Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-09-13 / 37. szám

kápolnában is misézett egy csomó pap, ezért bementünk a sekrestyébe. Vígan dohányozó reverendás atyafi fogadott bennünket s, miután a belépődíjakat leszámoltuk a kezébe, kinyitogatta a szekrényeket, a melyekben Ferdinándra és Izabellára vonatkozó értékes relikviák voltak. Csodálkoztunk, hogy ezeket a rendkívül értékes nemzeti kincseket nem valami múzeumban őrzik. Nemsokára véget ért a csöndes mise a szomszédos kápolnában és, a kriptába vezető ajtó fölnyitása után, megláttuk Ferdinándnak és Izabellának, azután leányuknak, Örült Jankának és férjének, Szép Fülöpnek, meg kis gyermeküknek a koporsóját. Milyen remények közt zárták le még ezek a szemüket! S hogy szertefoszlottak azok azóta mind ... Mi lett a régi dicsőségből ? ! . . . Fölmentünk újra a várhegyre. Fölmásztunk a nagy Őrtoronyba, az Aleasa-ba.. Innen adták a mórok zászlólengetéssel az ostromlók tudtára, hogy megadják magukat. Gyönyörű kilátás nyílik innen a várhegy lábainál elterülő nagy völgyre, a szomszédos halmokra, régi bástyákra, várfalakra és a kopár Sierra Nevada havas bérczeire. Ennél szebb lakóhelyet valóban nem választhattak volna a kalifák. Valóban nem csoda, hogy távozóban könnyező szemekkel nézett reá vissza az utolsó kalifa . . . Ittunk a vár ősi kútjának kristályvizéből, melyből századokon át arabok ittak. Azután búcsút intettünk a régi időkből hírmondónak ittmaradt, csodaszép világnak s a szép Alemada-parkon át indultunk lefelé. A lelkünk csak úgy zsongott a fölvarázsolt képektől, a mikor még félmillió arab lakott itt, a mikor még fehér köntösű, fekete arczú, turbános mórok lovagoltak, lefátyolozott arczú nők jártak itt . . . Hát még akkor milyen szép lehetett itt minden . . . Ábrándozásunkból a szállónk előtt összegyűlt nagy tömeg hangos kaczagása ver föl. A téren, a szabadban mozit állítottak föl. Az ingyen látványosságot élvezik több ezren. Ezek ugyan nem bánják, milyen lehetett Granada 5—600 évvel ezelőtt. Ezeknek ma is csak „panem et circenses" kell! 25-én reggel útrakeltünk Madrid felé. A vonatok nem sok gondot fordítanak az utazók kényelmére. Közvetlen kocsik nincsenek. Kétszer is át kell szállnunk Madridig: Moredánál és Baezában. Utunk, különösen az elején, rendkívül kopár hegyek közt visz. A föld vöröses barna, mintha kiégett volna. A terméketlen szántóföldeket óriási kaktuszok szegélyezik. Általában az egész országban a kaktusz szolgál élősövény gyanánt, a mi még barátságtalanabb benyomást ad a kietlen tájaknak. Fát apró olajfáktól és bozótos cserjéktől eltekintve, alig látunk. Mindig várjuk, mikor jön már szebb tájék ? Csak nem akar jönni. Olyan az egész vidék, mintha Afrikában járnánk . . . Baeza felé kpzd kissé zöldülni a táj. De a mint elhagyjuk, újra kopár vidék következik, a míg csak át nem szeljük a Sierra Morénát. Bár egész spanyolországi tartózkodásunk alatt nem panaszkodhattunk az időjárásra, mert a 40—47° C-ig emelkedő spanyol hőséghez, hál' Istennek nem volt szerencsénk, egy kis ízelítőt mégis kaptunk belőle ezen az úton. Baezától a Szevillából jövő Pullmann-kocsin jöttünk. Valóságos gőzkamra volt. A mindkét oldalon tárva-nyitva hagyott ablakok mellett is ingujjra vetkőzve hevertünk fülkénkben. Szerencsére, kevesen voltunk, mert megfőttünk volna. Egyik-másik úr átallotta eleinte, hogy első osztályú utas létére így megsértse a spanyol etikettet, de róluk is lekerült a kabát meg a mellény nemsokára. Madrid felé azután a hőség is alábbhagyott, a tájék is kissé zöldebbé vált. V^órai késéssel, jó későn végre beértünk a 600 ezer lakosú spanyol fővárosba. Az érkezési pályaudvar felé eső új városrész széles útaival, modern épületeivel kellemes benyomást gyakorolt reánk. Másnap, 26-án reggel, miután jegyet váltottunk a délutáni bikaviadalra, elmentünk a világhírű képtárba, a Prado-ba. Néhány órát töltöttünk itt a flamand iskola két nagy mesterének: JRubens-uek és Van Dyek-nek s a spanyolok két legkiválóbb festőjének: Velasquez-nek és Murillo-nak gyönyörű alkotásai előtt. Spanyolország fénykorából valók ezek a kincsek. Azóta művészek is alig teremnek náluk. A legújabbak közül az egyetlen Goya emelkedik ki. Feltűnő sok a képtárban a fantasztikusnál-fantasztikusabb szentkép. A képtárlátogatók, de az utczán járók-kelők közt is föltűnt, hogy nemcsak a nők, de már a fiatal lányok is erősen rizsporozzák és festik magukat. A képtárban is találkoztunk több pappal. A meleg időben is fekete hátpalástot hordanak. Az olasz papokhoz hasonlóan, ezek is idétlen, lapos, szőrös kalapot viselnek. Nagyobbára sovány, jezsuita típusok, de akadnak köztük jól elterjedt alakok is. (Folyt, köv.) K. L BELFÖLD. A Lorántffy Zsuzsánna-egylet hadikórháza. Régi vágya volt ennek a törekvő evangéliumi egyesületnek, hogy ne csak a lelki munka számára legyen hajléka, hol összegyűjtheti híveinket, s az „áldott orvos", Jézus ereje által gyógyíthatja a lelki sebeket, hanem szeretetét kiterjesztve a testi betegségben sínylődőkre, őket is egészségesen bocsáthassa útjokra. Sok eszköze megvolt már; különösen derék diakonisszái óhajtottak volna saját otthonukban szolgálni ilyen módon is az Úrnak, hiszen lelkileg nagy buzgósággal szolgálják Öt már régen a könyörületesség terén. Hamarább teljesült az egylet óhajtása, mintsem hiányos anyagi eszközei miatt remélhette volna. De mert jó utón halad, s mert kötelességét embertársai iránt mindig komolyan fogta fel, megtalálta az alkalmat is reá. Már a háborús hírek első felmerülésekor, négy év előtt, felajánlotta imatermét kórház czéljára 40 ággyal; a hadvezetőség az ajánlatot természetesen hálásan fo-