Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-07-12 / 28. szám

Keleten tűnt fel a napkeleti csillag! A bethlehemi bölcső fénye, a Krisztus evangéliumának örök igazsága nyugatot hódította meg és a nyugat kötelessége az öröm­hírt vinni keletre. De ehhez szükséges, hogy a nyugat vegyen fel evangéliumi erőket, bensőséges, keresztyén szellemet. Csak így teljesítheti hivatását a magyar ke­resztyénség is. Legyünk okosak, mint a kígyó s szelídek, mint a galamb. Ne kicsinyeskedjünk, ne pártoskodjunk, hanem álljunk össze a nagy ezélért: az egységes keresztyén ma­ggar nemzeti szellem kialakulásáért felekezeti különbség nélkül, különben elnyel a keleti áradat s egy embernyom letűntével messze a Kárpátoktól a tengerentúl keresheti a történész a magyarok elamerikaisodott utódait! (phz.) Elvi megjegyzések. Legutóbbi vezérczikkeimre több oldalról kapom az észrevételeket. Hálásan fogadom, akár elismerő legyen az, akár kifogásoló. Mert szükség vau arra, hogy a lap munkatársai az olvasókkal minél szorosabb összekötte­tésbe lépjenek. Az alábbiakban néhány sorban válaszolok is egyik-másik megjegyzésre. Hadd tisztuljon a helyzet s értsék meg egymást jobban azok, a kik együvé tartoz­nak vagy együvé valók. * Egy tolnai agilis lelkésztársunk pl. kifogásolja azt, hogy a radikálisok zászlóbontását túlkomolyan vettem, hogy félrevertem a harangokat, pedig az egész mozga­lom el fog aludni magától s az evangélium diadalmas­kodni fog, stb. . . . Nos tehát, ki kell jelentenem, hogy a legtávolabbról sem vagyok pesszimista, hisz maga a kál­vinizmus is épen a predesztiuáczió s az isteni világkor­mányzásba vetett rendületlen hite által csakis a győze­delmes optimizmus világnézete lehet. De viszont az is bizonyos, hogy a theizmusnak legnehezebb és legvesze­delmesebb ellenségét az atheizmusban látom s ha az felfegyverkezetten, mint világnézet bont zászlót, akkor nem lehet várni arra, hogy az élet, mini kollégám mondja, majd ha szüksége lesz az evangéliumra, „maga megy érette". Viszont az egyetemes világterv győzedelmes vég­kifejtésének bizonyossága sem jelenti azt, hogy a világ­történelem folyamatosságában nagyon erősen számon ne tartsuk a Krisztusban megjelent tökéletes kijelentés ellenségeinek épen tudományos köntösbe öltözött katonáit. Egész lélekkel írom alá én is, a mivel az én ked­ves kollegám zárja levelét: „csendes szívvel várjuk az Urat", de még erösebben hangsúlyozom mondata második felét: „erős buzgalommal végezzük, a mit ma parancsol í" * Csináljunk-e politikát ? — kérdi Kájel Endre bará­tom s feleletének második felét nagy elismeréssel aláírom én is. Mert tény az, hogy a fajmagyarsághoz még min­dig mi állunk a legközelebb, tény az, hogy a józan ma­gyar népben, sajnos, sokszor hit nélkül ugyan, de még mindig nagy a varázsa a Kálvin névnek, tehát lenne talaja a kálvinizmusnak is, mert a vallásosság sem aludt ki mindenütt és egyetemlegesen a nép lelkében. Kájel Endre tévedése ott kezdődik, a mikor, mint a mult alka­lommal Ferenczy is, azt hiszi, hogy én felekezeti politi­kát akarok, tehát az egyházat akarom, róm. kath. módra, uralomra juttatni. Szó sincs róla. Kálvinista alapon ez, ismétlem, nem lehetséges. Nem felekezeti politika a czé­lom. hanem az, hogy a kálvinizmus a maga theisztikus idealizmusával mint világnézet érvényesüljön a társadalmi életben is. Mert épen ez által teremt a kálvinizmus nem­zeti politikát. A róm. katholiczizmus ugyanis mindenütt egyféle politikát űz, mert nemzetközi világhatalom kor­mányozza ; a kálvinizmus ellenben mindenütt nemzeti politikát csinál, a nélkül hogy felekezetivé válna! Hol­landiában is így van és így érthető meg egyedül Bocs­kay, Bethlen vallásos világnézetből folyó nemzeti politi­kája is. Azt pedig újra és újra vallom, hogy Magyar­országon a kálvinizmusra óriási feladat vár, de ezt a feladatot csak akkor végezheti el, ha óriási arányokban sikerül a nép lelkületét, felfogását, egész gondolkozás­módját megváltoztatni s Istenhez s a történelmi kálviniz­musban legtisztábban kifejeződésre jutott keresztyén hivő élethez visszavezetni. Ez az új gondolkodás aztán új jellemeket, új hely­zeteket teremt. A nemzet gondolkozásmódjának irányí­tásába pedig csak ezután ós ennek az alapján szólha­tunk majd bele nagy erővel. * Egy vidéki segédlelkész számára botránkozás köve lett az az állításom, hogy a kálvinizmus sohasem volt barátja a pietizmusnak, tehát nálunk sem lehet és így a Kálvin-Szövetség tagjai sem lehetnek pietisták. Nagyon sajnálom, hogy ez a félreértés, mely az illető, egyébként buzgó segédlelkésznek a szövetségből való kilépését is maga után vonta, megtörtónt, de igazán nem tehetek róla. Mert a kilépés oka kizárólag az illető kollegánk theologiai tájékozatlanságából ered. Mert pietizmus alatt mi nem magát a kegyességet ós a kegyes érzületet ért­jük, hisz pietás nélkül nincs hit, nincs keresztyénség sem, s meg vagyok róla győződve, hogy Kálvinban sokkal nagyobb, mélyebb és tisztább pietás volt, mint Spener­ben és követőiben. Hanem pietizmus alatt értjük ma már az érzelmi kegyesség ama túltengéseit, a mely minden értelmes vallásosságot, dogmát, theologiát megvet s a cognitio Dei helyett megelégszik a sensus Dei-\e 1. Theo­logiájában — a mennyiben van neki — a Szenthárom­ságot elsorvasztja, patripassianus lesz, az egyházzal nem, törődik, életfelfogásában pedig az anabaptista dualizmus híve, mely a világot nemcsak hogy megveti, de ki is vonja magát belőle s beteges miszticzizmusba vagy ingo­ványos érzelmi kegyeskedésbe merül el. Én nem hiszem, hogy a mi, egyébként buzgó barátunk ilyen pietistá­nak vallja magát?! De nem is vallhatja, mert levelében később azt írja, hogy pietizmusát „ref. egyházi keretek­ben szép dogmáinkhoz való hü ragaszkodással" akarja

Next

/
Thumbnails
Contents