Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)
1914-05-17 / 20. szám
majd helyüket a nagy átalakulások küszöbén. Épen ilyen fontos, hogy a vallástanításnak az iskolákból való esetleges kiküszöbölése se találjon minket készületlenül. Igaza van azoknak, a kik arra hivatkoznak, hogy több nyugati protestáns államban nincs rendszeres vallástanítás az iskolákban. Igaz, hogy azt elfelejtik hozzátenni, hogy sok helyen e helyett felekezeti különbség nélkül olvastatják a Bibliát és csak elvétve akad gyermek, a ki vasárnapi iskolába ne járna, még mielőtt az elemi iskolába kerülne s azt rendesen később hagyja el, mint az iskolát. Minálunk sincs más útja-módja a minden eshetőségre való előkészületnek. Föl kell karolnunk a vasárnapi iskolák ügyét. Egy gyülekezetnek sem szabad maradnia, a hol az elemi iskolás gyermekeket össze ne gyűjtenék a lelkipásztorok vasárnaponként istentisztelet előtt vagy után s egyházszerető férfiak és nők segítségével ne tanítanák őket a Biblia megismerésére és hitünk igazságaira. Ha idejében megkezdjük ezt a munkát, akkorára, a mikorra az új idők bekövetkezhetnek, mostani vasárnapi iskolai növendékeinkből egész gárdát növelhetünk magunk mellé, kik majdan segítségünkre lehetnek a fokozottabb arányokban folyó munkában. Ha majd nem lesz gyülekezetünk, bármily kicsiny legyen is, a hol ne lenne vasárnapi iskolánk, nyugodtan nézhetünk a vallásellenes áramlatok álmának: a felekezet-, vagy az ő szívük szerinti elnevezéssel, a „kelevénymentes" állami népoktatás valóra válása elé! Addig azonban ne nyugodjunk ! K. I. A magyar polgári törvénykönyv tervezete ker. erkölcsi szempontból. III. Az örökbefogadásról szóló 4-ik fejezet (120—147. §) helyesen állapítja ugyan meg az elvet, hogy nem fogadhat örökbe, a kinek törvényes ivadéka van (121. §), hogy házastárs csak házastársa beleegyezésével fogadhat örökbe (124. §) s hogy kiskorú gyermek örökbefogadásához a szülők beleegyezése szükséges (125. §), a 132. § azonban ezeket a helyes elveket teljesen összetöri, a mikor azt kívánja statuáltatni, hogy azokban az esetekben, a mikor a házastárs, vagy a szülő beleegyezése volna szükséges, nem teszi lehetetlenné az örökbefogadást az illetők beleegyező nyilatkozatának hiánya, ha az örökbefogadni akaró azt bizonyítja, hogy a nyilatkozni jogosultak tartósan gátolva vannak a nyilatkozattételben, vagy hogy ismeretlen helyen tartózkodnak; sőt a már megtörtént törvényesítést még az sem teszi érvénytelenné, ha utólag bebizonyul, hogy az nem volt igaz. Ez tág kaput nyit arra, hogy valaki hamis bizonyítványokkal, vagy csak egyszerűen hamis állításokkal kijátssza házastársát és megfossza szülői jogaiktól az örökbefogadott szüleit. Epen ezért nem lehet e javaslatot így törvénnyé tenni, hanem gondoskodni kell mind a házastárs, mind a sziilők természetes jogainak biztosításáról. Gondoskodni kell, hogy senki meg ne fosztathassék gyermekétől a saját beleegyezése nélkül; de gondoskodni kell arról is, hogy egy, magtalan feleségét örökösévé tenni nem akaró férj ki ne forgathassa feleségét, annak híre és tudta nélkül, öröklési jogából, örökbe fogadván és örökösévé tevén annyi embert, ahány neki tetszik. • A 140. § nem világos. Azt mondja ugyanis, hogy az örökbefogadott eltartásáról előbb kell gondoskodni, mint az örökbefogadott névrokonairól. így ez érthetetlen, mert hiszen az örökbefogadás semmiféle eltartási kötelezettséget nem von maga után az örökbefogadott névszerinti rokonaival szemben. Vagy azt akarja tehát a tervezet mondani, hogy miután a 137. § szerint az örökbefogadás hatálya kiterjed az örökbefogadottnak olyan ivadékaira is, a kik az örökbefogadás után születtek, ezeknek az eltartatáshoz való joga nem előzheti meg szülőjük hasonló jogát, ebben az esetben azonban a § ennek megfelelőleg világosabban szövegezendő ; vagy pedig, ha esetleg sajtóhiba van itt és az örökbefogadott helyett az örökbefogadó volna olvasandó, azt az elvet kívánja statuálni a tervezet, a mit a 220. §-ban a törvénytelen gyermek eltartására nézve statuálni akar, t. i. hogy az örökbefogadott eltartása előbbvaló kötelessége az örökbefogadónak, mint a saját névrokonairól való gondoskodás s továbbmenőleg alábbvaló az örökbefogadott örökösödési joga is, mint az örökbefogadás fenn nem forgása esetén az öröklésre jogosult névszerinti rokonoké, akkor ez meg a keresztyéni erkölcsi elvekkel ütközik össze s a világi jog szerint is kárt okoz az öröklésre jogosultaknak. A VII. fejezet 213—226. §-ai a törvénytelen gyermek jogállásáról, 227—230. §-ai pedig az elismert törvénytelen gyermekekről szólanak s az utóbbi szakaszhoz még hozzáveendők az örökösödési. jogból az 1531. és 1541. §-ok, a melyek az elismert törvénytelen gyermek örökösödését szabályozzák. A 213—226. §-ok sok helyes intézkedést foglalnak magukban a törvénytelen gyermek anyjának és a törvénytelen gyermeknek eltartási kötelezetségét illetőleg a természetes apával szemben s alkalmasak arra, hogy a férfiakat visszatartsák a könnyelmű szeretkezéstől és törvénytelen gyermekek nemzésétől. A 220. § azonban olyan elvet kíván statuálni, a mi sem az erkölcsi elvvel, sem a házastársnak és a törvényes gyermekeknek természetes jogaival nem egyeztethető össze. A § ugyanis azt akarja statuáltatni, hogy a törvénytelen gyermek eltartási követelése az atya feleségének, elvált feleségének és kiskorú gyermekeinek eltartási követelésével egyenlő rangú, de előbb való, mint többi (t. i. nagykorú) gyermekeinek eltartási követelése. S a 222. § szerint ez az eltartási kötelezettség az apa halála után még annak hagyatékát is terheli. Értem ugyan a tervező indokait a rendelkezés javaslásánál, mert hiszen azt akarja, hogy a törvénytelen származásáról nem felelős ártatlan gyermek eltartásáról