Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-01-18 / 3. szám

az ilyen esemény még onnan is vált ki egy-egy meditáló hangot, a hol máskor az erkölcsiről, mint valami elavult, fonnyadt és fanyar ideológiáról szoktak emlékezni. íme a „szocziális" viszonyok bajainak, bűneinek, nyomorúságainak egész kompLxuma! Többek között azoké is, a melyekről e lap hasábjain is már többször emlékeztünk. A milliomos „hős" mellett cselédek voltak e rémdrámának szomorú főalakjai. Azok, a kikről legjobban megfeledkeznek az emberek és a kiknek körében a leghálásabb anyagra talál az a Szörny, a mely ordító oroszlánként jár szét itt e világban, a hol annyi intézmény van, a melynek egyedüli czélja, hogy feledtesse az emberrel Istent és az erkölcsi törvényt. Az elrémítő nagy intelem e kosaráról im nemde ez: a bűn iszonytató zsoldja a rettenetes halál ... De félő, hogy az emberi lények ezrei, különösen a fantáziát izgató leírások nyomán ezen át sem látnak mást, mint a villogó brilliánsokat, a melyeknek lidérczfénye annyi szomorú áldozatot visz le a halál mélységébe. ISKOLAÜGY. Elemi iskoláink énektanításáról. A ki az elemi iskolák belső életét évek óta figyelemmel kíséri és összehasonlítást tesz a múlt és jelen között, látni fogja, hogy, mint minden más téren, úgy a pedagógia terén is igen nagy haladás észlelhető. A régi iskolamester nehézkes módszerét felváltotta a modern tanító czélirányos munkája, a midőn kipróbált módszerek segítségével közeledik a gyermek lelki világához, a gyermekszoba és az iskola között hidat épít, a melyen át könnyen, játszva vezeti be a kis gyermeket az ismeretek tárházába. A tanítóegyesületek szép és dicsérendő működése, a különféle módszerek, tanmenetek felett való viták, melyek egy-egy tanítói gyűlésen hallhatók, mind arra vallanak, hogy serény munka folyik az Úr veteményeskertjében. A mikor ezeket igaz örömmel konstatálhatjuk, lehetetlen észre nem vennünk a módszeres énekoktatás mellőzését. Az elemi iskolában tanított kötelező tantárgyak családjában az éneklés ma is a mostohagyermek szomorú sorsát éldegéli. Bevallhatjuk őszintén, hogy daczára a legtöbb iskolában a napi tanítás énekléssel kezdődik és azzal végződik, tulajdonképeni módszeres énekoktatást csak elvétve egyes iskolákban találhatunk. A míg örömmel látjuk a többi tárgyak tanítása terén való előrehaladást, úgy az ónekoktatás a legtöbb iskolában ma is ott áll, a hol évtizedeknek előtte. Az énektanítás anyagát ma is — mondom nem mindenütt, de a legtöbb helyen — egy csomó egyházi éneknek és néhány világi dalnak egyedül hallás után való betanítása és énekeltetése képezi majdnem mind a hat osztályon keresztül. Hogy ezen pedagógiai eljárás mennyire messze esik az énekoktatás igazi czéljától, azt úgy gondolom, felesleges bővebben fejtegetni. Jelen czikk kereteit túlhaladná az énekoktatás mellőzésének okai felett való elmélkedés, nem is óhajtom azt kutatni, elég ha rámutatni óhajtok a módszeres énektanítás fontosságára. A „Prot. Egyházi és Iskolai Lap" mélyen tisztelt olvasói bizonyára emlékezni fognak azon nagy érdekű czikksorozatra, mely ezen lap hasábjain 1905. év folyamán megjelent és a ref. középiskolák énektanítási tervét, Seprődi János kolozsvári tanár kiváló munkáját, ismertette. Bátran elmondhatom, hogy hazánkban alig található olyan tanterv, mely a módszeres énekoktatás fontosságát szebben és érthetőbben fejezné ki, mint ezen igazán klasszikus szépséggel megszerkesztett mű. A mikor pedig ezzel együtt bevonult a mi ref. középiskoláinkba a módszeres énekoktatás, akkor bekövetkezett a letagadhatatlan siker. Tény az, hogy e tekintetben az eredmény jóval több, mint a más jellegű középiskolákban. A népiskolai énektanítás kérdésének kapcsán nem tartom czéltalannak ezek fölemlitését, mert az elemi iskolai módszeres énektanítás mellett középiskolákban, a hol már kevés idő áll rendelkezésre, a tantervben kifejtett végczélok is elérhetők volnának. Az elemi népiskolák számára készült „Tanterv és Utasítás", melyet szintén 1905. évben 2202. szám alatt adott ki a vallás- és közokt. miniszter, behatóan és igen alaposan ismerteti az énektanítás czélját, módszerét és tantervét. Ezen munka hosszas és gondos tanulmányozás eredménye. Azt hiszem, minden kartársamhoz eljutott annak idején ezen állami tanterv, így felesleges munkát végeznék, ha az énekoktatásra vonatkozó részét most ismertetném, ele akkor, a midőn a módszeres énekoktatás mellett szólni kívánok, úgy gondolom nem lesz érdektelen, ha néhány idézetet említek belőle. így a „Rendelet" I. b) pontja: „. . . . új elvi alapokon nyugszik a rajz- és énektanítás terve; ezeket az elveket a pedagógiának mind elmélete, mind gyakorlata oly meggyőzően igazolta, hogy a régit el kell vetnünk". A IV. 12. egyik pontja: „. . . az énektanítás föllendítésével pedig tanulóink szívét, érzését nemesítjük, életörömét neveljük és azzal erkölcsi emelkedését előmozdítjuk." „A népiskolai énektanítás alaki czélja, — mint a miniszteri utasítás mondja — hogy felébressze és fejlessze a zenei érzéket és ápolja az énekhangot; egyúttal hathatós eszköze legyen a kedélyművelésnek, a vallásos és hazafias érzés, valamint a társas szellem ápolásának; tárgyi czélja, hogy mentől több maradandó értékű, becses magyar dal és ének váljék a tanulók tulajdonává s hogy alapot adjon az önálló énekléshez". Az énektanítás módszerét illetőleg, a min. „Tanterv" igen széleskörű szabadságot enged a tanítónak. A ki e tárgyat tanítja s szereti, nem riadva vissza a látszólagos nehézségektől, bizonyára megtalálja azon segítő és könnyítő eszközöket, a melyekkel eredményt ér el. A tanterv az alsó I—II. osztályokban megelégszik a dalok és énekek hallás után való megtanításával s csak az énekhaugok tudatos érzékeltetése czéljából és anali-