Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-09-20 / 38. szám

játszott vele, a vörös lepel mögül kiveszi egyenes kardját. Föláll a bikával szemben, kardja hegyével annak nyaka fölé czéloz, azután egy ügyes mozdulattal vagy elölről vagy oldalról beledöfi a bika nyakába. Az első torreádor oly ügyesen szúrta bele a kardját a bika nyakába, hogy markolatig belement s alul jött ki. A bika néhányat rándult és összeesett. Még biztosabb a szúrás, ha a kard hegyével eltalálják a bika tarkóján azt a helyet, a hol a nyúlt agy végződik. A bika nyomban térdre rogy és odavan. De csak az első bikával végeztek ilyen gyorsan. Minthogy újonczok voltak a torreádorok, a többit csak 3—4 szúrással tudták leteríteni. Ha nem sikerül a szúrás, a bika a nyakában maradt karddal elkezd ugrálni. A kardot ki kell előbb húzni a nyakából. Ezt nagyobb ára úgy csinálják, hogy köpenyt vetnek a bika hátára, abba beleakad a kard markolatja, azután lerántják vele. A harmadik torreádor azután majd ráfizetett a bika leszúrására. Közben elesett s az átszúrt nyakú bika nekiment. Csak nehezen tudták kiszabadítani. Valahogy még talpraállt, kivette a kardját a bikából, azután a közönség tapsai közt úgy vitték ki négyen a vállukon. A hatodik bikánál még egyszer rá került volna a sor, de nem jött be. A mikor összeesik a bika, három öszvéres fogat fut be a porondra. Előbb az elhullott lovakat, majd legvégül a bikát vonszolják ki gyors vágtatással. Alig hogy elkaparják a homokos porondon a vértócsákat, máris nyílik az istálló kapuja és jön a második bika, azután a harmadik stb. Az embernek ideje sincs úgyszólván lélekzetvételre, máris kezdődik az újabb viadal. 5-től fél 8-ig megszakítás nélkül tart a vérontás. A közönség egyre szenvedélyesebben kezd belekiabálni a viaskodásba. Hol éljenzik, tapsolják a viadorokat, hol becsmérlő szavakat kiabálnak feléjük. Mi alig várjuk a végét! Végre elpusztul a hatodik bika is. A csőcselék átugrálja a kerítést. Egyesek kikapkodják a bikából a rajt maradt szigonyokat. Elviszik emlékül. Mások rámásznak a hátára s az öszvérek úgy vonszolják azt ki. Igazán undorító látvány ! De legundorítóbb mégis a szegény lovak rémes elpusztítása volt. Mindig alig vártuk, mikor fújják már le az első részt. Szinte megkönnyebbültünk, hogy a harmadik bika egy lovat sem végzett ki. Mellettünk ült egy budapesti törvényszéki bíró a feleségével. Az mikor meglátta, hogy a bika fölöklelte az első lovat, elsikoította magát. Egy kis spanyol leány, a ki mellette ült az apjával, ránézett és elnevette magát I Annak a földből alig kilátszó kis csitri lánynak, íme, már nevetségre méltó, ha valaki megborzad attól, hogy a lovat ilyen rémes módon végeztessék ki. „Gyöngéd" kis hitves lesz belőle bizonyára! S az a „bölcs" apa is megérdemelt volna valamit, az apró-cseprő gyermekeikkel ott lévő sok-sok apával együtt, a példás szülői nevelésért! A spanyolnak azonban vér kell. A mikor a negyedik bika gyors egymásutánban már három lovat fölöklelt s az első részt le akarták fújni, a derék spanyolok ordítani kezdtek újabb lóért. S addig ordítottak, mig egy újabb áldozatot nem hoztak s azzal is végzett a földühödt bika. A hatodik bikánál megint követeltek újabb lovat, pedig már tíz lovat végeztek ki a bikák. De nekik tíz ló csak nem elég egy délutánra! S téved az ember, ha azt hiszi, hogy csak a legfölsőbb karzatra fölkuporodó csőcselék ordított újabb lóért: a jobb helyeken ülő, úri ruhás emberek épúgy ordítottak. És nem a százezer számra kizavart pogány móroknak, hanem az őket kiűző római egyház hitbuzgó tagjainak kései unokái ordítottak!... Azok, a kik Krisztus igaz követőinek vallják magukat!... Eszembe jutott: mit mondana ennek az ordítozó tömegnek Krisztus, ha egyszerre csak megjelennék köztük?... A r. kath. egyház állítólag küzd a bikaviadalok ellen. Ha így lenne is, inkább amolyan tessék-lássék küzdelem ez. Próbálná csak meg azt a uiódot, a melyet az „eretneked-kel reverzális nyerés nélkül házasságra lépőkkel szemben használ: tagadná csak meg a bikaviadalokon szereplőktől a kegyszereket, az egyházi szertartással való eltemetést, mindjárt alábbhagyna ez az undort keltő szenvedély. De úgy látszik, a római egyház szemében nagyobb bűn más vallásával egybekelni, mint mesterségesen földühösített állatokkal Istent kísértő módon viadalra kelni, ártatlan állatokat fölökleltetni 1 A római egyház előtt, úgy látszik, csak az a czél lebeg, hogy minél több lélek fölött uralkodjék. Hogy ezek azután vérfagylaló módon tipornak le ezreket és ezreket Mexikó meghódításánál, vagy a római czirkuszok kegyetlenségeitől nem nagyon messze járó, állatias szenvedélyek rabjai, néki csaknem mindegy. S mégis „egyedül üdvözítő"-nek vallja magát! (Vége köv.) K. I. KÜLFÖLD. Fráncziaorsság. A franczia protestáns egyházak és a háború. Mint a genfi Semaine Religieuse-bői értesülünk, a franczia református evangélikus egyháznak 450 lelkésze közül 280 szolgál a harcztéren. A többi prot. egyházakban is ilyen arányban vonultak be a lelkészek hadiszolgálatra. A protestáns egyházak a lelkészhiányon úgy segítettek, hogy „tanításra alkalmas" világiak helyettesítik a lelkészeket. A franczia állapotokról közvetlenül természetesen most mitsem hallunk, de közvetett úton értesülünk, hogy a háború bizonyos tekintetben ott is ép úgy, mint másutt, a nyomában járó borzalmak mellett, sok jó dolgot is váltott ki. Az atheista franczia kormány a háború kitörése alkalmával azonnal beszüntette keresztyénellenes politikáját, gondoskodott a katonák lelki szükségleteinek ellátásáról, tábori lelkészeket nevezett ki a szárazföldi ós tengeri hadseregekhez és az ottani lapok is tartózkodnak most az istenkáromlástól — A „Croix-Bleu"-nek (Kék-kereszt Egyesület) most nagy a becsülete. Páris katonai kormányzója betiltotta a gyilkos absinthe-nek árusítását és ki-