Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-02-28 / 9. szám

TÁRCZA. Utolsó levél. Innsbruckban való tartózkodásom utolsóelőtti napján, majd háromhónapi utazás után kaptam meg a budapesti hadkiegészítő parancsnokság értesítését, a mely szerint engem a hadügyminisztérium tábori lelkészi szolgálatra Budapestre hívott be. Ez a körülmény, természetesen, arra kényszerített, hogy azonnal hazautazzam s néhány nappal korábban fejezzem be azt az utat, a mely az eredeti terv szerint sem tarthatott volna márcz. 3-ikánál tovább. S miután Karinthiát és Stájerországot csak nemrégen utazta be Szabó Dezső grázi tábori lelkész, előttem még csak Csehország legészakibb része állott Reichenberggel a középpontban, a hová szintén el szerettem volna menni, bár a sebesültek ottani számáról semmi bizonyos adatom nem volt. Ajánlom azonban ezt a területet annak a figyelmébe, a ki nemsokára új útra indul. Innsbruckban a kórházak túlnyomó részét sikerült meglátogatnom. Csak az utolsó napra kitözötteket (mind kisebb, lábbadozó betegek számára berendezettek) kellett váratlan elutazásom miatt elhagyni. Külön ki kell emelnem itt azt, hogy Innsbruckban a róm. kath. lelkigondozás kitűnően van megszervezve. A híres jezsuita-kollégiumban s egyéb theol. intézetekben tanuló nagyszámú magyar róm. kath, theologusok állandóan járják a kórházakat és élőszóval, olvasnivalóval gazdagon ellátják a sebesülteket. A jezsuiták híres fészkeiben magam is megfordultam. Ezek is tartanak fenn kórházakat, a melyekben papok az ápolók. Néhány tipikusan jezsuita arczot láttam közöttük. Egyébként nagyon szívélyesek és udvariasak voltak velem szemben. Híres könytárukat azonban, közbejött akadályok miatt, nem sikerült megnéznem, a mit eléggé sajnálok is. — Egyik nagyon fontos epizódja volt innsbrucki tartózkodásomnak az is, hogy itt volt először alkalmam harcztérre induló magyar katonáknak prédikálni. A tiroli első vadászezred hetedik menetzászlóalját ugyanis jó részben soproni és pozsonyi magyar és német katonákból egészítették ki. Ezek között pedig sok volt a protestáns. És lapunk buzgó munkatársával, Mauchs Jenővel, a ki megsebesülése után mint kadett-aspiráns újra Innsbruckban van, elhatároztuk, hogy a teljesen útra készen álló és indulásra váró csapat magyar nemzetiségű s főleg protestáns katonáinak magyar istentiszteletet tartunk. A térparancsnokság a legnagyobb készséggel állott szolgálatunkra. Külön parancsban rendelte el a legénység kivezényelését és 17-én szerdán reggel tíz órakor Berger Sándor debreczeni bankhivatalnok mint zászlós vezetése alatt, a ki szintén nagy szeretettel segítette elő az istentisztelet megtartásának ügyét, meg is jelent a sereg és teljesen megtöltötte a gyönyörű kis innsbrucki ev. templomot. Az Ef. levél 6.11-18. versei alapján a katonák lelki fegyverzetéről prédikáltam nekik, Isten áldását és őrző kegyelmét kívánva egész útjukra. Az istentisztelet végeztével a templom orgonistája eljátszotta a Gotterhaltet, azután pedig orgonakíséret nélkül, de nem kisebb erővel elénekeltük mindnyájan a magyar himnuszt. A gyönyörűen sikerült búcsúistentiszteletet csak egy szomorú körülmény zavarta meg: és pedig az, hogy ekkor már egyetlen egy imádságos füzetem, vagy újtestamentumom, a mit a katonák között kioszthattam volna, nem volt. Bibliai részem is csak néhány, a mely a legénység egynegyedrészének sem lett volna elég. Két nap múlva, szombaton este, el is indult a csapat az északi harcztérre. Búcsút vettünk a magyar fiúktól, legénységtől, önkéntesektől és tisztektől. S miután mást nem tehettem, egész csomó koszorú-füzetet és néhány bibliai részt adtam át a magyar önkénteseknek és tiszthelyetteseknek a legénység között való kiosztás végett. Bizonyára lesz' még talán idejük ezeknek az elolvasására is, annál is inkább, mert az idő is engedett és még a lövészárkok világában is kellemesebb lesz az élet napró-lnapra. Február 19-én mégegyszer ki kellett mennem Zell am $ee-be, hogy azokat az elég nagyszámmal levő protestánsokat is meglátogassam, a kiket a mult alkalommal az idő rövidsége miatt föl nem kereshettem. Ezen a gyönyörű vidéken s ebben a kedves kis tóparti nyaralóvároskában igazán pompás dolguk van a sebesülteknek. Egy igen komoly vallásos orvos is gondjukat viseli a parancsnokkal együtt s a lelkes buzgó ápolónők (a kik közül az egyik, miután Magyarországon is élt, magyarul is tud beszélni) különös szeretettel és rokonszenvvel ápolják a mi fiainkat. A hozzájuk juttatott vallásos iratokat pedig állandóan és lelkiismeretesen osztogatják közöttük. — Innen mégegyszer visszatértem Innsbruckba s ekkor már ott várt reám a katonai behívó. Indulnom kellett. Búcsút vettem a tiroli hegyektől, hogy új munkakörömet elfoglaljam. * Ezzel azonban be is fejeztem utazásaimnak egyszerűen, minden színezés nélkül megírt tudósítását. Lapunk szűkebb terjedelme, a rendelkezésemre álló idő rövidsége s az anyag bősége nem engedte meg azt, hogy egyes epizódokat önállóan is feldolgozzak. Ezeket vagy külön felolvasás, vagy külön tárczaszerű leírások keretében szándékozom majd megtenni. S így azoknak a kívánsága is be fog teljesedni, a kik épen az érdekesebb epizódok leírását nélkülözték eddig czikkeimben. Mielőtt azonban útjára bocsátanám ez utolsó czikket is, alázatos szívvel adok hálát az Istennek azért, hogy ezt az Ő dicsőségére kezdett munkát az 0 segítségével befejezhettem . . . Hogy nyugodt lelkiismerettel engedi éreznem azt, hogy munkám nem volt hiábavaló . . . Hogy megőrzött minden testi és lelki bajtól és megáldott annyiféle gazdag és sokféleképen értékesíthető tapasztalatokkal. Legyen Övé a dicséret azért a mi munkámban eredményes volt és áldja meg azokat, a kik ugyanerre a mezőre most indulnak el! Sebestyén J.