Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-01-18 / 3. szám

leleplezése mellett, magát hibátlannak tüntette volna fel és ha az erény hirdetése, követelése mellett maga mindenféle bűnökben leiedzett volna (a farizeus alatt ilyesfélét értünk). A mi az előbbit illeti, egészen másként áll a dolog: Rousseau Vallomásaiban saját elkövetett hibáit, ballépéseit mind kitárja a világ előtt, hogy láthassák az emberek, milyen volt ő valójában s mennyiben lehet ellenségei róla szóló rágalmainak — a melyek őt a valóságnál sötétebb színben tüntetik fel — hitelt adni. Gyermekkori tolvajlásait, valamint gyermekeinek a lelenczházba küldését az ő vallomásai nélkül soha nem ismernők. A második pontra vonatkozólag Rousseau, a ki elhanyagoltan, rendszeres nevelés nélkül nőtt fel, ifjú- és férfikorában erkölcsileg nem állott magasabban, mint kortársai; de a mi őt magasan kortársai fölé emeli, az az a körülmény, hogy ő életének utolsó 10 évében az erkölcsi tisztulás, felemelkedés útjára lépett, miként azt dolgozatomban előadtam s rajta volt, hogy az erényeket, a melyeket hirdetett, saját életével meg is valósítsa, hogy a lelkiismeret szava legyen előtte irányadó, holott kortársainál s barátainál ilyenről mit se hallunk. Lehet-e az ilyen embert jogosan farizeusnak nevezni? 3. Harmadik tévedése bírálómnak az az állítása, hogy „őszinteség . . . kevés volt benne". Ennek épen az ellenkezőjét állítja mindenki, a ki Rousseau életét és műveit ismeri; az ellenkezőjét állítja Faquet (A XVIII. század), a ki Vallomásairól ezeket mondja: „E műve telve van igazsággal, őszinteséggel, naiv nyíltszívüséggel s a legbiztosabb és legteljesebb informácziók egyike, a minők rendelkezésünkre állanak az emberi lélekről"; az ellenkezőjét Bouvier Bernát, a ki azt írja a Vallomásokról, hogy „ez irodalmilag legszebb, legmegindítóbb és legigazabb müve ... A Vallomások szerzője a mértéktelen és válogatás nélküli nyíltszívűségből kötelességet csinált . . . Egész művét az az állandó akarat és szándék vezérli, hogy az igazat megmondja önmagáról és másokról'1

. Hogy ki tanulmányozta behatóbban Rousseaut és müvét, ki ítéli meg helyesebben jellemét és egyéniségét: a franczia Faquet és a genfi Bouvier, vagy az én kritikusom-e, annak eldöntését a szíves olvasókra bízom. Sárospatak. Rácz Lajos. Luther és a vallásosság. Irta Licz. Preuss János lipcsei theol. tanár. Fordította dr. Szlávik Mátyás eperjesi theol. tanár. A kis füzet, mely a Theol. Szaklap különlenyomataként jelent meg, a lutheránusokról és a kálvinistákról írott múltkori vezérczikkiink folytán számunkra különösen aktuális. Alkalomadtán szívesen fogunk reá reflektálni. „Élőknek a halottakról" czimmel akarja kiadni Szuhay Benedek sajókápolnai (u. p. Sajószentpéter, Borsod m.) lelkész temetési beszédeit és imáit. A könyv előfizetési ára 5 K, megrendelhető a szerzőnél. Belmisszió. Havi folyóirat. Felelős szerkesztő Majba Vilmos budapesti lelkész, társszerkesztők: Paulik János, Kápi Béla, Pröhle Henrik. A lutheránusok, nagyon okosan, nem elégedtek meg azzal, hogy hírlapi czikkekben ós: előadásokban foglalkozzanak a belmisszióval. Tanszéket ugyan nem állítottak neki, de talán még okosabban cselekedtek, a mikor külön folyóiratot indítottak annak érdekében. Hisz annyi félreértés, gáncs és gúny született