Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-08-16 / 33. szám

Az alkalom ajtaja nyitva lesz. Ha mi habozva bámuljuk, — más lép be rajta. A fold fel lesz szántva : a ki a magot veti, azé lesz az aratás. Készüljünk tehát fel! Ajánljuk oda öntudatosan Istennek életünket és a vezetésünk alatt álló minden erőt és intézményt ennek a páratlanul dicsőséges szolgálatnak a lerovására. Gyűjtsük fel személyes tapasztalásunk kincsestárába azokat az erőket, a melyekkel lehet valóságos békességet árasztanunk a nehéz terhek alatt panaszkodók lelkébe és lehet állandó életre vezetnünk a váratlanul felvillanyozott erkölcsi életkomolyságot. Röviden : teljesedjünk meg a Krisztus Lelkével, hogy eszközeinek használhasson. S azután imádkozzunk! Aratókért, hogy a nagynak ígérkező termés valahogy el ne vesszen ! Az Isten országának győzelmes eljöveteléért. Végül pedig, de nem legkevésbbé : lássunk hozzá a munkához most nyomban. Ezer alkalom vár most annak gyakorlati bebizonyítására, hogy a „Krisztusi szeretet" nem képmutató frázis az ajkunkon. Vegye ki egyházunk ne csak tagjai által, hanem a maga testületi minőségében is minden lehetséges módon az őt megillető nagy részt a különféle segítő és gondozó akcziókból, melyek a háború ütötte sebek orvoslására megindultak. Mutassuk meg azt is, hogy igazán hiszünk az imádságot meghallgató élő Istenben és járuljunk hozzá gyakorta való magányos és nyilvános könyörgésünk erejével, háborús ügyünk győzelméhez. Ne legyen olyan anyagi, vagy lelki erőnk, a mit közömbös tétlenségben tartogatunk, míg odakint a nemzet válságos helyzete szolgálatot parancsol! Ne felejtsük el: a nehéz időkben teljesített barátságos szolgálat felejthetetlen marad. S épp úgy: a nehéz időkben megtagadott, elhanyagolt szolgálat megbocsáthatatlan marad. Hogy a háború után mennyire leszünk illetékesek és képesek a megoldásraváró feladatokkal megküzdeni, jórészt attól függ, hogy most, a harcznak nehéz hónapjaiban milyen értékét, hasznát, áldását fogja egyházunknak megtapasztalni a nemzet. Válság felé sietünk, válságban vagyunk. A mérlegre helyeztek láthatatlan kezek. Milyeneknek találtatunk? r. s. Egyházi gyűléseink. Augusztus hó második felében és szeptember hó folyamán tartjuk rendes körülmények között egyházmegyei gyűléseinket; október hónapban szoktuk tartani kerületi közgyűlésünket. Előreláthatólag épen a jelzett időben lesznek majd a nagy világháború döntő eseményei. A közlekedés javulása sem remélhető arra az időre. Nagyon valószínű tehát, hogy a gyűlések tartása késedelmet fog szenvedni. Úgy hisszük, hogy ebből semmi baj nem háramlik egyházunkra és pedig különösen abban az esetben nem, ha a bírósági ügyek már előzőleg elintézést nyernek. Most e súlyos megpróbáltatásunk idején azzal az indítvánnyal lépünk fel: kíséreljék meg az egyházi bíróságok elnökségei az illetékes tényezők útján a peres ügyek lehető kevesbítését. Most, mikor annyi a kívülről reánk törő bősz ellen, mikor egyházi életünk is, fájdalom, előreláthatólag sok sebtől fog vérzeni, igazán helyén való lenne, ha mi egymásközt nem kisebbítenénk és emésztenénk egymást kicsinyes patvarkodásokkal. Most e nagy felbomlás idején legyen legalább a mi falainkon belül békesség, megértés és megbocsátás! Kérjük és várjuk erre nézve a gyorsan meginduló kezdeményező lépéseket. P. TÁRCZA. Afrikai levél. II. A hol Pálék hajója az utolsó napok viharait szenvedte, mi szép csöndesen beeveztiínk az új máltai kikötőbe : La Valettába. Az angol tette rá a kezét jó egy százada. Megerősítette úgy, hogy alig veszik el tőle többé. A félelmetes sziklaerődöket 8000 katonája és körülbelül 12,000 tengerésze őrz>. Tudja nagyon jól, mit jelent ez a sziget a Földközi-tenger kellős közepén. Övé a Földközi-tenger két kapuja: a Gibraltár és a Szuez-csatorna, övé a közepe : övé az egész tenger, ő az ura a keletre vivő útnak. De az újabb erődítések építésén kívül egyebet is tett. Meglátszik a keze munkája mindenütt. Bár olasz a lakosság jórésze, rend és tisztaság honol mindenfelé. Itt nyílt először alkalmunk az afrikai hőség megtapasztalására. A 31. szélességi fokhoz, útunk legdélibb pontjához értünk. A sziget ugyanis az afrikai part bemélyedésénél, így valamivel lejebb fekszik, mint útunk további része : Afrika északnyugati partvidéke. Perzselve tűzött a nap a nagy sziklatömbökre, a melyek csakúgy sugározták ki magukból a meleget. De a hajók mellett siirgölődő-forgolődó, félig mezitelen szénmunkások százait és százait látva, megvigasztalódtunk: mi nekünk mégis csak jobb dolgunk van I Az utczákon járva, szemünkbe ötlött a nők érdekes ruházata. Nagy fejabroncsra feszített, hosszú, fekete leplet viselnek mindannyian. Ez alatt viszik kosaraikat, gyermekeiket. Épen ünnepnap volt. A nép seregestől tódult a földíszített főútakon át a templomokba. Rendkívül vallásos a nép. Hétköznap is szinte ellepik a templomokat. A kiszorulók az utcza kövezetén térdelnek, imádkoznak. Bementünk mi is a dómba. A máltai lovagrend építtette a XVI. század végén pazar fénnyel. Térdelő sokaságot látunk magunk előtt. Közbe-közbe egy-egy széken ülő. Padok hiányában ugyanis itt is az a nem valami áhitatgerjesztő déli szokás dívik, hogy a templomszolgák székeket kínálgatnak a jobb ruházatúaknak egy kis baksis ellenében. Majd a máltai lovagrend nagymesterének palotájába mentünk. Ma a sziget kormányzójáé. Ez is a XVI. század végén épült nemes egyszerűségű külsővel. A gyűlés-