Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-01-18 / 3. szám

lisan és elevenen gyülekezetéhez. Az ő imádsága zárta is be a szépen sikerült estélyt, melynek rendezéséért Nagy Ivánnak, a templom orgonistájának ez úton is köszönetet mondunk. Negyedik vallásos-estélyünk február elsején vasárnap este 6 órakor lesz a Család-utczai imateremben, jövő számunkban közzéteendő programm szerint. Szerkesztőségi vacsoránk f. hó 15-én este volt a Katona-féle vendéglőben. Talán a hely szokatlan volta miatt is jöttek el kevesebben: Néhány kedves új résztvevő is megjelent. Ott voltak: György Endre, dr. Darányi Gyula, dr. Versényi György, dr. Pruzsinszky Pál, dr. Pethő István, dr. Tóth Dezső ügyvéd, Csikesz Sándor kiscsány-oszrói lelkész, Vargha Antal, dr. Schöífer Pál, Megyercsy Béla, Sebestyén Jenő és a szerkesztők. Az estét kedélyes és tanulságos eszmecsere közben töltöttük el, megbeszélve az aktuális egyházi dolgokat; megemlékeztünk nagy halottunkról, szövetségünk tiszteletbeli elnökének elhunytáról, a halála altal előidézett új helyzetről. A borongó kedélyeket annak a kedélyes „költői levélnek" felolvasása vidámította fel, a melyet kedves munkatársunk bj. Szentesről írt a szerkesztőséghez. Legközelebb, hisszük ismét többen leszünk. Lapunk átvételi ós fejlesztési költségeire Miklós Géza székesfehérvári ref. lelkész 6 K-t küldött, a mit e helyen is hálásan köszönünk s kérjük lapunk olvasóit és barátait további adakozásra. Ez alapunk végösszege 1929 korona. IRODALOM. Egy-két szó Rousseauról. Dr. Szlávik Mátyás eperjesi theol. akad. tanár e lapok 1. számában eléggé beható ismertetés tárgyává tette Rousseau mint moralista czímű dolgozatomat. Ö Rousseauról, mint bírálatában látom, sok tekintetben ellentétesen vélekedik, mint én s így természetes, hogy dolgozatom iránya, szelleme, következtetése sem nyerte meg mindenben tetszését. Ehhez teljes joga volt. Kevésbbé helyes az az eljárása, hogy bírálatában Rousseaura vonatkozólag olyan tételeket állít, a melyek a valóságtól messze állnak. 1. Állítja: „Szívettépö fájdalmát és lelkiismereti furdalását (a melyről én dolgozatomban szólottam) nem ismerem". Ez az állítás úgy tünteti fel a dolgot, hogy Rousseau művében ilyen nyilatkozatok nem találhatók; pedig dehogy nem, csak dr. Szlávik M. nem ismeri őket. íme Rousseaunak egynéhány idevágó nyilatkozata 1. A Társadalmi Szerződésben, a bűnösök megkegyelmezéséről szólva, ezt írja: ,,De érzem, hogy szívem sajog s visszatartja tollamat; bízzuk az ily kérdések tárgyalását az igaz férfiúra, a ki még sohasem vétett s így sohasem szorul kegyelemre." 2. A Vallomások XII. könyvében írja: „Mikor a Nevelésről szóló értekezésemen elmélkedtem, éreítem, hogy elhanyagoltam oly kötelességeket, a melyek alól semmi sem menthetett fel engem. Végre lelkiismeretfurdalásorri oly élénk lőn, hogy szinte kiragadta belőlem az Emil elején, hibáim nyilvános bevallását és maga a czélzat oly világos, hogy egy ily passzus után meglepő, hogy valaki ezért még nekem szemrehányást tenni bátorkodik." 3. Az Emil I. könyvében tett nyilatkozata így hangzik: „A ki nem birja teljesíteni az apa kötelességeit, annak nincs joga apává lenni. Sem szegénység, sem elfoglaltság, sem emberi tekintetek nem mentik fel az alól, hogy gyermekét maga táplálja és nevelje fel. Elhiheted ezt nekem, olvasóm. Kimondom, hogy a kiben van érzés és elhanyagol ilyen szent kötelességet, sokáig fog keserű könnyeket ontani hibája miatt és nem talál soha vigasztalást." 4. Saint-Germainhez intézett levelében 1770-ben újból vádolja magát oly megalázkodó hangon, a milyet még tőle nem hallottunk: „A példa, a szükség, annak becsülete, a ki kedves volt előttem s más hatalmas okok arra indítottak, hogy a lelenczházba adjam gyermekeimet és megakadályoztak abban, hogy magam teljesítsem a természet első, legszentebb kötelességét. Ebben távol attól, hogy mentegetném, vádolom magam ; és ha eszem azt mondja, hogy helyzetemben azt cselekedtem, a mit cselekednem kellett, kevésbbé hiszek neki. mint szívemnek, mely jajong és azt meghazudtolja. Magaviseletemet nem titkoltam el barátaim előtt, nem akarva jobbnak feltűnni előttük, mint voltam. Menynyire kihasználták ezt ellenem, mennyire igyekeztek jellemem rovására írni azt a hibát, a mely csak balsorsom műve volt. Mintha vétkezni nem emberi dolog volna, a mi még az igaz emberrel is megesik! Hibám súlyos volt kétségkívül megbocsáthatatlan; de ez volt az egyedüli és nagyon megbűnhődtem érte ..." 5. Ugyancsak 1770-ben ezt írja, a családi életről írván, egy nagyvilági hölgynek: „De én családról, gyermekekről beszélek ; asszonyom, szánakozzék azokon, a kiket zordon sorsuk megfoszt az ilyen boldogságtól; szánakozzék rajtok, ha csupán szerencsétlenek s még inkább, ha bűnösök. A mi engem illet, sohase fogják látni, hogy én, a ki megfeledkeztem az igazságról, elveimet magaviseletemhez fogom idomítani; sohasem fogják látni, hogy meghamisítom a természet és a kötelesség szent törvényeit, hogy enyhítsem hibáimat; jobb szeretek értök bűuhődni, mint azokat mentegetni." 6. Végre a Réveries du promeneur solitaire (IX.) czímű művében, a melyet kevéssel halála előtt fejezett be, elbeszéli, hogy egy sétája alkalmával egy 5 — 6 éves gyermek szaladt hozzá és átölelte a térdét: oly meghitt és oly kedveskedő arcczal nézett reám, hogy szívem elérzékenyült s így szóltam magamban: így öleltek volna egykor az én gyermekeim engemet!" Ha az utóbbi nyilatkozatot Rousseau szigorú kritikusa nem ismeri, azon nem csodáikon zom: azok csak franczia nyelven olvashatók: de hogy a három előbbit sem ismeri, a melyek magyar fordításban is megjelentek s mégis elítélő nyilatkozatot tesz Rousseauról, az már súlyosabb beszámítás alá esik. 2. Második állítása bírálómnak Rousseauról a következő : „ Vallomásai farizeusi lelkületű embernek tüntetik fel ngy családjával, mint a társadalommal szemben ; nagyszámú ellenségei, sőt szeretői hibáit is könyörtelenül kifecsegi. Csakugyan vizet prédikált és maga bort ivott." Bírálómnak igaza volna, ha Rousseau mások hibáinak