Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-06-07 / 23. szám

a melyek a kételkedést megszüntetve, szigorú logikus stílusban engedték felépíteni a bitnek épületét, azzal a meglepő eredménnyel, hogy ennek az épületnek belső kamráiban, a gyakorlati életben, a legszigorúbb ethika uralkodott." Kétségtelen, nem kis mértékben ragadhatta meg figyelmét az az ember, a ki annyira független tudott lenni, a ki tudott tetszeni nem akarni, tudott haladni az úton, melyre lelkiismerete vitte, nem tekintvén sem jobbra, sem balra („ni de^á, ni delá"), a ki hihetetlen gyöngeségei közepette hihetetlenül erős volt a megtalált bizonyosságnak általa. Nem épen példátlan jelenség. A régebbiekről nem is szólva, gondoljunk csak Doumerguere, a ki immár évtizedek óta el nem fárad. Miért? Egy egész életre kiható benyomásokat szerzett annak munkásságából, a ki egészen, visszafordulást nem ismerő határozottsággal hozta meg áldozatait azért, a mit életénél becsesebbnek ismert fel. A szóban lévő munka hat felolvasást foglal magában ; azokat a felolvasásokat, melyeket Kuyper Ábrahám Amerikában tartott volt 1898-ban a princetoni egyetem meghívására. Negyvenéves küzdelemnek tapasztalataiból, egy éles elmének összehasonlításaiból leszűrt elvek szólalnak meg e felolvasásokban. Kit nem érdekelnének ezek még akkor is, ha azok nem olyan közelre eső tényezőre vonatkoznak is, mint a kálvinizmus, még akkor is, ha azok nem olyan ember ajkairól hangzanak el, mint Hollandia kiváló államférfia V Már a tárgynak a beállítása is, a melyről értekezik, magára vonja a figyelmet. Miről is van szó ? Mellőzve azoknak az elveknek a kiindulópontját, melyek a modernizmusban nyernek kifejezést, két világnézet áll egymással szemben, az egyik „a világot a természeti emberből, az embert pedig a természetből akarja felépíteni", a czentrumba az embert, az Ént igyekszik állítani. A másik arra mutat, hogy a központ, a melyből minden kiindul, a mely felé irányul minden, más. A modernizmussal szemben állanak azok, a kik a keresztyén örökséget a világ számára meg akarják őrizni, „hogy az — hála az örökség belső erejének — általa még magasabb fejlődési fokra jusson". A küzdelmet növelnie kell annak a körülménynek, hogy a legfőbb dologban tanúsított hibás felfogás nyomába eltévesztett czélok, törekvések, zavarok lépnek, békétlenség, az élet jelentőségének fel nem ismerése, pesszimizmus. „Ez az igazi harcz most Európában és a harcz Amerikában — mondja Kuyper — és ez az elvi küzdelem az, a mi a kicsiny Hollandiában már estvére hajló életemnek negyven évét kitöltötte." Tehát harczról van szó, akár csak a reformáczió századában, a mely elől kitérni nem lehet; igen fontos érdekek tiltják a meghátrálást. De hát honnan vegyünk a küzdelemhez erőt, fegyvereket az áramlat ellen, „mely mint egy mindent átölelő elv mérhetetlen erélye ostromol?" Elvet kell elvvel szembeállítanunk, mélyen járó, „ép oly hatalmas mezőt átfogó, ép oly messze érő elvet". Ezt az elvet pedig nem kell kitalálnunk, hanem meg kell találnunk. Mi ez az elv? Ez az elv maga a keresztyénség az ő legtisztább megnyilatkozásában, a kálvinizmusban. Kuyper ebből a megyőződésből merített mindenkor megnyugvást, de ebből merített erőt is ahhoz, hogy a vélemények harczában állást foglaljon. Az igazi központot a legélesebben, a leghatározottabban a kálvinizmus ismerte fel és ismerte el. Az Istenhez való viszonyunknak képzete pedig az alapfelfogás, mely az emberi élet minden fejlődésformáján uralkodik. A kálvinizmus alapgondolata, hogy az ember egész életével Isten színe előtt áll. Ez a hatalmas tény az, mely minden téren való fellépésében érvényesül, ez az az alapgondolat, melyből a kálvinizmusnak egész gazdag életnézete fakadt. Miképen érvényesült az alapfelfogás az életnek legkülönfélébb viszonyaiban a polgári életben, tudományban, művészetben, miben áll ereje, hogyan erősített a múltban s emel gátakat annak, a mi az erőket elernyeszti és végre szól a reménységről, a mit a kálvinizmus a jövendőre nézve rejt magában. E fejtegetések közben míg egyrészről előtérbe lép a kálvinizmus lényege, másrészről megszilárdul a gondolat, hogy az ellentétes küzdelmek közepette épen ez mutat arra az útra, a melyen haladva az Ősi örökséget megőrizni s általa magasabb fejlődési fokra emelkedni tudunk. A mult e mellett tesz tanúbizonyságot. „Az napnál világosabb, hogy az emberiség czentrális fejlődésében a főhatalom sorrendben egymás után Babilonból és Egyiptomból Görögországba és Rómába, végre Nyugat-Európa kálvinista népeihez ment át... az a magasabb fejlődés, a mire emberi nemzetségünk azóta emelkedett, nem Spanyolországhoz, sem Ausztriához . . . nem kapcsolódott, hanem egész határozottan Hollandiából és Angliából, a kálvinizmus országaiból indult ki. A kálvinizmus alapgondolatát is Hollandiából és Angliából vitték át Amerikába és így hatott a mi magasabb fejlődésünk mind inkább és inkább nyugatra, hogy a Csendes óczeán partján tiszteletteljesen várja mintegy azt, hogy továbbhatolása felől miként rendelkezik az Isten ... és a mi már most a lelkeket úgy Európában, mint Amerikában harczi feszültségben tartja, nem más, mint az az elvi ellentét, a melyik egyfelől a kálvinizmus energiája, másfelől a franczia forradalomban feltűnő torzkép között van. A kálvinizmus ugyanis Istenből indult ki, erejének forrását Isten igéjében találta meg, egész életünkben Isten dicsőségét tartja fodolognak, míg a franczia forradalom a „ni dieu, ni maitre" kiáltásban mutatja meg hitetlenségét, hogy nemsokára a német pantheizmus formájában modern pogányságba sülyedjen." A felolvasások tárgyalási módján feltűnik a felolvasónak tág látköre s meglátjuk a nyomokat, melyeket rajta az élet küzdelme hagyott volt. A gondolatkörben, a melyben mozog, otthonos, tisztán látja tárgyának aprólékos részleteit is, sok derék gondolatot, gyakorlati felvilágosítást ad s e tekintetben néha talán nagyon is részletező. Persze Kuyper azt a közönséget tartotta szemei előtt, mely előtte állott. Viszonyaink között a könyv