e szóval kapcsolatban, annyi hamis magyarázat került forgalomba róla, hogy igazán fontos dolog, miszerint egy rendes folyóirat szakszerűen támogassa és oktassa ki a lelkészeket a belmissziói munkák különféle útain. Most már minden a folyóirat tartalmától függ. Az első szám szép jövőt igér a vállalkozásnak. Benne a szerkesztők beköszöntője után Majba Vilmos az egyház jövőjéről ír, Földváry Elemér, a kinek czikkéről külön is megemlékeztünk, a ker. ifj. egyletekről tájékoztat. Az irodalom a belmisszió szolgálatában czimmel Paulik János közöl dolgozatot. Az egyházmegyei belmissziói egyesületekről s a munka szocziális és erkölcsi jelentőségéről Kapi Béla ír, a vasárnap megszentelésére! pedig Pröhle Henrik elmélkedik. Ezenkívül apró közlemények teszik a folyóiratot érdekessé és elevenné. Jézus bűnnélkülisége. Apologetikai tanulmány. A pápai ref. főiskolában a Deáky-díjjal jutalmazott pályamunka. Irta Vass Vincze. Ara 2'50 K. A munka, mint a czíme is mutatja, apologetikai czélzattal, pozitív keresztyén szellemben íródott, főleg a franczia theol. irodalom felhasználásával. Ismertetésére alkalomadtán még rátérünk. Isten igéje népies szentírásmagyarázó képes folyóirat „Ünnepi áhítat" czímű időszaki melléklettel. Szerkesztők: dr. Masznyik Endre, Izsák Aladár, Masznyik Gyula. A folyóirat karácsonyi száma bővebb tartalommal jelent meg. Azt azonban képtelenségnek tartjuk, hogy az évfolyam lezárásával egy prédikácziót (most az Izsák Aladárét) derékban kettétörnek s mint a ponyvaregényeknél szokás, a folytatását átviszik nemcsak a következő számra, hanem a következő esztendőre is. A Fecske. A vasárnapi iskolai tanítók friss, eleven kis folyóirata újra megjelent. Szerkeszti id. Vidor János, IX., Mester-u. 13. Előfizetési ára egész évre 4 K, félévre 2 K. A „Dunántúli Prot. Lap" most lépett a XXV-ik évfolyamba. Ez alkalomból Révész Kálmán, a lap megindítója. írta az első szám vezérczikkét. Révész után Németh István, Antal Géza szerkesztették rövid ideig, a míg aztán 1898-ban átvette azt Kis József, a lap jelenlegi fáradhatatlan szerkesztője. Az idén már 17-ik évét kezdi a minden héten újra kezdődő szerkesztői munkának s mint kedves, hangulatos emlékezései bizonyítják, a 17 év előtti kedvvel, hittel és lelkesedéssel. Adjon Isten neki még nagyon sokáig erőt és kitartást, a lapnak pedig lelkes munkatársakat és olvasókat továbbra is. Az emberiség fenkölt eszméi. írta Suttner Berta bárónő. Kókay Lajos kiadásában jelent meg nemrégiben. A könyv czíme és írója egyaránt felkelti minden keresztyénies gondolkozású ember érdeklődését. Jól emlékszünk a béke harczosának Nobel-díj jal kitüntetett hatalmas könyvére, melynek tartalmát a czíme viseli magán: „Le a fegyverrel!" Kiszámíthatatlan horderejű könyv volt ez, mely kórházakat, ápolónőket, egyesületeket teremtett, a sebesülteknek enyhülést, az otthonmaradottak nak megnyugvást szerzett, de a könyv czélja, a legnemesebb czél: a Béke, az nem volt elérve. És épen ezért íródott meg ez a második könyv, mely ismét ezer módját mutatja meg annak a munkának, mely ezt az eszmét szolgálja. A tárgya is érdekes. Egy milliárdos, a ki az esztétika jegyében évente összehívja a világ élő nevezetességeit, feltalálókat, tudósokat, uralkodókat és művészeket, egyszóval minden olyan egyént, a kinek az