Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)
1915-03-07 / 10. szám
Minden erőnkkel azon kell lennünk, hogy az eddigi egyoldalúság helyébe a vallásos és erkölcsi törekvések buzgóbb felkarolása lépjen. A lélek felette áll a testnek, mely kell. hogy amazt uralja, az anyagi eredmények ideális vezetés nélkül vesztünket okozhatják. A pusztítás eszközei gonosz kezekben megsemmisíthetik a legtisztább szívek munkáját is. Rombolni ezerszer könnyebb, mint építeni. Az emberek egy része inkább a bűn, mint erény felé hajlik. Munkánknak azonban szárnyakat adhatnak a háború tanúságai és az, hogy ennek befejezése után akarva, nem akarva, új irányokba kell lépnünk. Be fogjuk látni, hogy sem a lukszus, sem a puha semmittevés nem nevel jellemeket és olyan férfiakat, a kiknek öröm és boldogság a becsületes munka. A nagy városok levegője csökkenti a szervezet ellentálló erejét és könnyen vezet helytelen irányba a bűnös alkalom. Az előttünk álló feladat igazán nem csekély. Ki kell szabadítanunk a modern ember lelkét az anyagias egyoldalúságból. Megértetni vele, hogy létünknek czélja szebb, nemesebb annál, mint a mit alacsonyan járó lelkek, a napi sajtónak névtelen és felelősséget nem vállaló munkásai elébe tűznek. Fel kell emelni oda, a hol valaha a jobbak állottak, hogy utálja a bűnt és vágyódjék az után a tiszta boldogság után, a mely a nemes vallásos törekvések kielégítésében áll. Egyszerű életre, kötelességtudásra nevelve az ifjú nemzedéket, arra az útra térítjük, mely, a mint a porosz példa mutatja, az igazi nagyság útja. Vilmos császár nemzete büszkén utal reá, hogy koplalva és sanyarogva szerezte meg a nagyság feltételeit s a nemzeti jellemnek ma annyira dicsért erényeit. Több száz óv munkája ez. Mielőtt a győzelmekhez szükséges erőt megszerezték, hosszú, szívós, önzetlen és lelkiismeretes munkára volt szükség, a melynek nagy részét szerény falusi papok, tanítók és földbirtokosok végezték. Anyákra, a kik örömmel szültek és neveltek oly fiakat a hazának, a kik megállják helyüket a béke műveiben ós ajkukon Luther énekével vonulnak a legvéresebb háborúba, melyet a világ átélt. Meg kell tanulnunk dolgozni távol és nemes czólokért, önzetlenül ós lemondással. Meg kell tanítani erre másokat is. Ha ez sikerül, miénk a jövő és nem vívtuk meg hiába a XX. század véres, kiábrándító háborúját. Bernát István. TÁRCZA. Ma. Kályhám ajakán dalt dúdol a tűz. É csodás zenét csendben hallgatom. Vihar csatáz, künn felhő felhőt űz. Téli szól veri havas ablakom. Szítom a lángot, rakom a kályhát. Szikrázva lobog teste a fának. Lelkemen lángok melege száll át, Varázsát érzem sugaras nyárnak. Fiaim arczán tűzrózsa virul. Mesékre várnak boldog szobában. „Lássátok, hogy ránk áldó meleg hull, Mennyi fa ég el lobogó lángban!"... „Hány élet ég el harczok tüzében . . . Meleg szobánkért, hómezők felett?!... „„Apikám édes, könny van szemében? ... Ma imádkozzunk a mesék helyett!..."" Domby Béla Boszniai levél. Tuzla, 1915 február 22. Nagytiszteletű Uram ! Csöndes tavaszi este van. A hodsák éneke behallatszik a szobámba, a mint esti imájukat bekiáltják a halandó világba. Kettő, egymástól nem messzi levő minaretből összhangban énekel. A milyen kellemetlen az egyedül éneklőt hallani, így kettesben mégis tudnak valami zeneit produkálni. Tuzla nem olyan erős keveréke kelet-és nyugatnak, mint Sarajevo. Itt a török városrész egészen külön áll, még ott a török részen is vannak nyngoti stílű házak ós viszont. így a tuzlai utczákon ritkább a török lefátyolozott nő, mint a sarajevoiakon. Az itteni lakosság vezetői és leggazdagabbjai szerbek. Azonban számbeli túlsúlya a horvát-bosnyák elemnek van. Tulajdonképen az úgynevezett török lakosság sem egyéb legnagyobb részben, mint mohamedán bosnyák-horvát nép, a mint ezt Hangi: „Die Moslim's in Bosnien und Hercegovina" cz. munkájában erősíti. Magáról Tuzláról még sokat fognak irni a háború után. Mint egyik tiszt ismerősöm mondja: ez volt a szíve annak az áldatlan izgatásnak, a melynek eredménye az a gyilkosság lett, a mely közvetlen oka volt a háborúnak. Tuzla volt az értelmi szerzők egyik góczpontja. Hogy a bombákat hol kellett a bíróknak keresniök, olyan helyeken, a melyeken még álmodni se merték volna, azt majd meg fogják írni később. Annyi bizonyos, hogy sok tekintetben fontos szerep jutott neki a déli harczok egész tartama alatt. Ez volt a csapatok átvonuló és megszálló helye, ez volt azoknak a sebesülteknek a gyűjtőhelye, a kik a fővonaltól (bosznabrod-sarajevoi vonaltól) meszszebb sérültek meg. Volt sokszor az itteni orvosok állítása szerint 15—20,000 sebesült is itt, a kiket ideiglenes ápolásban részesítve, továbbítottak a fővonal felé, hogy aztán magyar földre szállíttassanak. Borzasztó idők voltak azok nemcsak Tuzlára, hanem még inkább szegény sebesültekre nézve. Hogy miért, miért nem, az orvosok legnagyobb része cseh vagy más szláv nemzetiségű volt, a kivel a mieink nem tudtak beszélni. Nem