Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-10-11 / 41. szám

erejével az egész élet átalakítását és emelését czélozza, ép azért annak erőteljes morálja lényegétől elválaszthatat­lan. Központi alapeszméje egyénileg az istenfiúság, közössé­gileg az istenországa, mint az isteninek és emberinek legbensőbb egysége, a melyet a keresztyénség a maga egész mélységében fogott fel. Az egyházi dogma ennek az eszmének „a megnyomoritása". Mint eminens isten-és emberszeretet a keresztyénség a társas életnek is egyetlen üdvözítő ereje és hatalma. A keresztyénség „küzdelem az emberi lélek véghetetlen értékéért", mely nagy az élet tapasztalatainak felfogásában, ellentéteinek kiegyenlítésében s az egyéni és társas élet energiáinak fölébresztésében és kifejlésében. Máig is a keresztyén­ség az igazság útmutatója, a benső élet fölébresztője s egy örök élet és világrend megalkotója. De jövője szempontjából szakítania kell eddigi geo- és antliropoczent­rikus világképével, hagyományos természet- és törvény­ellenes csuda fogalmával, az érzékies testi feltámadás tanával, a történet tényeinek és a hit képzeteinek ösz­szezavarásával s eddigi fejlődési elméletével. De más állást kell elfoglalnia a történettel, a kultúrával s általá­ban az egész szellemi élettel szemben is. Oly elveket hirdessen, a melyeket az idők változásai nem érinthetnek. Mellőzze azt, a mi benne természeti, tehát „a világból való" és hirdesse és gyakorolja a szellemi, tehát „mennyei" igazságokat. E téren rugékonyabb élettevékenységre, szellemi életerőinek gazdagabb kifejtésére van szüksége. Nem a múltból és a múltnak, hanem a jelennek éljen. (Ezt a gondolatot a ker. theológiáról alkalmilag már HornyánszJcy A. is hirdette). Azután a keresztyénség szellemi eredete és természete kívánja az érzéki, mágikus elemnek következetes kizárását a vallásból. Ne hangoz­tassuk annyira „a Krisztus keresztfájáról lecsöpögő vért", a mi még prot. szónoklatokban is előfordul, hanem inkább az ő példányképszerű személyiségét vallásoserkölcsi tekin­tetben egyaránt. Még a szakramentomok is — Eucken szerint — „sind das Kind einer Zeit tiefer Ermattung und geistiger Dammerung", mert a vallás minden ízében személyes szellemi élettapasztalat s erő és hatalom. S végül jobban tisztuljon meg a keresztyénség a puszta emberi lét- és életformáktól és emanczipálja szellemi életét a végesnek világától. Az „új élet", „új ember", „új ég és föld" követelményei az örökkévalónak bizonyságai, s minden felületesnek legyőzői. Férfiasabb, erőteljesebb és szellemibb keresztyénségre törekedjünk, mely jobban tudja összekapcsolni az isteni kegyelmet és az emberi szabadságot, mint azt Augustinus, Luther vagy Kálvin tette. Jobban szakítsunk a tradiczióval, erősebben kriszti­anizáljuk az életet, bensőbb viszonyba hozzuk a keresz­tyénséget modern korunk feladataival, demokratikusabb irányba tereljük annak életigazságait, s szüntelen refor­máljuk azt tanaiban és szervezetében egyaránt a szellemi élet irányában. Egyedül a ker. vallás való és méltó az élet szédítő magasságainak és meredélyes mélységeinek áthidalására s a'z emberiségben a maradandó, sőt örökké­való élettartalom kifejlesztésére. Ezt a szellemi, meg­ifjító reformácziót a keresztyénség sohasem nélkülözheti. A Jézus személyisége s az Istenországa örök szellemi tartalma a keresztyénségnek, a melynek vallójául bizonynl Eucken: „Können wir noch Christen sein?" cz. hatalmas apologétikájában is. ím, ilyen komoly megszívlelésre méltó gondolatokat találunk Eucken művében a keresztyénségről. Dr. Szlávik Mátyás. A Protestáns Szemle szeptemberi számának tar­talma : A pecsétek feltörése. R. L. Giordano Bruno halála. Rácz Lajos. Protestáns volt-e Nádasdi Tamás? Payr Sándor. Irodalmi szemle, Apró kritikák, Jelek és magyarázatok. Megszűnt egyházi újság. A czeglédi ref. egyház lelkésze, az oldalán működő s.-lelkészek közreműködé­sével ezelőtt három évvel „Egyházi értesítő" czímen egy­házközségi lapot indított meg, a mely most pártolás hiá­nyában megszűnt. Az utolsó számban búcsúztatja az új­ságot Losonczy Géza s.-lelkész. Ezt a számot értékessé teszi a főszerkesztő két szép beszéde. A békességért való harcz czímű és az, a mely Bagossy Károly emlékét örökíti meg. — Sajnálattal veszünk búcsút ettől a gon­dosan szerkesztett újságtól, a mely egyébként a Kecske­méti Egyházmegyei Reformátusok Lapjába olvadt be. A Baranyai Kálvinista Lobogó, a baranyai Kál­vin-Szövetség hivatalos lapja szeptember hóban is meg­jelent. Az alkalmi czikkek között egyik legtanulságosabb az, a melyben Nyáry Pál pécsi lelkész számol be arról a szép missziói munkáról, a melyet a hadbavonulók és sebesültek között volt alkalma végezni. A „Fegyverezd fel szívedet" cz. traktatus kedves fogadtatásra talált a bevonulók között és a referádából látjuk, hogy a Pécs­ről indulók nem mentek el lelki felszerelés nélkül a nehéz csatákba. A Vasárnapi Újságot, a mely szép képekben és czikkekben örökíti meg a nagy világháború eseményeit, melegen ajánljuk olvasóink figyelmébe. A „Vasárnapi Újság" előfizetési ára negyedévre öt korona. Megrendel­hető a „Vasárnapi Újság" kiadóhivatalában (Budapest, jV., Egyetem-utcza 4.). EGYHÁZ, Lelkészválasztások. A miklóshalmi ev. gyülekezet Oindl Márton lelkészt, a felsőesztergályosi ev. gyülekezet pedig Kuszy Adolf s.-lelkészt lelkészévé választotta. Németh István, dunántúli ref. püspök október 11-én foglalta el ünnepélyesen komáromi lelkészi állását. Lemondó esperes. Az orbai ref. egyházmegye öreg esperese, id. Péter Károly, ki néhány éve ünnepelte 50 éves lelkészi és 25 éves esperesi jubileumát, lemondott esperesi tisztéről. Lemondását az igazgatótanács, sok­oldalú érdemeinek elismerése mellett, tudomásul vette s az új esperes-választást elrendelte. A debreczeni ref. egyházmegyének mult hó 29-én tartott közgyűlése — többek közt — egyhangúlag ma­gáévá tette Jánosi Zoltán azon indítványát, hogy mezőn eleső lelkészek özvegyei és árvái kétszeres kegy­díjjárulékban részesüljenek. Ev. diakonisszák a sebesültek szolgálatában. A pozsonyi ev. diakonissza-intézetben 30 ágyat rendeztek be a hadban megsebesültek számára. Ezek ápolását 4 diakonissza látja el. A helyőrségi kórházban 6, a Vörös-Kereszt részéről az állami felsőbb leányiskolában be-

Next

/
Thumbnails
Contents