Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-03-07 / 10. szám

tudták megmondani, mi a bajuk, mire van szükségük. Elképzelem, milyen elhagyatottak voltak. Néhány róm. kath. papon kívül, a kik az itteni ferenczrendi barátok közül kerültek ki, papjuk se volt. Ezek is horvátok legnagyobb részben. Ki voltak téve Robinson szigetére, de a Péntekjük csak nem akart megjönni. Istennek hála, ez az idő sok keserűség, sok nehéz leczke után ma megváltozott. Ma mindössze 500 beteg van Tuzlán ós ezekhez van hat pap rendelve. Ha összejövünk, elég vegyes dolgokat képviselünk. Három róm. kath. pap egyúttal a cseh, horvát és szlovén népnek fia is. A görögkeleti egyúttal szerb is. A lutheránus nemzetiségre tót, vasárnapi predikácziói németek. Egyedül a kálvinista pap magyar. (Majd azt írtam, hogy nemzetiségére és vallására nézve magyar, de el akarok kerülni egynémely félreértést). És a betegeim száma = 2. Egy tiszt (Balla Árpád esperes íia) és egy szakaszvezető, újvidéki polgár. Az ápolók közt vau két cseh református és egy mórágyi népfölkelő. A táborban többen is vannak. a kik azonban csak vasárnaponkint jönnek be együttesen az istentiszteletre. Megbízatásom elsősorban a tuzlai kórházhoz szól. S aztán a Tuzlán átvonuló vagy ott levő református katonák részére istentisztelettari ás. Ebben a perczben azonban alig van több magyar református a legénység és altisztek közt 25—30-nál. Mert az itteni ezredek legnagyobb részben erdélyi szász, dalmát és horvát, tót nemzetiségűek. De ez máról szól csak. Hogy holnap hogyan lesz, a mikor az újonnan folytatott (vagy nem folytatott) háborúban ismét Tuzla lesz a betegek és csapatok gyűjtőhelye, azt még előre tudni nem lehet. Ma még úgy van, hogy a környék néhány maródi kórházából a súlyosabb betegeket idehozzák, úgy hogy itt a szám sokszor napról napra változik. De a legnagyobb szám, a mióta itt vagyok, 540 volt. Vasárnap közösen tartottunk Hurbán ev. kollegával istentiszteletet a gimnázium nagytermében. Neki sok híve van. Az úrvacsorát nála 150-en feliil vették fel. Az én kálvinistáim közül mindössze 2. Azok köziíi is az egyik unitárius. Azonban a borzasztó sárban nehéz nekik bejönniük s nem tudták, hogy magyar ember tartja az istentiszteletet. (Hurbán nagyon meg volt akadva, a mikor több ízben kérték, hogy. legalább egy imádságot mondjon magyarul. Szegények különben egy szót sem értettek a német vagy tót prédikáczióból. 0 aztán felolvasta a Miatyánkot előttük.) De a végén jól összebarátkoztunk. Biztattam Őket, hogy az utczán csak szólítsanak meg. Nekem kellemetlen, mikor egymás után szólítok meg katonákat és szegények nem tudnak felelni, mert, az egyik a dalmát, tengerpartról jött, a másik Szlavóniát emlegeti. De ők inkább megismerhetnek engem Még, sajnálom, hogy nem kaptam iratokat. De ha a lelkészi hivatalból is kapok, még könnyebben mozoghatok közöttük. így egyelőre csak röviden szólhatok most meginduló munkámról. Baj, hogy ide vagyok kötve, de megpróbálok a környéken is szétnézni, ha engedélyt kapok rá. Azonban a legtöbb beteg Sarajevoban van, azonkívül inkább lábbadozók vannak még néhány boszniai kórházban. Sarajevoban, mint írtam, Antalft'y László rendes katonai lelkész végez szolgálatot, azonfelül, hogy az ottani evangelikus lelkésznek (Scháfer) is van katonai megbízatása, ha Antalffy másfelé jár. Még Mostarban volna szükség valakire, a mieink köziíi, mert ha megindulna a háború ismét idelent, Mostar szintén gyűjtőhely volna. Csak tessék elképzelni ezeket a jó embereket, mikor magyarul szóltam hozzájuk. Az egyik mondta, hogy már öt hónap óta nem hallotta az Isten igéjét magyarul hirdetni. Másként meg hiába mondták neki, nem értette. Felcsillant a szeme valamennyinek, hogy végre ő hozzájuk is szólnak. De a németek is figyelmesen hallgatták a magyar beszédet is. Az erdélyi szászok közül sokan értenek magyarul — ha akarnak. Másfelől az is bizonyos, hogy csakis katonai lelkészekkel lehet egészen közéjük férkőzni. Budapesten, a hadikórházakban hányféleképen meg volt nehezítve a munkánk. Valósággal ki kellett vívnunk minden egyes lépést. Mert nem volt katonai megbízásunk. Itt közülök valók vagyunk. Ha bajuk van, tudják kihez forduljanak. Viszont a tisztek is úgy vesznek bennünket, mintha közéjük tartoznánk s könnyebben érhetünk el a legénységérdekében is bármit, mint katonai ruha nélkül. A továbbiakról legközelebb leszek bátor tudósítást írni, ha a Nagy tiszteletű úr lesz szíves helyet adni lapjában. Isten áldását kívánja Nagytiszteletű úrra, lapjára, annak olvasóira Tóth József tuzlai tábori lelkész. BELFÖLD. Sebesült katonák lelki gondozása a kórházakban. I. Volt Jeruzsálemben a Juli-kapunál egy tó, a melyet Bethesdának neveztek. A tó partján öt tornácz állott a gyógyulást kereső betegek számára. A mióta e tó vizének gyógyító ereje messzeföldön ismeretessé vált: nagyszámban keresték föl a különböző betegek. Ezekben a tornáczokban, mintegy kirakatban, halmozódott föl a sokféle betegség. Voltak ott vakok, sánták, egyéb csonkabonkák, aszkórosok. Jajgatásuk fölverte a tájékot. Az egészséges, az épkézláb emberek nem szívesen keresték föl a fájdalmak e helyét, sőt inkább, ha tehették, messze elkerülték. Jeruzsálemnek, a szent városnak királyi papsága sem kereste föl, hiszen az a sok szenny, mocsok, a mi ott éktelenkedett, megfertőztette volna vélt tisztaságát. No meg az egészséges ember nem szereti a beteget, nem kívánja látni, hallani a sok gyötrelmet. Hányan