Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-10-25 / 43. szám

hetetlenül megáll mindnyájunkra nézve. Érdemes ily nagy, az egész világot átfogó szent nevet zászlónkra írni, szívünkbe zárni, komoly harczosaként küzdeni és általa * — győzni! Gombos L. SÜRGŐS TEENDŐK. Ott állunk-e mindenütt és mindenben a helyzet magaslatán? Nagy események késztetnek ennek a kérdésnek ismételt feltevésére. Áron is vásároljátok meg az időt és alkalmat, hangzik felénk az Ige. Eszünkbe, szívünkbe kell venni ennek ébresztő szózatát. Fájdalom, itt van a nagy idő s alkalom ! Most kell, hogy híveink megérezzék, hogy van élő egyház, benne szerető édesanya, a ki nehéz időkben kettőzött érdeklődéssel, melengető szeretettel fordul gyermekeihez. Azokhoz, a kik itthon vannak aggodalmak, szorongattatások között vagy épen árván és elhagyottan es azokhoz, a kik távol vannak küzdve, szenvedve, sinlődve, az áldott Orvos után epedve. Nem tehetünk róla, ki kell mondanunk azt a véleményünket, hogy nem érezhetünk megnyugvást a fent feltett kérdésre adható válasszal. Nem láttunk még eddig semmi olyan egységes, nagyarányú akcziót a nii egyházunk részéről, a mely múltjához, rendeltetéséhez, helyzetéhez igazán méltó lehetne. Hallomásból, leírásokból értesülünk sok szép dologról, a mi nálunk történt és történik. És bizonyára több történik, mint a miről mi tudunk és hírt adhatunk. Meg vagyunk győződve, hogy egyházközségeink legtöbbjében a nagy események fokozottabb munkásságot váltottak ki azok részéről, a kikre az itthonmaradottak gondozása bízatott. Hiszen ha valamikor, úgy most nem kell törni fejünket azon, hogy „mit prédikáljunk", hiszen most látjuk igazán, hogy azokban, a melyek megírattak, az erőnek, vígasztalásnak micsoda gazdag kincsei vannak a mi számunkra és általunk azok számára, a kik Isten igéje köré gyülekeznek. Nem lehet, hogy most ne érezzük kettőzött mértékben a legkisebb gyülekezetben is az egyház prófétai küldetésének nagy jelentőségét és a vele járó munkának dicsőségét. Hogy mi Krisztus képében járunk követségben és hordozói vagyunk a nagy megbékéltetés evangéliumának. És ha nem akarnak hozzánk jönni, most kell fellépnünk a házak tetejére is s magunkat nem kímélve, „tele torokkal kiáltani". (Es. 58.) És milyen sok ifjú és idősb lelkipásztor jön gyakran zavarba arra a kérdésre adandó feleletre nézve: hogyan is fogjak hozzá a lelkipásztorkodáshoz, mit csináljak, kihez menjek és ha elmegyek, mit szóljak, mit cselekedjem ? Most van felelet ezekre a kérdésekre. Nem kell sokáig keresgélni, tanakodni. Most lehet követni az Isten látogatásainak útjait. Most megnyílnak a szívek; most sokan vannak, a kik befogadták a „jöjjetek én hozzám" szózatát; vannak Nikodémusok is, a kik meglátják a jeleket és keresik a felülről jövő tanítást és vigasztalást. És bizonyára a legtöbb gyülekezetben, ott is, a hol eddig nem volt, meglesz és fokozódik a keresztyén könyörülő szeretet munkája. A meglátogatásnak napjai még csak ezután jönnek a maguk zord, fagyasztó hidegével. Nem lehet, hogy a ker. gyülekezet ott ne legyen mindenütt, a hol szükség kopogtat az ajtón, a hol a krisztusi nagy parancsolat teljesítéséről van szó. Az a nagy szellemi, erkölcsi erő és mindenekfelett a szeretetnek az az ereje, a mely lelkipásztoraink és ezek családjainál van letéteményezve—egyebeket nem is említve — bizonyára kettős mértékben fogja megteremi a maga áldástosztó, könnyeket törlő gyümölcseit. Mint minden időben, az egyházi munkának az a részlete a fő, a mi az egyes gyülekezetekben lefolyik. De ha ez még oly hathatós lenne is mindenütt, vannak most olyan feladatok, a melyeknek teljesítése egyházunk egészére vár. És épen itt vannak nagy hiányok. Most látjuk csak azt, a mit a lapok hasábjain többen többször hangoztattak, hogy milyen hiányos és szervezetlen a mi missziói munkánk. Mi most az egyház missziója, az, mely mindennél elébb való ? Az, hogy azok a fiai, a kik nem részesülhetnek a gyülekezet körében nyújtott lelki gondozásban, azok, a kik érettünk éheztek, fáztak, megsebesültek, érezzék az egijház útján is, szóban és nyomtatványban a krisztusi szeretet erejét. Nem jöhetnek hozzánk. Nem kell-e nekünk elmenni és felkeresni őket?! Mind többen és többen lesznek az ilyenek. És tudjuk, hogy a közel jövőben mind távolabb tőlünk. Nem szabad megelégednünk azzal a gondoskodással, a mely a hivatalos illetékes, katonai tényezők részéről az ö kezdeményezésükre történik. A jóakarat, tudjuk, nem hiányzik náluk. De méltán elvárhatják, hogy az egyház is jöjjön segítségünkre érdeklődésével, tanácsával, áldozatával. Tudjuk, hogy itt katonai dologról van szó, hivatalos formákat mellőzni semmiképen nem lehet. Ok csak az egyház hivatalos képviseletével állnak szóba. De hát van nekünk §-unk a külföldön élő híveink lelkigondozásáról. Van konventünk, konventi elnökségünk, adminisztrácziónk. Azok, a kik most a külföldön értünk küzdenek, szenvednek, előbbre valók, mint az amerikai magyarok, a kik közül bizony sokan épen a véradó lefizetése elől is menekültek és hazájuknak sok esetben az elégedetlenség és nyereségvágy miatt fordítottak hátat. — Ismételten zörgetünk, nagyarányú, hozzánk méltó munkát és áldozatot kérünk. Legyen nekünk is egy „megbízottunk" — ha nem tábori püspök is a neve — a ki egységesen, körültekintéssel, hozzáértéssel végezhesse ezt a mostan szükséges, nagy missziói feladatot! P. Távíratmegváltásí lapok ttZlftf^J-sere a Kálvin-Szövetség javára 20 fillérért rendelhetők a Szövetség irodájában (IV. ker., Molnár-utcza \1. szám), jl jt jt jt ét