumunk sietett — igaz, hogy a felelőtlen „azt mond­ják" alakjában — Hindenburgot lefoglalni a róm. kath. egyház számára. E mostan dúló világháborúban nem egyszer olvastunk prozelitáskodásról a harcztéren és a kórházakban. Ezt már megszoktuk. Ez alkalommal azon­ban az „Egyházi Közlöny" alaposan tévedett s túlbuz­góságában nevetségessé tette magát. Hindenburg nem kath., hanem jó evangélikus keresztyén. Igazolja ezt Lut­hardt „Alig. Ev. Luth. Kirch. Ztg." cz. ismert lapja f. é. 11. számának következő közlése: „Hindenburg főhad­vezért Magyarország kath. köreiben katholikusnak tekin­tik. Ez alapos tévedés. Hindenburg egész családjával jó evang. keresztyén. Már ősei is evang. hilhüségiikkel tűn­tek ki. Szépapja az ezelőtt 100 évvel megalapított marien­nosideri bibliai társulatnak volt legelső elnökeEhhez nem kell kommentár. Csak arra vagyunk most már iga­zán kíváncsik, hogy az „Egyházi Közlöny" helyre fogja-e igazítani „azt mondják "-forrásából eredő alapos tévedését ? Dr. Szlávik Mátyás. Egyházközségi lapokból. Az „Egyházi Értesítő" a budapesti ref. egyházközség közlönye, Sebestyén Jenő szerkesztésében, jelzi a vezetőhelyen a nagypénteki és húsvéti istentiszteletek sorrendjét. Örömmel látjuk, hogy ezeken az ünnepeken Budapesten 14 helyen tartanak istentiszteletet. Hatot templomokban, hatot iskolákban, kettőt pedig gyárakban, t. i. egyet az angyalföldi Höcker­féle gyárban, egyet a MÁV. főműhely telepén. A Kálvin­téri templomban nagypénteken és húsvét első napján most is két istentisztelet lesz (d. e. 9 és V2 12 órakor), ugyanitt nagypénteken is van — nagyon helyesen — úrvacsoraosztás. „Ne féljetek, csak bízzatok" czímen Petri E. és dr. Szabó A. lelkészek meleghangú szózatot intéznek az egyház tagjaihoz. Móltánylólag emlékezik meg a lap a katonaotthonokról és sürgeti a cselédottho­nok felállítását — Nagyon érdekes czikket olvasunk a lapban a Baár-Madas-mtézet most folyó munkájáról. Ebből legközelebb közlünk bővebb kivonatot. — A szat­mári „Egyházi Híradó", Bélteky Lajos lelkész szerkesz­tésében, élénk tevékenységről számol be. A női bibliai kör húsvétig minden kedden tart összejöveteleket. A persely­pénzekből eddig 1000 K-t összerakott és annak kamat­ját egy szegény tanítónőkópzői növendéknek juttatja. A vallásos-estélyeken az intézet növendékei is szerepelnek. Az ottani főgimnázium ifjúsága körében is van „Konfir­mált Ifjak Egylete", a melyet Bogothay Sámuel vallás­tanár vezet. A kültelki templomra a nehéz időkben sem szünetel a gyűjtés. Az egyház vezetői a mostani aktuális charitativ munkákból is kiveszik a részüket: a lelkészek buzgón végzik a sebesült katonák látogatását. — A po­roszlói Egyházi Élet immár V. évfolyamát járja. Az ot­tani buzgó lelkipásztor, Gaal Ferencz jó szolgálatot tel­jesít odaadással és szeretettel szerkesztett lapjával az evangelizálás, felvilágosítás és az Úr háza iránti buzgól­kodás fölkeltése ügyének. Ajándékok. A budafoki ref. egyház részére özv. Kunhardt Józsefné díszes, templomi számmutató-táblát készíttetett. Özv. Szokolay Dénesné pedig újból szép úrasztali és szószék-teritőt ajándékozott. Ugyanő gazdag, véséssel díszített, értékes úrvacsorai kelyhet ajándéko­zott. Isten gazdag áldása legyen a jókedvű adakozókon, a kik ilyen súlyos időben is leányi szeretettel emlékez­nek meg az anyaszentegyházról! Adományok. Katonáink lelki gondozását szolgáló vallásos iratok terjesztésére újabban a következő ado­mányok érkeztek. Szövetségünk estélyén befolyt ado­mányból : 64*50 K. Bácskossuthfalván újabban 22*87, Cservenkáról (újabban) egyház: 20, lelkész: 10, Pest-

Next

/
Thumbnails
Contents