Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-09-20 / 38. szám

megjegyzik, „az illető tudományszak körében abszolnte ismeretlen"; de mi sietünk óvatosságra inteni őket, mert hátha csak ők nem tudnak az eddigi nagyszabású és „elsőrangú" tudományos működésről? Azután meg, hogy a diagnózisukat is kifogásoljuk, tisztelettel kérdezzük, hogy egészen bizonyosak abban, miszerint csakugyan csak ketten vannak a kinevezettek között olyanok, a kik ama fentebb említett szerény szépséghibában szenvednek ? Egyébként azonban még minden jóra fordulhat. Ki tudja, hogy a háború végéig, a meddig a kritika fegyverei pihennek, nem ér-e a legnagyobb megszégyenítés bennünket is s a püspök ünnepélyes ígérete, valamint a „Ref. Szemle" egyik kritikusának óhajtása nem nyer-e beteljesülést az által, hogy a régi és új tanárok asztalfiók)aiból csakugyan előkerülnek azok a teljes és kész kéziratok, a melyek 10—20 éven keresztül csak az egyetemi tanári kinevezésre vártak, hogy „irigy" ellenségeikre végül lesújthassanak ? Addig azonban csak maradjunk meg vegyes érzelmeink mellett s elmélkedjünk a főpásztori kijelentések nominalisztikus jellege felett. Az angol király. A harmadik koronás fő is megszólalt immár. Az angol király szavára is kíváncsiak voltunk, annyival is inkább, mert eddig jó keresztyénnek ismertük, a ki naponként olvassa az írást. Szorongva várta maga Anglia is, hogy mit szólnak majd az anyaország háborújához a gyarmatok. A pénz- és véráldozatban rósztvesznek-e ? „A tengerentúli" népek magaviselete döntően hat Anglia háborús „üzletére". A gyarmatok részéről eddig nyert támogatásért mintegy köszönetképen ezeket mondotta V. György király : „Az utóbbi hetekben birodalmamnak, az anyaországnak és a koloniáknak összes népei összeállottak, hogy letörjék a kultura és a világbéke elleyi intézett példátlan támadást. Én ezt a szerencsétlen harczot nem kerestem. Ellenkezőleg, szavamat mindig a béke érdekében emeltem fel. Minisztereim mindent megkíséreltek, hogy a feszültséget enyhítsék és a nehézségeket kiküszöböljék. Távoltarthattam-e magamat, a mikor írott szerződések, a melyekben birodalmam is érdekelve volt, megsemmisültek és Belgium területe megsértetett, városait szétdúlták és Francziaország az elpusztulással fenyegettetett ? Hiszen akkor feláldoztam volna becsületemet és birodalmam szabadságát és az emberiséget kitettem volna a pusztulásnak. Örülök, hogy birodalmam minden része helyesli elhatározásomat. Nagybritánnia s az egész birodalmam közös örökségnek tekintik a népek és fejedelmek által aláírt szerződésekben adott szónak föltétlen tiszteletben tartását. Tengerentúli népeim megmutatták, hogy elhatározásomat helyeslik s el vannak rá szánva, hogy az igazságos ügyet védelmezni fogják. Ez ragyogó fényt vet a birodalom egységére Higyjük el György királynak, hogy „ezt a szerencsétlen harczot" csakugyan nem kereste. De azt meg ő higyje el nekünk, hogy Grey, a nemes lovag, a külügyminisztere és a nagy Asquith-kormány kereste. „Kultura és világbéke ellen" talán mi törtünk? Elég volt nekünk eddig is a magunk baja. Vagy a szövetségesünk? Szegény „barbár" Germániai így áldozta fel György király a becsületét nemcsak előttünk, hanem a sárgák és a feketék előtt is. Korai az öröm ! Kérdés, hogy a birodalom minden része „helyesli-e" az elhatározást? Ha így harczol tovább is a „vitéz" angol sereg: a „ragyogó fény" könnyen eltűnik a birodalom homlokáról, az „egységgel" együtt. Ez lesz a kijózanító tanítás György király és népe számára! Nézhetnek új, kiadósabb üzlet után. Az imádkozó Francziaország. Francziaország imádkozik. Ez a hír járja be mint szenzáczió az újságokat. Az állami protektorátus alatt álló hivatalos ateizmus szorongva figyel, mert mást nem tehet. Fölfelé nem nézhet, mert odafönn ő nem lát és nem tud semmit. Önmagában nem bízik, csak sanda szemmel pislog azokra, a kik újra imádkozni mernek, remélve, hogy hátha csoda történik s ha más nem, a kigúnyoltak, kicsúfoltak, a kiskorúak, a „lelki szegények" „pere éternel"-je mégis csak megsegíti azokat s általuk őket is, a megfagyott czinizmus enervált lovagjait. S titokban még oda is csúsznak a Notre Dame kopott lépcsőire ... Francziaország imádkozik ... De még ne hallelujázzunk. Mert ha el is ismerjük a franczia hívők kicsiny seregében az imádkozás őszinteségét, azért ez az újabb felbuzdulás még nem a tékozló fiú bűnbánatának gyümölcse, nem az új életet kezdeni akaró mélységből-kiáltása. Ez még csak a megszorult gonosztevő ravasz szűkölése, a hitetlenek szalmaszálpolitikája Istennel szemben. S mialatt szomorú szeretettel gondolunk e nagy világon ellenségeink között is élő és szenvedő hívő testvéreinkre, nem kábulunk el az Úr korbácsütéseinek ilyen visszhangjaitól. Francziaország imádkozik ... de imádkozott-e s engedte-e saját fiait is nyugodtan imádkozni eddig ? TÁRCZA. Uram, Te üzented e harczot. . . Uram, Te üzented e harczot, Hogy magunkba mélyebb pillantást vessünk, Hogy hozzád közelebb jöhessünk. Nagyon messzire voltunk Tőled, Nem tudtuk az utat megtalálni, Nem tudtunk előtted megállni. Te most hidat nyújtottál hozzánk, Hogy láttasd mérhet len felséged, Csodálatos, fénylő közelséged. Megrettent a Te nagyságod, Uram, Es kicsinységünk lehúz a földre . . . Uram, végtelen irgalmaddal födj be.