Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-01-25 / 4. szám

Fehér színház. A Fehér színház eszméje római katholikus gondolat. Nem mintha nálunk, reformátusoknál nem lett volna meg régtől fogva a vágy a színházak levegőjének megtisztítása iránt. Lapunkban többször fakadtunk ki a színházak elfajulása ellen s nem egyszer mutattunk rá arra a szomorú körülményre, hogy mennyire szertefoszlott Schiller álma, a ki a színházakat még „Moralische Anstalt"-ok-. nak tudta nevezni. A színház ma már csak akkor lehet az, ha vagy a vezetője, vagy a vezetői igazi erkölcsi ideálokat tűznek ki maguk elé s nem a zsebüket tekintik, hanem azt az óriási erkölcsi hatalmat, a mellyel a kezükben levő színház által a társadalmi rétegekre befolyást gyakorolhatnak. Hogy ilyen idealisták a magyar viszonyok, a magyar közállapotok és specziálisan a budapesti légkörben nem tudtak még eddig előállni, az, sajnos, nagyon is természetes. A hitetlenség és erkölcstelenség nagyobb tombolására s a keresztyén erkölcsi Öntudat nagyobbarányú fölébredésére volt szükség, hogy a Fehér színház eszméje nálunk felvetődjék. Tekintet nélkül a mozgalom megindítóira, a nagy, közös keresztyén érdekek közös védelmezésére való elhivatottság érzetében örömmel üdvözöljük ezt az eszmét. A római katholikusok kezében van most a pénz s a tömegérdeklődés felébreszthetésének minden eszköze. Szegénységünkben mi csak ábrándozhatunk, ők azonban terveiket meg is valósíthatják. Nos, tehát rajta! Prohászka püspök ragyogó beszéde minden felekezeten felül álló egyetemes keresztyén gondolatokkal volt telve. Benne a különböző igazságok különböző színű drágakövei egymásra halmozva szinte egymást homályosították el fényükkel s erejükkel. „A fehér színház alatt nem értek én valami naiv moralizálást, nem gyerekszínpadot vagy kolostorbeli lányok színpadát — mondja Prohászka —, hanem színpadot, melyen az élet mutatkozik be, a melyen a bűn és erény jelenetei botlanak, ütköznek, csapkodnak egymásba; a melyen melegvérű alakok és nem csinált, holdkóros sziluettek szerepelnek. Föleresztek erre a színpadra démonokat is, a kik testek, lelkek fölött alkusznak; nem félek az igazság és gonoszság, a gyengeség és erő logikájától; hadd lássam azt az egész fejlődést, de azt akarom, hogy ne rántson le a sárba, hanem a szépség s az erő ideáljai felé tereljen. Az én színházam múzsája tehát nem vérszegény, sápkóros leány, hanem egy tiszta leány; fehérsége a tisztasága; fehér azért, mert mosakodik, mert nem gyűrött arczú és blazírt ..." „Nem kifogás az, hogy a közönség kívánja a trágárságot. Arravaló-e a művészet, hogy a közönség lehúzza azt a trágárságba ; vagy arravaló-e, hogy ő emelje a közönséget a magasba? A közönségnek nem csupán azt a részét kell okvetlenül tekintetbe venni, a mely csak ösztöneit és vágyait legeltetni jár a színházba. Az ilyen eltévelyedésekhez az egész társadalomnak van köze, mint a hogy köze van a mocsárhoz, a melyből baczillusok szállnak szét s méltán kívánhatja, hogy kiszárítsák azt: köze van a fertőző beteghez, a kit a hatóság személyes szabadságában is korlátoz a felgyógyulásig; úgy kell e fertőző művészetet is dezinficziálni az igazi művészet védelmére." Valóban gyönyörű, egészséges, tiszta ideálok ! S ha megvalósulnak, az egész magyar keresztyénség fogja meghajtani a lobogóját az alapítók előtt. TÁRCZA. Karácsony a kórházakban.* Kicsiny szobámban ülök elmélyedne, Az új esztendőről elmélkedem : Hoz-e majd ébredést e langy színekbe, Nyit-e virágot égi szerelem f Isten országa van-e eljövőben i Készítik-e útját szorgos kezekf Van-e sok munkás az Úr szöllejében i Az idők — sietésre intenek! Egy kis lapocskával zavar a posta, Pillantásom hamar átfut rajta . . . De íme, sajgó szívem, hogy megdobban ! Remény, derű, erő, felbuzdulás Mért tölti most meg lelkem egyre jobban, S a tépelődés mért lesz haladás 9 Azt olvasom : az Úr több hív szolgája, — Szívükön, vajh, mi fény sugárzott át 9 Karácsonykor kórház- s börtönben járva Vigaszt hintett, s osztott úr vacsorát! Hozsánna ! Ujjong szívem, — az Úr velünk, Ezen az úton odaérhetünk! Oh merjetek! Ti ifjak, csak merjetek ! A kóró kivirult, zöld ággá vált, Ne múljanak el már többé ünnepek, Hogy meg ne éreznétek: hol kiált Megrongyolt test s lélek Megváltó után. S ők érezzék, hogy éreztek velők, Mert egy meleg és szerető szó nyomán Megnyílik Krisztusnak az ő szívok. Oh, mi papjaink! Ez útra térjetek! S áldás kíséri minden léptetek. Mind menjetek! Mert ne csak itt, de széjjel E tépett ország minden városán Nyújtsatok vigaszt, szeretettel eréllyel A kórház és börtön komor ablakán. Oli menjetek; és ágytól ágyig járva Osszátok a szent vacsorát nekik S bűnbánatra lelketek gazdagsága Mélyéből majd reményre is lelik. * Lásd lapunk jan. 11. számát.