Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)
1914-08-30 / 35. szám
latokat tettünk ? Bizonyára letagadhatatlan érdemeink vannak a politikai közélet terén. De a politikai kiválóságmásokat nem tesz most hadmentesekké. Illusztris nevekkel járultunk hozzá a közművelődés kincseihez. De írók és tudósok most puskával cserélik fel tollúkat. Mindenekfelett megbecsülhetetlen az a munka, melyet iskoláink által teljesítünk. De most még a közoktatás szolgálata sem jogczím a hadmentességre. Egyházunknak minden ilyen másod-, harmadrangú szolgálatát mellőzve, csak egyben: tulajdonképeni főhivatásúban- találhatunk igazolást a kiváltság nyugodt élvezésére. Az egyház azzal az igénnyel lépett a nemzet elé, hogy nyújtja a legfőbb jót: az emberi lélek vallási éhségének kielégítését, az igaz Isten ismeretét, a mint Fiában megjelentette magát nekünk és ezzel az emberi lélek erkölcsi romlásának győzelmes ellenszerét, a bűntől megtisztító és új életben nevelő kegyelem erejét. A nemzet elfogadta az egyháznak e felajánlott szolgálatát. Milliók adták oda életüket, hogy ennek az Evangéliumnak a világosságánál és ereje által irányittassanak. S az egyház így vállait szolgálata fejében, nemes, lovagias viszonzással a nemzet felmentette az egyházat a hont védők kötelességei alól és a megvédettek nyugalmas biztonságába helyezte. Háború zajában se szűnjek meg munkája. Pillanatra se apadjanak ki azok a források, a melyekből a keresztyénség ereje ömlik a nemzet életébe. De lerójjuk-e ezt a szolgálatot époly gonddal, mint a hogy fenntartjuk magunknak az érte járó honoráriumot? A nemzet dolgozó egyházat tisztel. Dolgozó egyház vagyunk-e ? Lelkészeink tipusa csakugyan úgy áll-e a városi és vidéki közvélemény szemében, mint a nemzet számára életérdekű munkában emésztődő hős, a ki béke idején is nagyobb érték, semminthogy háborúiban nélkülözhető volna? Jó felhasználnunk a dobpergés, kürtzengés, ágyúdörej és kardcsattogás között nekünk megmaradt csendességet szigorú önvizsgálatra. Elvégeztük-e, a mire vállalkoztunk? A községünkben és városunkban reánk bízottak eljutottak-e mind annak a Megváltónak igaz megismerésére, a ki mindnyájunknak életszükséglete ? Nincs-e körülöttünk és közöttünk rengeteg, sötét tudatlanság a keresztyénség legegyszerűbb tényei és igazságai felől ? Nem garázdálkodik-e egész községeken végig épen ezért egy-egy mohó, pusztító bűn, a munkaerőt sorvasztó ital, a népet tizedelő erkölcstelenség, a lelket kiölő léha káromkodás ? Nem sülyednek-e százezrek mind mélyebbre a magasabb, isteni dolgok iránti holt közönyösségbe ? A nemzet azt hiszi, hogy mindezek ellen a bajok ellen, a melyek jelenét, jövendőjét csak ronthatják egy nemzetnek, lázas munkát fejt ki egyházunk. A nemzet • felteszi rólunk, hogy magának pótolhatatlan veszteséget okozna, ha minket ebből a munkából kizökkentene. Emlékek szállnak fel . . . Kvaterka, kártyaasztal mellett „agyonütött0 délutánok. Kényelmes munkakerülés. Szemünk behunyása. hogy ne lássuk meg a szolgálatért kiáltó nyomorúságokat. Önelégült „téli álmok", az úgynevezett „jól elvégzett munka" után, mely, ha Összeszámítjuk, heti hét, nyolcz órára is alig rúgott. Isten, légy irgalmas nékünk! —r —s. KRÓNIKA. Az új tanév. Hosszas tanakodás, tanácskozás után úgy döntöttek állami és egyházi hatóságok, hogy az iskolák a rendes időben az egész vonalon megnyíljanak. Ez is egyik jele a szükséges nemzeti önbizalomnak ós jó reménységnek. Megkezdődik az új tanév. Emlékezetes lesz sok generaczión át. Most a közelgő . hónapokban lesznek a nagy döntő csaták. Most íródik egy darab történet. Hogy tanulják majd ezt is, pragmatikusan feldolgozva, a mi unokáink. Hiszen a nagy szabadságharcz óta nem volt még válságosabb helyzetünk . . . Tanárok, tanítók, ifjúság, a kik most az iskolákba rukkolnak be, bizonyára mely meghatottsággal talalkoznak a tudomány és kultura csarnokaiban. Eszünkbe jut, hogy most nem ők vezetnek, nem az övéké a szó. Most azoké, a kik máshol, inas fegyverekkel vitezkednelt azokért, a melyek előttünk életünknél is drágabbak . . . Most ennek a tanévnek a kezdeten bizony nehez lesz belemenni a szokott kerékvágásba. Mert bizony kicsisegnek, szürkenek tűuik fel előttünk sok minden, a mire máskor oly nagy súlyt helyeztünk: tudományos problémák, grammatika, szintaxis, ki tud most teljes ügy elemmel fordulni ezek fele?! Senki se vegye ezt rossz néven tanártol vagy tanítványtól. Gondolatunkban ott járunk mindnyájan, a hova a többiek mentek, a hol kedveseink vannak, ertünk vigyáznak, küzdenek és vérzenek. Velük együtt mindnyájunknak most csak egy gondolatunk van 1 . . . Új tanév ? Meddig tartasz, milyen leszel? Majd mondjuk egy szívvel és lélekkel: Jövel szent Lélek, erősíts, vigasztalj, segíts és tarts meg mindnyájunkat és adj boldogabb, nyugodtabb esztendőket! TÁRCZA. A harsányi hegyen. Kiugró szikla — mintha szószék lenne, Kövek közt fű nő széles padmalyán, A hangfogó az ég egy kis darabja, Már messze sincs innét talán? . . . Kék mosolyát először ide adja. Igen, hatalmas, nagy szószéken állok, A mit erős istenkéz épített, Mit nem zúz szét csak sz ő búsulása! . Ó! hogy nyerek most hitre több hitet, Mely minden kétely sírját itt megássa.