Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-05-17 / 20. szám

FELEKEZETNÉLKÜLI ÁLLAMI NÉPOKTATÁS. Végighallgattuk mi is azt a népgyűlést, a melyet a „Szabadgondolkodók Magyarországi Egyesülete" és az „Új korszak" lapbizottsága hívott egybe a felekezetnélküli állami népoktatás érdekében. A jelenlévők túlnyomó többségének felekezeti hovatartozandósága felől hamarosan tisztába jöhetett a csöndes szemlélő. Azt is megállapíthatta, különösen a közbeszólásokból, hogy igazi „nép"-gyűlésen van jelen. De részt vett a népgyűlésen egy olyan férfi is, kinek neve messze túlterjed az ország határain túl s a ki, mint a népgyűlés egyik vezérszónoka, kiemelte azt a szocziáldemokrata-párt gyűléseinek tömkelegéből. A sors nagy iróniájára, olyan eszme szolgálatában szólalt föl a kolozsvári egyetem tudós professzora, olyan eszme nevében követelte a felekezetmentes állami népoktatást, a mely ép oly távol áll a népgyűlés szervezőinek szívétőllelkétől, mint a milyen szent mielőttünk, a felekezeti oktatás hivei előtt: a nemzeti egység, a nemzeti továbbfejlődés érdekében. Ez az egyetlenegy tiszteletreméltó érv hangzott el a népgyűlésen a felekezetnélküli állami népoktatás érdekében. Könnyű lenne rámutatnunk, hogy mily nagyfokú tévedés áldozata Apáthy István professzor. Véle együtt valljuk mi is, hogy több felekezet egyenesen a felekezeti izgatás alkalmatosságává siilyeszti alá az iskolai vallásoktatást s hogy ezt csak elősegíti a kultuszminiszter legutóbbi szerencsétlen visszavonó rendelete. De ezen korántsem azon az úton kell és lehet segíteni szerintünk, mint Apáthy gondolja, ki a nemzeti egység érdekében arra az óriási áldozatra is kész, hogy minden iskolát adjunk át az állam kezébe s még a hazafias felekezeteket is zárjuk ki az iskolák falai közül, csakhogy a nemzetiségi papok ne folytathassák ott nemzetiségi izgatásukat a vallástanítás ürügye alatt. Vájjon mi biztosítja őt egyrészt afelől, hogy az iskolák államosításával az eddig kötelező vallásoktatás is megszűnnék minden bizonnyal, másfelől arról, hogy a vallásoktatás kiküszöbölésével az iskolásgyermekek körében folyó nemzetiségi izgatás is megszűnik föltétlenül? Azt véli talán, hogy azok a nemzetiségi papok, a kik az iskolán kívül tanítanák a jövőben a gyermekeket vallástanra, talán kevésbbé izgatnák ott őket állami és nemzeti egységünk ellen, mint manapság, a mikor valamely iskola kötelékében s ezzel együtt bizonyos felelősség és ellenőrzés mellett tanítják a vallástant? Avagy talán azt gondolja, hogy az egyes nemzetiségek, így különösen az oláhok, nem taníttatnák vallástanra a gyermekeiket, ha kiküszöbölnék annak kötelező tanítását az elemi iskolákból? A ki ismeri az oláhok vallásosságát, pópáiktól való szinte babonás félelmüket, nagyon jól tudja, hogy sokkal könynyebben lemondanának mindenről, mint erről 1 Apáthy Istvánról könnyű elhinnünk, hogy csakugyan nem az egyházakat, vagy a vallást kívánta támadni, a mikor a nemzeti egység érdekében az iskolák államosítását követelte, annak — szerinte — szükségképeni következményével: a felekezeti vallásoktatás kizárásával együtt. De vájjon milyen érzések közt hallgatta a nagynevű professzor, a nemzetközi és vallásellenes utakon járó „Társadalomtudományi Társaság" ellenében alakult „Magyar Társadalomtudományi Egyesület" igazgatója, a határozati javaslatot előterjesztő és azt a szocziáldemokrata-párt nevében is támogató beszédét, ki nyíltan bevallotta, hogy „sokan, a kik ezt a mozgalmat csinálják, abban a meggyőződésben vannak, hogy a vallás fölösleges, hogy a vallás káros", vagy a Galilei-Kör öblöshangú alelnökének szavait, ki a „felekezet-, tehát kelevénymentes" népoktatás érdekében emelte föl szavát?! Nagyon jól tudjuk, hogy kiabálásokra ma már nem omlanak le olyan könnyen a várfalak ! S ha a kultuszminiszter nem nyilatkoztatta volna is ki néhány nappal később, a képviselőházi kultuszvita során, hogy „az egyházaknak annyi érdemük van a kultúra fejlesztése terén, hogy az állani nem járulhatna hozzá a vallásoktatás mellőzéséhez s a mennyiben ez a mozgalom erősödnék és tért igyekeznék nyerni az országban, a kormány nevében kijelenti, hogy ilyen törekvések meghiúsítására teljes erejéből törekedni fog", akkor is bizonyosak lennénk afelől, hogy ma még korántsem kell attól tartanunk, hogy százados küzdelmek árán, szent örökségképen megtartott iskoláink mind az állam kezére jutnak s azok ajtait előttünk is bezárják. Az ellentábor is tudja ezt nagyon jól. A vallásellenes áramlatok lapjai is világosan látják, hogy az előrelátható nagy összecsapás még korántsem kecsegteti őket győzelemmel. De viszont nékünk is előre kell látnunk, hogy az első Összecsapás meghiúsulásával korántsem ér véget a küzdelem, hanem többször meg fog újulni. Épen ezért nem szabad ezt a mozgalmat semmibe se vennünk vagy lekicsinyelnünk Az a körülmény, hogy a nemzeti egység érdekében is követelik ma már a felekezetnélküli állami népoktatást, azt mutatja, hogy ez az eszme kilépett a vallással hívatásszerűleg harczoló áramlatok szűkebb világából, így föltétlenül számot kell véle vetnünk. Epen ezért nem szabad összetett kezekkel várnunk az elkövetkezendő időket. Ki tudja, milyen változásokat hordanak méhükben? Az elmúlt évek megtanítottak minket arra, hogy állami iskola a legtöbb esetben annyi, mint róni. kath. iskola. Fájdalom, kevés reménységünk lehet, különösen a várható változások mellett, arra, hogy ez a közel jövőben nem ismétlődhetik. Ezért őrizzük, erősítsük, gyarapítsuk ősi bástyáinkat: iskoláinkat. De e mellett készülődjünk a nagy lehetőségre: a felekezetmentes állami népoktatás bekövetkezhető időszakára is. Nagy örömünkre szolgál, hogy oly sok gyülekezetünk, sőt már egyes egyházmegyék is megértették, hogy az egyházaknak az államtól való szétválása eshetőségére való tekintettel, gyülekezeteinknek tartaléktőkéket kell létesíteniük, a melyek kamataiból könnyen megállhatják