Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-04-26 / 17. szám

Levél a szerkesztőhöz. Nagytiszteletű Szerkesztő úr! Többször kezembe vettem már a tollat, hogy a szerkesztésében megjelenő Lap „Az Elet könyvéből" czímű rovata számára írjak. írtam is, de nem küldtem el. Hogy miért nem ? tudja Isten! Talán szerénységem, talán te­hetségem kezdetleges voltának érzete tiltotta. Vagy talán azért, mert valamikor nagyon a lelkemre kötötték a ho­rácziusi elvet: „nonum praematur in annum". De, a mit most írok, el fogom küldeni. Előre jelzem azonban, hogy ezt nem „Az Elet könyvéből" cz. rovat számára írom. A szerkesztésében megjelenő Lap 15. száma meg­emlékezik röviden az alsószabolcsi egyházmegye kötelé­kébe tartozó egyik egyház lelkészválasztásának történe­téről, megsemmisítéséről. Hangsúlyozom : röviden. Annyit tudunk csak belőle, hogy az illető egyház gondnoka jutányos áron, bérbe vette a megválasztandó lelkésztől, a lelkészi javadalomhoz tartozó földeket, 10 évre. A ju­tányos ár és a becsületes ár közötti különbözetet pedig, nagy kegyesen, az illető lelkész megválasztatása érdekében történt etetésre és itatásra szentelte (?). Azt is tudjuk, hogy az illető gondnokot a bíróság nagyon bölcsen el­itélte és a választást megsemmisítette. De azt már nem tudjuk, hogy ki volt hát az a lelkész, a ki földjeit előre, megválasztatása előtt bérbe adta? Mi a becsületes neve s ő felette hogyan ítélkezett a bíróság ? A napilapok a bűntettek történetét sokszor nagyon is színezve, de mindenesetre a főszereplők megnevezé­sével adják. Miért ne lehetne itt is megnevezni a fősze­replőket ? Engedelmet kérek: hiszen ez is bűntett; még pedig többszörös bűntett. Bűntett azon lelkész iránt, a ki — nemes verseny esetén — diadalmaskodott volna. Hát nem gyilkos tőr­ként járja-e át lelkét az a tudat, az a mélységes meg­aláztatás, hogy vele szemben — a ki talán a Krisztusnak igazán hű katonája — egy olyan hitvány katona győz, a ki kardjának rövidségét nem „egy lépéssel", hanem piszkos pénzzel: vesztegetéssel, etetéssel, itatással: ezek­kel az aljas eszközökkel toldotta meg?! De bűnös cselekvés ez az illető egyházra nézve is. Mondanom se kell, hogy az ilyen lelkészválasztással az egyház békéje, boldogsága, virágzása feneketlen sárba van tiporva: beláthatatlan időkre. A „Baranyai Kálvinista Lobogó" névszerint nevezi meg azokat, a kik Krisztus és egyházuk ellen valami hűtlenséget követtek el. Hogy milyen helyes dolog ez, bizonyítja az a tény, hogy Baranyában igen sokan, pl. a házasságkötésnél, nem elégesznek meg most már az állami szerződéssel, hanem a templomba is elmennek, szerződésükre Isten áldását kérendő. Nem merem azt állítani, hogy mindegyiket a lelke kényszeríti e nemes cselekedetre,Jianern inkább attól félnek, hogy máskü­lönben : „a csányi pap kiszerkeszti" őket! Véleményem szerint a „Protestáns Egyházi és Is­kolai Lap" czéljával és szellemével sem ellenkeznék ez a „kiszerkesztés". Jól tudom ugyan, hogy a krisztus" szeretet nem épen ezt parancsolja, de az a meggyőző­désem, hogy Krisztus Urunk nemcsak a megbocstó sze­retetet hagyta reánk örökségül, hanem azt a korbácsot is, mellyel az első virágvasárnapon, a jeruzsálemi temp­lomból kiűzte a kúfárokat! Helyes dolog lenne talán, ha a „Protestáns Egy­házi és Iskolai Lap" is egész mezítelenségében tárgyalná le az ilyen eseteket: elrettentő példa gyanánt! ? Hátha vannak — fájdalom — még többen is Krisztus katonái között ilyenek, a kiket, ha más nem is, de a „kiszer­kesztés"-tői való félelem és szégyenérzet visszariasztana attól, hogy Krisztus és az 0 teste: az egyház, valamint szolgatársaik ellen ilyen merényletet elkövessenek! Sorai megszívlelését kéri * Szigethy Károly, szabadszállási ref. s.-lelkész. SZOCZIÁLIS ÜGYEK. Koldusok szövetsége. A párisi koldusok szövetséget alkotnak s ipar­szerűen űzik a jótékony szívek zsarolását. A szövetség­nek van vezére, ki két frank fölvételi díjat kér a jelent­kezőktől. Van nyomtatott kalauzuk azok nevével, lakásával, a kik adakozni szoktak. Utasítást is közöl a kalauz arra nézve, hogyan kell velük beszélni. Van rendes újságjuk, melyben az adakozókra vonatkozó családi értesítések jelennek meg, így hol van keresztelő, esküvő, temetés, évforduló, születésnap, jubileum stb. Az üzlet kitűnően megy, hiszen Párisban évenként körülbelül 22 millió frank jut jótékony czélokra s ennek jó része az aprán­ként való szétosztogatás útján kerül a koldusok kezébe. A koldusok közt sok a csaló. 100 vak koldus között a vizsgálat 57 teljesen egészséges szeműt talált. Egy má­sik példa még jellemzőbb: 312 koldusnak munkát kínál­tak. 174 jelentkezett csupán. Ezek közül 37 dolgozott félnapig, 68 egész napig, 51 három napig, 18 hosszabb ideig és mindössze 10 maradt meg állandóan a munka mellett, Ennél már valóban okosabban járnak el a sváj­cziak, hol tilos a koldulás. E helyett közjótékonysági irodákat állítanak föl városonként, hol nyilvántartanak minden szegényt. Az adakozók ide juttatják évi ado­mányaikat, ugyancsak ide utasítják a segélyért hozzájuk fordulókat. Itt azután minden jelentkezőnek külön borí­tékja van, melyben a reávonatkozó hiteles adatok össze vannak gyűjtve. A notórius kéregetőket azután egyszerűen elutasítják. Nálunk is jó volna ilyen megbízható alapokra * Közöltük ezt a levelet és azt a megjegyzést tesszük reá, hogy azt a közleményt, a melyről itt szó van a Debr. Prot Lapból vettük át; ott nem volt megnevezve csak a gondnok s így mi sem közölhettük a lelkész nevét. Az illető czikkben is megmondottuk, hogy semmi sem követhet el nagyobb rombolást egyházi életünk ellen, mint e^y-egy olyan választás, a melyről hírt adtunk. A jo­gos és hiteles kiszerkesztéstöl, ha reá alkalom lesz (bár ne lenne!) nem idegenkedünk.

Next

/
Thumbnails
Contents