Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-07-26 / 30. szám

tályfőnök sorba kérdezte tőlünk, hogy ki milyen életpályát választ az érettségi után. A lelkészit, mondottam. Nyíltan, az összes másvallású fiúk fülehallatára, az osztály előtt kigúnyolt érette. „No fiam, úgy látszik, te sem akarsz többet dolgozni!" A megszégyenítés arczomba kergette a vért, kis hijja, hogy meg nem futamodtam. A többiek — hallván az osztályfőnök szavait — emelt fővel, kifeszített mellel büszkén diktálták választandó pályájukat: orvosi, mérnöki, jogi stb. Hányat s épen a legkiválóbbakat riasztotta vissza a tanár úr. S mindezt pedig nem állami főgimnáziumban, nem más vallású tanár cselekedte, hanem a nagykőrösi ref. főgimnáziumban egyik, presbiternek is megválasztott tanár, a kinek már az édesapja is az egyház kenyerét ette. A diákszövetség munkájáról tapasztalatból tudom, hogy meg tudja változtatni az ifjúk életét, gondolkozásmódját. Tudom, hogy orvosi, mérnöki, jogi s egyéb világi pályákon tanuló ifjakat megnyert a naponkénti rendszeres bibliaolvasásnak és imádkozásnak. Micsoda gyönyörűséges perspektívát tár e tény elénk a lelkésznevelés terén. Ha gimnáziumainkban gyógyító, átformáló munkája neki lendül, megkétszereződhetik a theologusok száma. S nem kell megelégednünk a hozzánk jövőkkel, hanem rostálhatunk s a színejavát válogathatjuk ki . . . Csakhogy . . . (mit keres itt ez a csakhogy ?) az állami intézetekben szívesebben látott vendég a diákszövetség, mint a ref. egyház iskoláiban, a hol pedig otthon érezhetné magát. Es a legnagyobb ellenzői nem a matematika professzorai, hanem a vallástanárok, a kik maguk is lelkészek volnának ... No de sebaj ! Az a fő, hogy különböző jegyzőkönyvekben, olykor a zöld asztal mellett is elsírjuk nagy búsan, hogy hát fogynak a theologusok! Hát nem haladás már ez is ? Haladás, de nem gyógyulás! Nekünk pedig gyógyulás kell, mert a kolozsvári theologia értesítője azt jelenti, hogy ott a theologusok száma 6 év alatt 68-czal, mond hatvannyolcczal apadt. Nem a pénz, hanem a Lélek hiányzik ! . . . Nem jó olvasmányok a jegyzőkönyvek. Sokszor megszomorítanak. —y —y. BELFÖLD. A losonczi cserkésztábor. 1914. VI. 25—VII. 8. Már több ízben említettük lapunkban, hogy a Budapesti Ref. Ifj. Egyesület cserkészcsapatai a diákgyűléssel egyidejűleg Losonczon nagyszabású táborozást rendeztek. Miután azonban a serdülők közötti munkában nem kisjelentőségű esemény volt ez a táborozás, szükségesnek tartjuk külön is megemlékezni róla, annál is inkább, mert a BRIE. tábor fontosságát az állami felsőség is elismerte azáltal, hogy az Országos Testnevelési Tanács képviseletében Galambos Ede tanácstag, a ki egyben a cserkészet ügyének előadója is a tanácsban, meglátogatta cserkészeinket Losonczon és ott mindent megszemlélt. Valóban sok látnivaló volt ott. A ki érdeklődött, most megtapasztalhatta, hogy mennyi jó cselekvést, összetartást, engedelmességet, odaadó figyelmet, egymás iránti szeretetet vált ki ez a munka a fiúkból, ha a vezetők olyan hűségesen munkálkodnak a vezetésükre bízott nyáj között, mint a BRIE. nagy önfeláldozással, szeretettel működő cserkésztisztjei. Losoncz a cserkésztábor iránt melegen érdeklődött, de semmi baja sem volt vele. A táborozó fiúk maguk látták el magukat mindennel. Maguk főzték ízletes ebédeiket, vacsoráikat (mi is megkóstoltuk, jó volt! Szerk.), maguk hozták ki kis szerkocsikkal a városból, a mire szükségük volt, egyszóval a maguk lábán jártak. A mint figyeltük őket nap nap után, nem győztünk eléggé örvendezni munkaszeretetükön és munkabírásukon. Reggel hatkor elhangzik az ébresztő. Hétkor már rendben az egész tábor. Kezdődik a reggeli munka: fahordás, vízhordás. Nemsokára megjönnek az élelemhozók. Megkapja minden konyha az ebédrevalót. Már ég is a tűz a tábori tűzhelyeken. Egy órakor ebédel a tábor. Nyomban elmosogatnak. A délután a szórakozásé, játéké, sporté. Olykor kirándulnak, fürdeni mennek. Este pedig, a mikor már hosszúra nyúltak az árnyékok s csend üli meg a tájat, felgyullad a fiúk nagy tábortüze s felhangzik az ének: „Mondd, ott lellek a forrásnál, y a dicsőség bérczfokán?" Oly lélekemelő a félszáznál több üde fiúhang éneke, a mint az esthomályban „csendül ajkukon égi szózat". S milyen szent reménységgel, bizodalommal volt teljes feleletük is: „Ott, igen ott lelsz te engem Az élet forrásinál, Oh, hogy örvend s vár a lelkem Ily viszontlátásra már!" Elsziinik a dal, magasra csap a lobogó láng, felhangzik az^Ige. Megyercsy Béla szól a fiúkhoz az írás valamely része alapján. Ez a nap legfőbb eseménye. S a sóvár fiúlelkek oly örömmel hallják a szót. Hisszük, hogy jó földbe estek a magvak, mert már láttuk is a gyümölcsöt. Serdülőink életében már mutatkoznak a jó gyümölcsök. Ki 30 annyit, ki 60 annyit, Isten segedelmével volt, a ki 100 annyit is gyümölcsöz. (Erről sok szülő tesz bizonyságot! Szerk.) S napközben, a mikor ép nincs egyéb dolog—nagy szó ez, mert 2—3 óránál tovább egy-egy fiúnál soha nem tart egy egész napon át ez az állapot a tábori életben! — itt is, ott is beszélgető párokat látunk. Komoly szó esik köztük. S aztán felcsendül itt is, ott is az égi szózat „ott, igen ott lelsz te engem az élet forrásinál!" A cserkészmunka mélyen szántó munka a serdülők között. Megragadja az ifjú lelket. Kimozdítja addigi tétlenségéből vagy cselekvésnélkiiliségéből. De be is tölti vágyakozásait. Megmunkálja a rábízott talajt. A lelkiismeretes vezető pedig tiszta búzát vet a talajba s nem konkolyt. Fiaink losonczi cserkésztársai — mert pár héttel