Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-11-22 / 47. szám

folytonos növekedése miatt nagy mértékben megszaporodott. Történt aztán, hogy a katonai hatóság a ref. katonák elhunytáról csak akkor értesített, mikor a halott minden tisztesség nélkül már el is temettetett, úgy, hogy okt. 13-án a következő sürgető átiratot kellett intéznem a cs. és kir. katonai parancsnoksághoz: „Amennyiben f. évi szept. 18-án, fenti szám alatt kelt átiratomra mindez ideig semmi választ nem kaptam, ismételten tisztelettel keresem meg a Nagytekintetű Parancsnokságot, hogy a Kassán ápolt ref. vallású sebesült, katonák lelki gondozása és a halottak eltemetése végett egy tartalékos ref. vallású katonai lelkészt sürgősen szolgálattételre berendelni méltóztassék, annyival is inkább, mert alulírott, lelkész és segédlelkészei egyenesen meg lettek gátolva abban, hogy a katonai kórházakban fekvő betegeket látogathassák és vigasztalhassák, amennyiben azzal a kérésünkkel, hogy a katonai kórházakba belépőjegyet kapjunk, több katonai hatóságtól elutasíttattunk. így megtörténhetik, sőt meg is történt már, hogy a ref. katonák saját lelkészük vigasztalása nélkül haltak meg és róm. kath. katonai lelkész által temettettek el, a mi hogy mennyire ellene van egyházunk egyik alaptörvényének s mennyire sérelmes a ref. egyházra nézve, bővebben fejtegetnem nem szükséges " E második átiratomra a cs. és kir. katonai parancsnokságról, Kassa, 1914 okt. 18-iki kelettel, 13,677. sz. alatt a következő választ kaptam: „F. évi október hó 13-án kelt 684/1914. számú átiratára hivatalos tisztelettel értesítem, hogy a betegek és sebesültek látogathatására szóló igazolványok kiállítása végett azon személyek neve és állasa volna pontosan közlendő, kik részére igazolványok kiállitandók." Ez átiratra válaszolólag közölvén az illető „személyek" nevét és állását, október. 23-án már kezünkben is volt a „Legitimation", melynek erejével megnyíltak előttünk az addig szuronyokkal elzárt katonai kórházak kapui. (A „Vörös-Kereszt" kórházaiba, természetesen, minden akadály nélkül folyvást jártunk.) így aztán — az előbbieket nem említve — két káplánommmal együtt október 11-én 5, október 18-án 6, október 25-én 7, november 1-én 5, november 8-án 6 helyen tartottunk istentiszteletet; hétköznapokon pedig az egyes kórházak meglátogatása s a súlyos betegek úrvacsoráztatása történt. A tábori lelkész azonban még mindig késett. De a mi késik, nem múlik. Tegnapelőtt, november 9-én, végre megérkezett a berendelt katonai lelkész, ifjú Nóvák Lajos taktaszadai kollegánk s immár meg is kezdte szent hivatásának teljesítését. Az én átiratozásomnak és nyughatatlankodásomnak tehát, ha későn is, de mégis meg lett az eredménye. Kassán ímé az illetékes katonai lelkész gondozza a ref. sebesült és beteg katonákat. Nagyon természetes, hogy szükség esetén ezután is készséggel osztozkodunk munkájában. De, hogy e lélekbevágó ügyben egészen tisztán lássunk, feltétlenül szükségesnek tartom sürgős megállapítását és kimutatását 1. annak, hogy a ref. lelkészek és segédlelkészek közül hányan lettek katonai szolgálatra berendelve és ezek köziil 2. Magyarország területén hol és hány katonai lelkész van helyi szolgálatra alkalmazva? Ha ezeket az adatokat ösmernők, meg tudnók ítélni azt is, hogy a ref. tábori lelkészek a ref. népesség, illetőleg a ref. katonák százalékszámának megfelelő arányban vannak-e itthon és a harczmezőn alkalmazva, de megtudnók azt is, hogy az 1000-et felülhaladó róm. kath. tábori lelkészek tekintélyes számával szemben hány ref. tábori lelkész gondozza és vigasztalja a mi vérező és szenvedő űainkat ? ! Azt hiszem különben, hogy illetékes egyházi főhatóságunk részéről már meg is történt e tekintetben az intézkezdés és így semmiképen nem leszek kéretlen és illetéktelen tanácsadónak feltüntethető, a mely szándék különben is egészen távol vagyon éntőlem. Kassa. Révész Kálmán. KRÓNIKA. A kenyér. Napról napra drágább lesz a kenyér. A készletek fogynak. Milliónyi katonát kell fenn és lenn táplálni. Es mi minden megy veszendőbe 1 Most a katonák az elsők és a kik itthon vannak, azoknak egyik főkötelességiik. hogy takarékoskodjanak a készlettel. Hiszen még német szövetségesünknek is kell juttatni abból a kevésből, a mi termett. Nem szabad zúgolódnunk, ha barnább lesz a kenyér, ha a „tiszta" és rozsliszt közé árpa- és kukoriczaőrlemény kerül. Mikor lesz még új kenyér, mi minden elfogy addig?! A takarékosságnak egy jelentékeny módja, hogy az, a mi nólkülözhetlen, ne fecsérlődjék el olyanra, a n\i nélkül meg lehet élni. Ilyen a szesz, a pálinka. Németországban már emelkedtek hangok, mennek a hivatalos instancziák, a melyek kérik, követelik, hogy be kell tiltani minden olyan terményből való szeszfőzést, a mi táplálékul szolgál. A német Kékkereszt-Egyesület indította meg a mozgalmat. Valóban helyes, időszerű, méltányos a követelés. Mennyi árpa, kukoricza, burgonya maradna meg embernek, állatnak, ha nem lenne milliónyi métermázsákból sör és pálinka! Babona azt hinni, hogy a szeszes ital nélkülözhetlen a katonának. íme még az oroszok is eltiltják azt, hogy katonáiknak szeszt adjanak ós áruljanak. A németekről nem is kell szólni, náluk mindenütt korlátozva van a korcsmai üzem. És nálunk ? Még nem sok történt e téren. A pénznél is drágább most a kenyér. Lesz-e elég belőle ? Nem szabad elbizakodnunk ; addig kell takarékoskodni, míg van miből. Itt az ideje, liogy minden