Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-06-28 / 26. szám

DERENGÉS? A „Debreczeni Prot. Lap" legutóbbi számában „Duzzadó vizek" czimen dr. Ferenczy Gyula szerkesztő vezérczikket írt, a melynek úgy elismerésre méltó hangja, mint törekvéseink megértésének fokához mért objektivitása arra indítanak bennünket, hogy minél előbb válaszoljunk. A közleményben ugyanis e sorok írójának „A kálvinizmus elhelyezkedése" czímű legutóbbi vezérczikkére reflektálva, dr. Ferenczy is helyesli azt a programmpontunkat, hogy legyen a kálvinizmus önálló tényező Magyarországon, annak társadalmi és politikai életében egyaránt, mert csak így töltheti be azt a nagyszabású missziót, a melyet számára Isten a nemzet életében kijelölt. Közben azonban megpróbálja Ferenczy a pestiek és debreczeniek között levő viszonyt is rajzolni s főleg az eltéréseket magyarázni. Miután azonban, mint czikkéből látszik, nem eléggé világosan látja czéljainkat és érti meg törekvéseinket, nem is láthatja meg tisztán az igazságot. Erre akarunk mi ez alkalommal néhány pontban őszintén reflektálni. Első sorban nagyon örülünk annak, hogy végre Debreczenben is belátta valaki, hogy elvi vitákat, régi jó magyar módra, személyes támadásokkal elintézni nem lehet. S ha Ferenczyék kezdettől fogva elvi alapon igyekeztek volna tisztázni a köztünk levő különbségeket, már régen eloszlott volna az ellentéteknek legalább is kilenczven százaléka. Mert hiszen, ha Debreczen hivatalos állásfoglalását és kijelentéseit vesszük alapul, akkor köztünk és Debreczen között elvi, tehát theologiai vagy világnézeti különbség nincs. Ok is a tiszta kálvinizmusért lelkesednek és mi is. S igazán magyar speczialitás és egyháztörténelmi unikum az, hogy Magyarországon a ref. theol. pártok között épen azok állanak néhány év óta a legélesebben egymással szemben, a kiknek a legközelebb kellene egymás mellett lenni, sőt teljesen eggyé is forrni. Annyira furcsa ez a helyzet, hogy külföldi nagy theologusok előtt, a kik erről tudnak, állandóan érthetetlen s boldogult Claparéde barátunk számára is élete végéig talány maradt. Mert az ellentétek nem ott kezdődnek, a hol Ferenczy gondolja, hogy t. i. a pestiek csupán egyetemes keresztyénségre törekszenek, mert ez tévedés ; hanem ott már inkább, hogy a debreczeniek, meg csak a „protestáns jellemnek kifejtésére" általánosságban. Mivel nekünk nemcsak az egyetemes keresztyénség, de még ez utóbbi sem elég. Mert hisz kik voltak azok, a kik épen a határozott kálvinizmus mellett bontottak zászlót első sorban, ha nem a Kálvin-Szövetség tagjai ? Kik voltak azok, a kik épen azért ütköztek össze legelőször Debreczennel, mert a liberálizmus helytelen magyarázásával és érvényesítésével a kálvinizmus elszürkülésének veszedelmét látták betetőzve s az által, hogy a Vallásegyenlőségi Szövetségben a vallások között levő politikai egyenlőség etikai értékegyenlőséggé alakult, valami színtelen egyetemes protestantizmus kialakulása fenyegetett, a melynek igazi gerincze nincs, mert nem is lehet. Mi tehát még a „protestáns" jelzőnél sem állunk meg; mi határozott kálvinizmust akarunk. Hogy pedig mennyire rosszul ítélt meg bennünket Debreczen ebben a kérdésben is, bizonyítják azok az általánosító ítéletek, a melyeknek semmi reális alapjuk nincs. Harczaink kezdetén pl. szerintük még minden budapesti ember bethanista és pietista volt. Később rájöttek arra, hogy a kálvinizmus soha sem volt barátja a pietizmusnak, tehát nálunk sem lehet és így a Kálvin-Szövetség tagjai sem lehetnek azok; és ha pártoltak is minden új életet hozó vallásos mozgalmat, az még nem pietizmus, ha mindjárt többet is imádkoznak ott, mint másutt. Most meg végül az egyetemes keresztyénség vádja tartja magát. Az igazság pedig ebből az, hogy az evangelizáló egyletek (Bethánia, Diákszövetség) programmjukhoz híven első sorban csak hitet ébresztenek, embereket nyernek meg a keresztyénségnek, szóval, lelkeket mentenek. Tehát nern kizárólag egy felekezet számára dolgoznak. Ha tehát egy lélekben hitet ébresztettek, munkájukat lényegében elvégezték. A vallásos világnézet kialakítása aztán már az illető hivők egyéni dolga. Ez a munka tehát csak bevezetés és egyáltalában nem jelenti azt, hogy az ilyen evangelizált lelkeknek valamilyen „egyetemes" keresztyénséggel már megkell elégedniök, mert ha igazán hisznek, a nagy általánosságoknál nem is maradhatnak meg. De menjünk tovább. Ha elvi különbségek nincsenek is köztünk, annál nagyobbak vannak a gyakorlati élet terén. Ferenczy szerint pl. mi reformátusok ezidő szerint önmagunkban nem vagyunk képesek nemzeti uniót tel- / jesíteni, mert kevesen vagyunk, tehát fegyvertársakra van szükségünk és ezeket a többi protestánsokban s a liberális katholikusokban kell keresnünk. Ezt a tételt bizonyos feltételek között igen, de ilyen érveléssel nem fogadhatjuk el. Mi nem vagyunk kevesen. Nem voltunk a múltban sem, mert hisz megmutattuk, mire vagyunk képesek századokon át. Kuyper pl. mindössze 400,000 emberrel tette nagyhatalommá a kálvinizmust Hollandiában, de persze az a 400,000 ember szinte egytől egyig öntudatos, erős hitű, teljesen felfegyverzett lelkű katona volt. De viszont az is igaz, hogy mielőtt Kuyperék is „tettekkel tényezők" lettek volna Hollandia nemzeti életében, egy emberöltön keresztül, doktrinér alapon hihetetlen erővel folyt egész Hollandiában az irodalom, a sajtó s az egyesületi élet útján a lelkek megnyerése, izzó hittel való felfegyverzése és ez izzó hitnek, mint olvasztott vasnak, határozott kálvinista formában való öntése. Ferenczy szerint az elmélet nem ér semmit. Mi pedig azt mondjuk, hogy bár önmagában nem is ér, de viszont a tettek is csak akkor érnek igazán valamit, ha öntudatos elvi álláspont szülöttei; hogy addig, míg a lelkeket át nem gyúrtuk, új életre, új gondolkodásmódra nem neveltük, addig