Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)
1914-04-26 / 17. szám
PROTESTÁNS EGYHAZIESISKOLAI LAP Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal IX., Ráday-utcza 28., a hová a kéziratok, előfizetési és hirdetési díjak stb. küldendők. Laptulajdonos és kiadó: A KÁLVIN-SZÖVETSÉG Felelős szerkesztő: BILKEI PAP ISTVÁN. Társszerkesztők: pálóczi Horváth Zoltán dr. és Kováts István dr. Belső munkatársak : Böszörményi Jenő, Sebestyén Jenő, Tari Imre dr. és Veress Jenő. Előfizetési ára: Egész évre: 18 kor., félévre: 9 korona, negyedévre : 4 kor. 50 fillér. Kálvinszövetségi tagoknak egy évre 12 korona. Hirdetési díjak: Kéthasábos egész oldal 40 K, fél oldal 20 K, negyed oldal 10 K, nyolczad oldat 5 K. TARTALOM. Az Élet Könyvéből: Halottak és élők siratása, (bj.) — Vezerczikk: Könnyelmű elválások. — Krónika: A szülök joga. Fekete térkép. — Tárcza: Szomorú, esős délutánon. (Vers.) Kövy László. — Belföld: A budapesti ref. egyház évkönyvei, —p. A lelkészek családi pótléka. Túri Károly. Levél a szerkesztőhöz. Szigethy Károly. — Szocziális ügyek: Koldusok szövetsége. Reformvendéglök. K. — Külföld : Skóczia. Bogdán Gyula. — A mi ügyünk. — Irodalom: Falckenberg bölcselettörténete. Dr. Szlávik Mátyás. — Egyház. — Iskola. — Egyesület. — Gyászrovat. — Szerkesztői üzenetek. — Hirdetések. Az Élet Könyvéből. Halottak és élők siratása. „És jövének hozzá egy gutaütöttet hozva, a kit négyen emelnek vala." Márk 2, 3. A mikor a temetőben a fájdalom könnyeivel megöntözött sírhalmok között járunk: ünnepélyesen komor hangulattal telik meg a lelkünk. Körülöttünk síri csend, a temető halotti csendje. Halálos némaság borul dísztelen fejfákra, aranybetűs sírkövekre egyaránt. Az élet és halál nagy titka elmélyedésre indít ott, a hol minden a halálról, de a hivő keresztyénre nézve mégis minden az életről beszél. Benn a városban emberek küzködnek, torzsalkodnak, kenyér után futkosnak, gyűlölködnek, mulatnak, zúgolódnak; de a hol a halottak pihennek: ott csend van. Az élők világában büszkeség, gőg, lenézés; de a hol a halottak pihennek: ott tökéletes egyenlőség. Bizony jól esik néha felkeresni a temetőt; megpihenni a csendben; megalázódott lélekkel magasztalni az Isten szeretetét; elmélyedni; koszorút fonni hulló könnyekből és azt egy szerettünk sírjára ráhelyezni. Minket azonban hivatásunk is gyakran elvezet oda, hogy az Ige vígasztalásával enyhítsük a fájdalmat; hogy Istenhez emeljük a gyötrődő lelkeket. Milyen megrendítő látvány ilyenkor az élők búcsúzása a halottjuktól; milyen szívettépő módon nyilatkozik meg sokszor a kedves halott elsiratása, midőn jajkiáltásokkal, siralmakkal telik meg a temető csendje. Ez a búcsúzás megható, megrendítő látvány; minél kedvesebb volt, a kitől búcsúznak: annál fájdalmasabb. És én mégis a koporsót váró sír előtt sokszor — önkéntelenül is — azokra gondolok, a kik benn a városban laknak. Az élőkre. Van-é ott nyomorúság, a mit meg kellene szintén siratni; lehet-é az élőket is elsiratni ? Gondoljunk csak arra a sok feldúlt családi életre ; testvért a testvértől elszakasztó gyűlöletre; ádáz harczot vívók szépség nélküli küzdelmeire; ifjak nyomorult, hitvány életére. Mennyi elsiratni való ! Vagy hallgassuk meg, a mikor tudásuk, tanulmányaik által vezetésre hivatottak lemondással beszélnek arról, liogy a nép életébe valami úton fényt lehetne vinni. Azután szálljunk le az alsóbb néposztályok hajlékaiba: és látnunk kell gyűlöletet, bizalmatlanságot, sokszor zord keserűséget. Mennyi elsiratni való ! Avagy van-é erőteljes egyházi élet ? Van-é szent lelkesedés és bizalom szent eszmények diadalában? Van-é olyan erőkifejtés, a mely áldást sugároztat százezerek életére?! Ezek a gondolatok szaggatják a lelkemet, a mikor látom a halott-elsiratókat; ezzel az érzéssel gondolok azokra, a kik benn a városban laknak : az élőkre. Azt a szegény gutaütöttet, a kiről szentigénkben szó van, szerettei sokszor elsiratták. Bizonyosan le is mondtak az életéről. Volt azonban négy olyan szerető lélek mellette, a kik nemcsak megsiratták, hanem segítségére is jöttek. Ez pedig abban állott, hogy a Megváltóhoz vitték. Meglátták nagy nyomorúságát; azután megsiratták; s végül: segítettek rajta. Minden akadályon áttörve, Jézushoz juttatták. „És jövének hozzá egy gutaütöttet hozva, a kit négyen emelnek vala." Ma is ez szükséges. Először meg kell látnunk a nyomort; legyen az testi vagy lelki; azután megsiratni s végül áttüzesített lélekkel a szegény szenvedőnek gyógyítására sietni. A lelki világban pedig a gyógyulást a Megváltó által nyerjük; Ő visz ahhoz az örökkévaló Szeretethez, a ki megerősít, új munkába állít, kegyelmével mellénk áll és áldással koronáz meg. Nem a lemondás sötét gondolataival járunk így, hanem az az ujjongó öröm ad éneket az ajkunkra, hogy a hol a halottak pihennek: ott is meglátjuk az Isten szeretetét; és a hol az élők küzdenek : az ő szeretete ott is kegyelemmel teljes, gyógyulást talált új világot teremthet a Jézus Krisztus által. m
